A szerk.

Barcelona után

A szerk.

Múlt csütörtökön egy 22 éves, marokkói születésű dzsihadista egy furgonnal a tömegbe hajtott Barcelona forgalmas La Rambla sétálóutcáján, halálra gázolt 13 embert és megsebesített legalább 130-at. Junesz Abujakub a támadás után egy kocsit is elrabolt, és leszúrta annak tulajdonosát. A rendőrségnek csak hétfőn sikerült likvidálnia, a katalán fővárostól 40 km-re.

Péntek hajnalban a szintén katalóniai Cambrilsban is a járdára hajtott egy autó, halálra gázolva egy nőt és megsebesítve még hat embert. A felborult autóból kimászó öt támadót a rendőrök a helyszínen lelőtték. A nyomozás jelen állása szerint a barcelonai és a cambrilsi elkövetők egyazon, 12 fős terrorsejt tagjai voltak. A közeli Alcanarban még szerda este robbant fel egy épület, mint később kiderült, a detonációt az okozta, hogy a sejt tagjai 120 méretes gázpalackot halmoztak fel, minden bizonnyal ezeket pakolták volna a furgonba, s azzal egyes feltételezések szerint Barcelona jelképébe, a Gaudí tervezte Sagrada Família templomba hajtottak volna bele. Az akaratlan robbanásban két feltételezett terrorista halt meg, a hatóságok további négy embert tartanak őrizetben, három marokkói és egy spanyol állampolgárt. Ezzel (és a pénteki finnországi merénylettel) 342-re emelkedett az EU-ban a 2015 eleji Charlie Hebdo-támadás óta végrehajtott terrorcselekmények halálos áldozatainak száma.

Az elkövetők hátteréről egyelőre keveset tudunk. Fiatal férfiak, legtöbbjük Marokkóban született, de gyerekkoruk óta Spanyolországban éltek, és biztosan nem a 2015–2016-os menekülthullámmal érkeztek Európába. Hozzátartozóik szerint akadtak köztük, akik a közelmúltig nem mutattak különösebb érdeklődést az iszlám iránt, de viszonylag gyorsan radikalizálódtak. Ezért az „agymosásért” Abdelbak Esz-Szattit, Ripoll város imámját tartják felelősnek, aki a fiatalok szellemi vezetője, a támadások kitervelője lehetett (s életét vesztette az alcanari robbanásban). A radikális imám nem volt ismeretlen a hatóságok előtt, 2012-ig drogkereskedelem miatt ült börtönben, 2013-ban állítólag Brüsszel egyik iszlamista központjában is megfordult.

Az elmúlt két és fél év nagyobb támadásai a barcelonaihoz hasonló elkövetői mintázatot mutatnak. A Franciaországot, Belgiumot vagy Nagy-Britanniát megrázó merényleteket zömmel állampolgársággal is rendelkező másodgenerációs vagy gyerekként Európába érkezett bevándorlók hajtották végre. A nyugat-európai terrorveszély növekedésének jóval több köze van az Iszlám Állam online propagandájához, a szervezet oldalán Irakban, Szíriában harcoló külföldiek hazatéréséhez, mint a menekülthullámhoz. A bevándorlók elleni fellépéssel a „terrorizmus legyőzését” ígérő populista lózungok helyett tehát ideje lenne elfogadnunk, hogy 100 százalékos biztonság nem létezik, azonban átgondolt és összehangolt politikákkal az európai közösség sokat tehet a terrorizmus visszaszorításáért, hatásainak mérsékléséért.

Menekültügyben is van teendő, a menedékkérők szigorú regisztrációjának és biztonsági átvilágításának fontosságát senki nem vitatja. Aztán ott van a védekezés praktikus oldala: a nizzai, berlini és barcelonai támadások után adja magát, hogy a nagyobb tömegrendezvényeket célszerű lenne különféle útakadályokkal védeni a gázolóktól, de a sétálóutcákra, forgalmasabb járdákra kihelyezett tereptárgyak is életeket menthetnek. A fiatalok hirtelen iszlamizációját a titkosszolgálatok önmagukban aligha tudják követni, elengedhetetlennek tűnik az iskolai jelzőrendszerek erősítése. Valamit kezdeni kell a börtönök problémájával is: a későbbi terroristák nem jelentéktelen hányada piti bűnelkövetőként kerül a hűvösre, ahol iszlamista cellatársak hatására radikalizálódik.

A bűnüldöző és titkosszolgálati szerveknek is alkalmazkodniuk kell az újfajta veszélyekhez. A vallási prédikátorok szorosabb megfigyelése, az utazási adatok nyomon követése, a megbízható személyazonosítás nélkül kiállított SIM-kártyák és bankkártyák kiszűrése sokat segíthet. Új hatáskörök bevezetése előtt azonban nem árt észben tartani, hogy a támadások többségét nem információhiány miatt nem sikerült megakadályozni, hanem az információk feldolgozása és megosztása volt elégtelen, ami inkább szervezeti átalakításokat indokolna. Legalábbis nyilvános vitában kellene eldőlnie, hogy az európai polgárok magánéletükből mennyit (és milyen garanciák mellett) hajlandók feláldozni biztonságuk érdekében. A terrorellenes harc eszközei azt is meghatározzák, hogy milyen társadalmat, milyen értékeket szeretnénk megvédeni a terroristáktól. Ami biztosan nem lendíti előre a diskurzust, az a bezárkózás és a félelem politikája, európai partnereink folyamatos szapulása, és a terror elleni védekezés szempontjából kulcsfontosságú integráció lehetőségének a tagadása.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.