A szerk.

Csak egy maradhat

A szerk.

A gondok ott kezdődnek, hogy jövő tavasszal új parlamenti többség lesz – már ha lesz, természetesen –, amely pártokból fog állni, és ez a koalíció adja (választja meg, üzemelteti) a kormányt is, annak minden fontos hivatalnokát, köztük a kormányfőt.

Ez a parlamenti demokráciákban úgyszólván megszokott jelenség, és Magyarország jövő tavasszal, a mostani ellenzék esetleges győzelme után is parlamenti demokrácia lesz. Hisz mi más is lenne – sőt, akkor lesz csak igazán az! Az ilyesfajta koalíciókban a fő szabály szerint a legerősebb párt bír a legtöbb hatalommal (kormányzati pozícióval), a legerősebb pártnak meg azt szokás tekinteni, amelyiknek a legtöbb mandátuma van; és rendszerint ez a párt adja a kormányfőt is. Persze nem mindig, a koalíciós partnereknek szabadságukban áll másban is megállapodni, és minél több és minél kisebb pártok alkotják a kormányzati szövetséget, annál szélesebb lehet a variációk skálája, mármint a hatalom és a személyek és a pártszemélyek variációjáé. De mégiscsak azt diktálja a józan ész, hogy a legerősebb, legnagyobb frakciót a közösbe bedobó brigád legyen a végrehajtó hatalom fő ereje, és az adja annak főnökét is.

Ezzel szemben ma Magyarországon az előválasztás, s annak a hétvégén kezdődő második fordulója fogja eldönteni azt, hogy ki legyen az esetleg, netán felálló új koalíciós kormány miniszterelnöke. Vagyis a miniszterelnököt a nép, illetve hát annak az ellenzéket támogató része választja közvetlenül, afféle népszavazáson – még akkor is, ha ezt nem választási törvény rendeli így, hanem pusztán a játékban részt vevők adott szava –; ráadásul az előtt, hogy a választó népnek tudomása lenne a majdani kormánykoalíció összetételéről.

Szokatlan kényszerek – a közös lista és a körzetenkénti egyetlen ellenzéki jelölt kényszere – szokatlan megoldásokat követelnek, mondjuk erre, és igazunk is van. De az tagadhatatlan, hogy érdekes helyzetek állhatnak így elő az ellenzék győzelme után. Meglehet, nem az lesz Magyarország új miniszterelnöke, akit a koalícióban a legerősebb frakciók a szívük (és érdekeik) szerint támogatnának (vagy akit legalább a koalíciós képviselők többsége támogatna). De idáig el se menjünk: minthogy az előválasztás után az éles választási kampányban minden pártnak kutyakötelessége lesz beállnia a nyertes miniszterelnök-jelölt mögé, előfordulhat, hogy a legnagyobb, vagy egyáltalán: létező pártoknak ama miniszterelnök-jelölt győzelméért kell letekerniük a menetet magukról, akiért okkal vagy anélkül, de a legkevésbé sem rajonganak.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)