Orbán Viktor éppen olyan levelező, mint amilyen miniszterelnök, mindenekelőtt hamis. Dagályos, mesterkélt fordulatokban bővelkedő pár sorát azonban különös fénybe vonja a félmúlt emléke. Nem volt ugyanis oly régen - alig több, mint tíz esztendeje - az az idő, amit a levél szerint a miniszterelnök és kedves felesége most felidéztek, s amit "harcostársként, koalíciós partnerként hazánk szolgálatában közösen" töltöttek el Torgyánnal.
A miniszterelnöki pár követendő példát állít elénk. Igen, idézzük csak fel azokat az éveket, amikor ezek ketten a hazánkat szolgálták, harcostársként. Mit is mondhatott Orbán és neje, amikor visszagondoltak e daliás időkre. És arra a képre emlékszel, drága, amikor kötőféken vezették ki az öreg hűséges, jobbkezi emberét a parlamentből? Nem kötőfék volt az, galambom, én inkább rabszíjnak, miszerint vezetőszárnak mondanám. De a vén gazember arra sem hátrált meg, arcoskodott tovább, mintha bármi esélye is lett volna ellenünk. Aztán már nem volt olyan nagyfiú, amikor úgy nézett ki, hogy sittre vágjuk a gyerekét is... satöbbi, satöbbi.
Torgyán József 80. születésnapja magánügy, amin nevezett közszereplői múltja sem változtat. Nincs az a nyolcvan év ugyanis, ami dicsfénybe vonná alkalmatlanságát és érdemtelenségét. Torgyán József, mint magyar politikus nem alkotott maradandót, nincsen "műve", amit Orbán emleget, csak némi gúnnyal enyhített rosszallás maradt meg ideig-óráig vele kapcsolatban. Szétvert egy alapvetően értelmetlen és teljesen felesleges politikai pártot, s miniszterként sem hajtott hasznot, hacsak a Chilének vagonszámra eladott (pontosan: képzeletben eladott) cseresznyét nem tekintjük annak. De ne tekintsük, mert akkor belesodródunk a magyar sajtó egyik legostobább frázisába, mely szerint ő volt hazánk legszórakoztatóbb politikusa. Amit Torgyán József művelt, nem volt szórakoztató, inkább szomorú, a handabandázás diadala. Ám az ő megítélése aligha befolyásolja Orbán jelen sorainak álságos voltát.
1998-ban a szocialista párt nyerte a választásokat listán, de nem volt képes kormányképes koalíciót alakítani, így a második helyezett Fidesz nézett koalíciós partner után, s az addig - kongó szavakban - mélységesen megvetett kisgazdákkal bútoroztak össze féktelen hataloméhségükben (a Fidesz már akkor egyenlő volt Orbán Viktorral). Így jött létre a most nosztalgiával felidézett Orbán-Torgyán-kormány. Melynek születésétől végig azon fáradozott Orbán, hogy maga alá hajtsa, leszalámizza, mindközönségesen kicsinálja Torgyán Józsefet és az ugyancsak egyszemélyesre szabott pártját - ebbéli igyekezetében ragadtatta magát arra is, hogy börtönbe csukja Torgyán államtitkárát. Szabadi Béla ugyancsak káros figurája volt a magyar közéletnek, ám speciel azokban a vádpontokban, amit felhoztak ellene, nem találták bűnösnek. De miután tényleg láncra verve mutatta félóránként a televízió, Torgyánt már könnyen meg lehetett győzni a lemondásról - annak belengetésével, hogy a fia is erre a sorsra jut azonnal. Ekkor már Orbán Viktornak Csurka István támogatása is megfelelt, hogy kihúzza valahogy a ciklusa végéig.
Tíz év nagy idő, az emberek meg felejtenek, gondolhatta a miniszterelnök, amikor megírta ezt a levelet. Vagy nem gondolt semmit, csak azt, hogy ez így van rendjén.
