A szerk.

Rükvercben

A szerk.

A hétfő óta tartó Uber-ellenes taxisdemonstráció, noha forgalmas fővárosi csomóponton akadályozza a közlekedést, eddig nem hozta lázba a közvéleményt, még Budapesten sem. Pedig nem tanulság nélküli, hogy ez a szakma miként került mostani szorult helyzetébe.

A taxisok egy olyan, az övékéhez hasonló szolgáltatást nyújtó vállalkozás (az Uber) ellen léptek föl, amely jóval alacsonyabb árai ­miatt egyre inkább meghódítja a piacukat.

A tiltakozók a fővárostól, a kormányzattól várják, hogy változtasson ezen a helyzeten. Ebben igazuk is van, mivel saját maguk erre valóban képtelenek – mégpedig legalább részben azért, mert hosszú évek szívós munkájával elérték, hogy a jogalkotók 2013-ban fix hatósági árakat határozzanak meg a fővárosi személyfuvarozásra. Vagy­is a taxiscégek az Uber megjelenésére ha akarnának, sem tudnának a piac eszközeivel reagálni – hiszen korábbi törekvésük épp a piaci viszonyok kiiktatására irányult. Azokat a fuvarszervező cégeket ­kiáltották ki a „tisztességes szakma” ellenségeinek, amelyek jóval a hatóságilag maximált ár alá mentek, és ily módon – tehát nyílt árversenyben – kerültek előnybe a fogyasztókért folytatott versenyben.

Mindezt akkor sem szabad elfelejteni, ha kétségtelen tény: a taxizás a művelt világ számos országában államilag is szabályozott terület – hol jobban, hol kevésbé (és néhol sehogyan sem). Magyarországon a nyolcvanas években megindult, majd a rendszerváltozás után kiteljesedett liberalizáció nyomán a kilencvenes évek második felére rendkívül felduzzadt a kínálati oldal, annak minden jó (például árletöréssel ügyfelet szerezni) és minden rossz velejárójával (mint a „hiénák”, az utasokra vadászó agresszív taxisok). Az egyensúlyt aztán nem a piac önmozgása és a bölcs szabályozó, hanem a hatóságok brutális beavatkozása oldotta meg: a szabadáras rendszert elébb a maximált tarifa váltotta, majd ezt követte a jelenleg is érvényes fix áras szisztéma – mégpedig a korábban megszo­kotthoz képest magasabb árszínvonalon. Hiá­ba volt nagy kereslet a megfizethetőbb, de még a fuvarozónak is hasznot hajtó szolgáltatásra, a 2013-as szabályozás mindenféle árversenyt kiiktatott. Ezzel a szabályozással, ismételjük, a taxisszakma többsége egyetértett. (Még ha annak egyéb elemei – például az autók kötelező sárgára festetése – miatt volt is némi morgás.)

A jelenlegi helyzetet tehát a taxisok maguknak is köszönhetik – még ha a mostani konkrét vitában inkább nekik van is igazuk. Az Uber ugyanis a fuvarozó-kliens találkozás egyszerűsítésével eleve előnyben van a hagyományos taxis szolgáltatással szemben (ez oké), ám igazán profitábilissá az teszi, hogy a taxiscégekkel (és sofőrökkel) ellentétben nem ellenőrizhető, hogy bevételei után megfizeti-e a kötelező terheket (ez nem oké). Nota bene: ez nemcsak magyarországi probléma, az Uber (ahogyan a sharing economy más fajtái is) egy sor ország adóhatóságának és törvényhozásának feladta a leckét. S hogy világos legyen: mivel néhány esetben – például az Uberében is – már rég nem valamiféle civil közösségi technikáról, hanem professzionális vállalkozásról van szó, megengedhetetlen, hogy az efféle szolgáltatók ne fizessék a közterheket ott, ahol működnek. Egy tavaly augusztusi kormányrendelet azzal próbálta eltüntetni ezt a különbséget, hogy a személyfuvarozásban részt vevő valamennyi vállalkozás számára azonos kötelezettségeket ír elő. Amire, állítják a napokban tiltakozó taxisok, az Uber fittyet hány; és a demonstrálóknak éppen ebből, az állami fellépés hiányából lett elegük. Ám míg az első indulatos – és a net világában villámgyorsan kifigurázott – követelés még az volt, hogy tiltsák be az Ubert („oldja ezt meg valahogy a kormány”), addig manapság már olyan véleményt is hallani, amely lényegében a 2013 előtti állapotot hozná vissza – azaz változzék a piaci válaszokat lehetetlenné tévő szabályozás.

Ha a taxisdemonstrációnak van tanulsága, akkor az éppen ez: az állam feladata a verseny és a verseny egyenlő feltételeinek a biztosítása, és nem az, hogy a piacot piszkálgassa; minden másból előbb-utóbb csak baj van.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.

Demagógiára demagógia

Belátom, a politikusoknak nehezebb hallgatniuk, mint az egyszerű halandónak, mivel tőlük folyamatos reakciót vár el a választóközönségük. Különösen akkor, ha „helyzet” adódik, például amikor a kormány kellemetlen intézkedésekkel traktálja a népét. Még akkor is, ha hatalomra kerülve maguk is hasonló lépé­sek­re kényszerültek volna, pedig ilyenkor talán bölcsebb volna hallgatni.