És akkor máris ott vagyunk a magyar közélet Rumpelstilzchenjénél, az előző foglalási kísérlet és a 2010-es bukta elkövetőjénél, csak éppen ő, Gyurcsány Ferenc nincs már ott az MSZP-nél. Vagyis ott van, hiszen Botka e feltétele is meg az eddigi kampánya is pont róla szól. Gyurcsány kétezres évek elején indított nagy rohama a kormány bevételére elég volt, az MSZP-hez viszont karcsú.
Ne mondja senki, bármennyire is hívogatónak tűnik, hogy ez a konstrukció most megjárná, megszabadulnánk legalább a rettenetes Orbántól. Ugyanaz lenne a vége, mint akkor: először egymásra mutogatás, hogy a rémes párt vagy a rémes miniszterelnök miatt nem lehet ezt meg azt csinálni, fényre vezetni a hazát, jól tartani a mieinket. Aztán jönne a miniszterelnöki casting. Ilyenformán a történet minden szereplőjének marha jó lenne, ha valaki végre tényleg elfoglalná a szocialista pártot. Az egyetlen érvényes ajánlat e pillanatban pedig Botkáé, s nem is nagyon mutatkozik más a horizonton.
Csakhogy Botka ajánlata, ha komolyan gondolja, a saját közvetlen köreit leszámítva majd’ mindenkinek az érdekeit sérti a pártban és környékén, megengedőbben fogalmazva, mindenkinek a rövid távú érdekeit. A névsortól nyugodtan eltekinthetünk, ismeri a párt szerző-mozgó embereit mindenki régóta.
Amit Botka a pártnak és a szavazóknak kínál, nem hangzik túl rosszul, bár épp az elfogadható hangzás érdekében precízen távol is tartja magát a konkrétumoktól. Tehát: viszem a pártot, én mondom meg, hogy kit jelölünk hová, te ideállsz, ő odamegy, ti otthon maradtok, s a többi. Cserébe ígérhetünk felzárkóztatást, megélhetési minimumot, egyenlő polgárokat, rendesen elosztott közterheket, becsületes adókat, állami bérplafont, jogot és szolidaritást a munka világában. Meg az aprót.
Botka – módfelett nehezen megvalósíthatónak tűnő – terve az első körben azon áll vagy bukik, hogy a magas pártkongresszus meghatározó erői győzelemre vagy vereségre terveznek-e játszani 2018-ban. Ilyenformán a kongresszus várhatóan fölsorakozik Botka mögé, feláll a kampánycsapata, fényképek készülnek, de csak utána kezdődik az új csillag napi küzdelme, hogy a kialakuló választási formáció valamelyest emlékeztessen deklarált kívánalmaira. S ebben mindenki, érdekeltek, ellenérdekeltek megtalálják valamennyire a helyüket.
Mondjon bárki bármit, a 2018-as választást meg lehet nyerni a Fidesz ellen a jelenlegi szabályok mellett is, nem egy pártnak, nem is valami lidérces összefogásnak, hanem az egymás között tudatosan és okosan elosztott egyéni körzetek révén, amiket még valamennyire komolyan vehető listák támogatnak. S itt a történet túlmutat egy párt kongresszusán, belügyein, hiszen Magyarországnak akkor is csak egy baloldala van, ha azt adott esetben több párt fedi is le. Magyarul a Botka–Gyurcsány-háború még egy ideig belefér, a Botka–MSZP meg nem.
Leginkább azért, mert nyilvánvalóan Botka Lászlóé az utolsó ajánlat. A legeslegutolsó. Ha nem jön össze a bolt, a szavazók kapkodhatják a fejüket, s megint bejuttathatnak valakit erős 7 százalékkal, mint 2010-ben az LMP-t, de a szocialista pártnak vége, néhány főhülyéje még elvegetál 2018 után is egy darabig Orbán parlamentjében, egészen addig, míg a gazda ki nem penderíti őket. Néhány, a parlamentben sütkérező szerencselovag pártjáért pedig nem fog a kutya sem bejelentkezni, nemhogy komoly ajánlatot tenni a bőrükért. A magyar baloldal meg a legjobb esetben is kezdheti majd valamelyik óvodában a politikai képviselete újjáépítését.
Ilyenformán a baloldali politikusoknak nem ízlés dolga Botka László jelen tervéért szurkolni, hanem közéleti kényszerpálya. Hiszen az ő politikusi jövőjük is kockán forog: kevéske bizonytalan kegyelemkenyér, vagy egyelőre kevéssé körvonalozott, de legalább valós lehetőségek. A szavazók csak ellesznek valahogy a függöny mögött.
