A szerk.

Az utolsó leszállóhely

A szerk.

Miután a katalán autonóm törvényhozás a múlt pénteken szűk többséggel, és a spanyol egységet támogató képviselők kivonulása után kihirdette a tartomány függetlenné válását, a spanyol szenátus még aznap, a spanyol alkotmány 155. paragrafusára hivatkozva felfüggesztette és központi irányítás alá vonta az autonóm tartomány összes struktúráját, Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök pedig előre hozott regionális választást írt ki december 21-ére.

Ez okos húzás volt, valószínűleg a legokosabb, amit ebben a helyzetben Madrid tehetett. A szeparatista politikai erők előtt az a dilemma áll most, hogy vagy részt vesznek a voksoláson, vagy azt mondják, hogy már bocsánat, de hogy jön ahhoz egy szomszédos állam miniszterelnöke, hogy választást írjon ki a lassan több mint három órája független hazánkban. Az előző esetben mintegy maguk ismerik el, hogy a függetlenségi deklarációból ki-be lehet járkálni, hogy a függetlenség, mint a katalán lélek melegítésére szolgáló valamiféle politikai hősugárzó, ki-be kapcsolható. A másodikban, a bojkottal meg azt kockáztatják, hogy a nem szeparatista pártok (az országos spanyol pártok, vagyis a Ciudadanos, a Néppárt és a szocialisták, a PSOE helyi lerakatai, meg a helyi nem szeparatista pártok) elsöprő többségbe kerülnek az autonóm törvényhozásban, őalóluk pedig lassan kicsúszik a választási politika többé-kevésbé demokratikus talaja. Esetleg az lehet még a bojkottra, pontosabban a választás teljes ignorálására csábító gondolat, hogy a spanyol kormány úgysem lesz képes demokratikusan és hitelt érdemlően megrendezni a december 21-i szavazást (azaz nem lesznek szavazóhelyiségek, választói névjegyzékek, sza­vazatszámlálók s a többi). Elvégre ez rendesen az autonóm kormány és az önkormányzatok adminisztratív feladata lenne, akik viszont az eseményen nem fognak részt venni, hovatovább meg fogják azt akadályozni.

A radikalizálódásnak ezt az irányát lapzártánkkor, kedd este nem tudjuk kizárni, annál is inkább, mert számos hír szól arról, hogy regionális kormányzati hivatalnokok, helyi önkormányzati képviselők, polgármesterek a függetlenségi nyilatkozattal megszűntnek tekintik Spanyolország szuverenitását maguk fölött, és spanyol zászlókat vonnak le ünnepélyesen a középületekről – miközben más, szomszéd településeken vagy szomszéd kerületekben, sőt utcákban más képviselők és hivatalnokok a legkevésbé sem gondolják magukat a szerintük nem is létező új állam képviselőinek és hivatalnokainak. (És a politikai rendezést nyilván az sem segíti, hogy a spanyol ügyészség elfogatóparancsot adott ki a függetlenségi nyilatkozat főkolomposai ellen: azt a gyanút erősítve ezzel, hogy az indulatok felkorbácsolása éppenséggel a központi madridi kormányt irányító Néppárttól sem teljesen idegen.)

Merre halad mindez a feszültség?

A jövő tónusát, a fekete árnyalatait félve fürkésző, s a 90-es évek jugoszláviai háborúin edződött elme ilyenkor önkéntelenül is az aprólékos, falvakra, városnegyedekre, sőt, utcákra lebontott etnikai térképek, meg az etnikai alapon lezajlott választások térképei felé nyúl, sőt, az 1935–1937-es polgárháború hadműveleteinek a térképei is felmerülhetnek. Vajon melyik településen, járásban van mekkora többségben a katalán, s melyikben a spanyol, vagy a kettős, spanyol–katalán identitás? És melyik falu melyik magaslatról lőhető be a legjobban? Az erőszak helyi hagyományaiért sem kell a beláthatatlan múltat kutatni: a spanyol polgárháború (melynek nem is annyira mellékfrontja a republikánus–rojalista mellett a spanyol–katalán etnikai törésvonal volt) összes áldozatainak száma több mint 600 ezer volt.

Persze, az erőszak eredete mindig titokzatos marad, egy-egy háború, polgárháború után évtizedekkel is bajosan lehet pontosan kijelölni, hogy hol volt az utolsó állomás, ahol az eseményeket még másfelé lehetett volna mozdítani. De az erőszak a legritkább esetben „spontán”; nem „kitör”, hanem valakik előkészítik és megszervezik; mindig azok, akiknek elég hatalmuk van hozzá. Az erőszak a volt Jugoszláviában is felülről áramlott lefelé, a háborúk kirobbantásán – ami egyébként még a 80-as évek közepén, sőt, a végén is teljességgel elképzelhetetlennek tűnt („háború Európa közepén?!”) – erős központi hatalom munkálkodott nagy energiákkal. Sikerének nemcsak a demokrácia hiánya, de az 1991-ben már jó évtizedes múltra visszatekintő brutális nacionalista propaganda, a háborús uszítás kifinomult és jól bejáratott kliséi ágyaztak meg.

Ilyen ágenst Madrid és a katalán szeparatizmus konfliktusában nem találunk – egyelőre. Még a legelszántabb függetlenségpárti erők is kizárólag békés eszközökről beszélnek, nemhogy az erőszaktól, de még az erőszak mégoly távoli lehetőségének az emlegetésétől is tartózkodnak. De a kölcsönös provokációk sorozatának egyszer meg kell szakadnia – és az előre hozott választás az a pillanat lehet, amikor az eszkaláció megfékezhető, és a tartomány lakói az álnépszavazás helyett valóban a demokrácia szabályai szerint dönthetnek a saját sorsukról. Még mielőtt az utolsó állomást is maguk mögött hagynák.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.

Feláldozhatók

Az EU elvileg olyan, szociális célú kormányzati erő­feszítéseket is támogat, amelyek célja a társadalom peremén élők életesélyeinek a javítása. Ám Orbán Brüsszellel vívott öncélú és öngyilkos háborúsdija ezeket a kifizetéseket is hátráltatja: durván 260 milliárd erre szánt forint lóg a levegőben. Pedig a magyar kormány a pedagógusok béremelését is ehhez a forráshoz köti.

Keresztyén hadművelet

Egy jól meghatározható csoport szervezetten viszi át a munkavállalókat, az ellátottakat és az érintett önkormányzatokat a Magyar Pünkösdi Egyház (MPE) szociális rendszeréből a reformátusokhoz. Az akció központi alakja kiváló fideszes kapcsolataira is hivatkozik.

Katonás kiszervezés

Kilenc állami, főleg hadiipari cég köt ki rövidesen a kormány által mára meghatározó méretűvé fel­duzzasztott 4iG Csoportnál. Az eddig államosító és mindent ellenőrző Orbán-vezetés hirtelenjében úgy találta, hogy az állam szakértelem híján nem annyira alkalmas a hadiipari cégek tulajdonlására.