A szerk.

Pont így jó

A szerk.

Trumpedli elnök úrnak sűrű volt a múlt hete. Valójában nem is a múlt hétfőn, hanem az az előtti szombaton, a charlottesville-i gyilkosság napján kezdődött. Ekkor, vagyis szombaton hangzott el első, viszonylag semleges mondása a náci gyűlöletpartiról, és már az sem volt rendben.

Aztán hétfőn korrigált, és elítélte a Ku-Klux-Klant és a nácikat. Keddi sajtótájékoztatóján viszont hosszasan részletezte azt, hogy rendes emberek is tüntettek Lee tábornok szobrának az eltávolítása ellen (jogosan!), s hogy az erőszakért mindkét felet felelősség terheli (de inkább az ellentüntetőket, akiknek még engedélyük sem volt). Ez pedig egy az egyben a szélsőjobb szövege: „én nem vagyok náci, de értsük meg azért a nácikat is, valahol jogos, amit mondanak”. Nem véletlen, hogy az alt-right és a KKK vezetője önfeledt ünneplésbe kezdett.

A helyi autochton fasizmusokon edződött kelet-európai elme, lehet, annyira hozzá van már szokva az efféle mondásokhoz, hogy tán el is csodálkozik, mit kell ebből ekkora faksznit csinálni – de tény, hogy ezek után valóságos szareső (v.ö. shitstorm) zúdult Trumpolinire. Hogy a politikai ellenfelei és az őt pokolra kívánó választók elhordták mindennek, az hagyján, szempontunkból (hogy ti. innen merre tovább) érdekesebbek a Republikánus Párt és szavazóinak reakciói.

A felmérések szerint a republikánus szavazói bázis több mint kétharmada értett egyet az elnök fent idézett véleményével, ami sok is lehet, meg kevés is, de biztosan nem elég kevés – mármint nem elég kevés ahhoz, hogy bármelyik, a 2018-as kongresszusi és tagállami választásokon esedékes újraválasztásáért teperő republikánus atyafi ne gondolkozzon el rajta. Ehhez képest elég sok republikánus nagyágyú határolódott el a harmadik elnöki mondástól ilyen vagy olyan formában, ami mégiscsak valamiféle elvszerűségre vall a részükről (mondjuk a náciknak az Egyesült Államok második világháborús hadba lépése óta tényleg elég szar a sajtója arrafelé). De persze volt olyan is, aki támogatta őt. Az mindenesetre biztos, hogy mindezek után Trumpinszkij kitette Steve Bannon stratégiai főtanácsadó szűrét – és bár a Fehér Ház, illetőleg az elnöki stáb és a kormány káderállományán belüli gyilkos személyi és politikai konfliktusokba lehetetlen belelátni, pláne real time, a többi spekulációnál az sem tűnik valószínűtlenebbnek, hogy Bannonnak épp az elnök súlyosan aljas és ostoba, nácimosdató kijelentése miatt kellett mennie. Hétfőn Trump (kis spéttel ugyan, de) annak nevezi a nácikat, amik; aztán Bannon szól neki, hogy ezt rosszul tette, mert a szavazói nem ezt várják tőle, mire kedden Trump magára borítja a moslékos vödröt; de mert szerdán kiderül, ez rossz ötlet volt, pénteken már meneszti Bannont. Nem is annyira a saját belátásából, mint inkább közvetlen politikai környezetének nyomására.

Mindez valamelyest kirajzolja Amerika aktuális politikai térképét is. A republikánus honatyák nem akarják és nem is bírják eltávolítani Trumpot – hiszen az elnök személyes népszerűsége korántsem omlott össze annyira, hogy a saját újraválasztási esélyeiket veszélybe sodorná; és az impeachment, az elmarasztaló ítélet, vagyis Trump alkotmányos ledöntése politikai értelemben kivihetetlennek tűnik. (Az elnök sikeres megvádolásához a képviselőház feles és a szenátus kétharmados többsége szükséges – mindkét házban a republikánusok vannak többségben.) De tulajdonképpen miért is kéne megszabadulniuk tőle? Trump lassan nyolcadik hónapja nem csinál semmit, de szó szerint semmit. Egyetlen, a kampányában tett ígéretét sem teljesítette: nem épített falat a mexikói határon, nem számolta fel az Obama-féle egészségbiztosítási rendszert, nem léptette ki az Egyesült Államokat a globális kereskedelemből, nem tanította móresre sem Kínát, sem Iránt, sem az Európai Uniót, de még egy nyamvadt atomháborút sem robbantott ki Észak-Koreával. Beharangozott politikáinak egy részét a republikánus többség fúrja meg (az Oroszország elleni szankciók feloldása helyett a törvényhozás nem hogy szigorúbb rezsimet vezet be, de ki is zárja őt a döntésből), a másik részét saját kormánya vagy a hadsereg vezetői ignorálják, egyéb tervezett intézkedései a bíróságokon vagy a különféle állami hivatalokon hasalnak el. Mindeközben, és mindettől nem függetlenül, a sarkában lohol az oroszországi üzletei után szaglászó különleges nyomozó csoport. És most kedvenc fasisztájától, a fent sorolt ötletek gazdájától, az apparátus és a (romlott) washingtoni politikai establishment ellen meghirdetett küzdelmének főpapjától, az etnikai alapú polgárháború és tisztító vihar prófétájától is el kell búcsúznia. És persze, számos szempontból aggályos, hogy a (mégiscsak) demokratikusan megválasztott elnök legkézzelfoghatóbb tevékenysége értelmetlen, felháborító vagy vicces Twitter-üzenetek posztolásában merül ki, s hogy pár tábornokra hárul a feladat, hogy eligazgassák a világ vezető nagyhatalmának globális játékait. De gondoljuk végig az alternatívát is.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.