Még mielőtt bárki belelovalná magát: a kormányfővel szembeni minden szocpárti zúgolódás és az egészségügy átalakítása miatti koalíciós konfliktus dacára a kormány és a kormányfő bukása lehetetlennek látszik.
Biztosat persze nem állíthatunk - de kipróbáltuk az ellenkező eseteket.
Egy. Gyurcsányt leveszi Szili, Kiss, Szekeres, Lendvai - amint azt maga a miniszterelnök úr volt szíves kilátásba helyezni egy bízvást bizánci stílusúnak nevezhető megnyilvánulásában (valami olyasmit mondott egy interjúban, hogy neki annyi - ennyi: négy - jó barátja van, és mind alkalmas miniszterelnöknek). Ó, ezek mind biztos rohannának most miniszterelnöknek lenni: a kérdés csak az, hogy mit csinálnának másnap? Vajon mit kezdenének a jelenlegi miniszterelnök által iniciált megannyi projekttel, az egészségügyi reformmal, a Nemzeti Fejlesztési Tervvel, az állami vagyon kezelésének átalakításával, a szakoktatással, a felsőoktatással, a rendőrség, a MÁV meg az áramszolgáltatók gatyába rázásával, az ingatlanadóval, a konvergenciaprogrammal? Mit csinálnak e posztgyurcsányi kupaccal? Ha Gyurcsányt azért akarják kiakolbólítani, mert a közvélemény-kutatásokban lefejelték a padlót, akkor az új kormányfő majd fogja a partvist, és feltakarít, és mindent beleburít a kukába? És mit tesz majd helyette? Az ellenkezőjét? Vagy folytatja azt, amit Gyurcsány elkezdett? De akkor mire föl volt a csere? Lehetne még osztogatni, de azt nem lehet.
Erre a melóra kalandorokon kívül most senki nem jelentkezne. Márpedig bármekkora legyen is az elégedetlenség az MSZP-ben a kormányfővel szemben, amíg a B változatnak nem lesz keze, feje, lába, addig csak a pufogás, a morgás, a dörmögés hallatszik majd.
Kettő. Záros határidőn belül nem születik döntés arról, hogy a több-biztosítós rendszert beengedik az alapellátásba is, ezzel a liberálisok által javasolt modell ad acta helyeződik erre a ciklusra, minek következtében az SZDSZ "kilép a koalícióból".
Ja, azok már csak olyanok. A több-biztosítós rendszer kudarca meg a reformok általános megfeneklése felett érzett vigasztalan férfibánatukban a parlament első őszi ülésnapján bejelentik, hogy a minisztereiket visszahívják a kormányból. A párt jelen elnöke, Kóka János és a párt jelen elnökének alternatívája, Fodor Gábor kiszavazza saját magát kormányzati állásából. A liberálisoknak ezek után két lehetőségük marad: vagy kívülről támogatják a kormányt, például amikor megszavazzák a három új szocialista minisztert, a saját utódjukat, meg kisvártatva a költségvetést; vagy év vége felé, legkésőbb jövő kora tavasszal új választások lesznek. Egyik észveszejtőbb távlat, mint a másik, főként az a szűk másfél százaléknyi szavazat jogosít fel nagy reményekre, amit ezzel a politikával a következő választáson - bármikor legyen is az - el lehet érni. Lehet, hogy idealisták vagyunk, de szerintünk az ügyvivői testületben nem csupa gyengeelméjű ül. Tagjai legalább az önérdekeikkel tisztában vannak (a választóik elvárásait meg se merjük említeni); valamint fel tudják mérni azt is, hogy ha a kisebbségi szocialista kormány ki is húzná a ciklus végéig, mit oder ohne Gyurcsány, minden eddigi és ezutáni reformkezdemény meg próbálkozás érvényét és esélyét veszti. Minő méltatlan vége lenne ez a reformkormánynak: nem a népharag vagy a reakció túlereje, netán aljas árulás, hanem önhülyesége söpri el!
