A szerk.

Csak egy maradhat

A szerk.

A gondok ott kezdődnek, hogy jövő tavasszal új parlamenti többség lesz – már ha lesz, természetesen –, amely pártokból fog állni, és ez a koalíció adja (választja meg, üzemelteti) a kormányt is, annak minden fontos hivatalnokát, köztük a kormányfőt.

Ez a parlamenti demokráciákban úgyszólván megszokott jelenség, és Magyarország jövő tavasszal, a mostani ellenzék esetleges győzelme után is parlamenti demokrácia lesz. Hisz mi más is lenne – sőt, akkor lesz csak igazán az! Az ilyesfajta koalíciókban a fő szabály szerint a legerősebb párt bír a legtöbb hatalommal (kormányzati pozícióval), a legerősebb pártnak meg azt szokás tekinteni, amelyiknek a legtöbb mandátuma van; és rendszerint ez a párt adja a kormányfőt is. Persze nem mindig, a koalíciós partnereknek szabadságukban áll másban is megállapodni, és minél több és minél kisebb pártok alkotják a kormányzati szövetséget, annál szélesebb lehet a variációk skálája, mármint a hatalom és a személyek és a pártszemélyek variációjáé. De mégiscsak azt diktálja a józan ész, hogy a legerősebb, legnagyobb frakciót a közösbe bedobó brigád legyen a végrehajtó hatalom fő ereje, és az adja annak főnökét is.

Ezzel szemben ma Magyarországon az előválasztás, s annak a hétvégén kezdődő második fordulója fogja eldönteni azt, hogy ki legyen az esetleg, netán felálló új koalíciós kormány miniszterelnöke. Vagyis a miniszterelnököt a nép, illetve hát annak az ellenzéket támogató része választja közvetlenül, afféle népszavazáson – még akkor is, ha ezt nem választási törvény rendeli így, hanem pusztán a játékban részt vevők adott szava –; ráadásul az előtt, hogy a választó népnek tudomása lenne a majdani kormánykoalíció összetételéről.

Szokatlan kényszerek – a közös lista és a körzetenkénti egyetlen ellenzéki jelölt kényszere – szokatlan megoldásokat követelnek, mondjuk erre, és igazunk is van. De az tagadhatatlan, hogy érdekes helyzetek állhatnak így elő az ellenzék győzelme után. Meglehet, nem az lesz Magyarország új miniszterelnöke, akit a koalícióban a legerősebb frakciók a szívük (és érdekeik) szerint támogatnának (vagy akit legalább a koalíciós képviselők többsége támogatna). De idáig el se menjünk: minthogy az előválasztás után az éles választási kampányban minden pártnak kutyakötelessége lesz beállnia a nyertes miniszterelnök-jelölt mögé, előfordulhat, hogy a legnagyobb, vagy egyáltalán: létező pártoknak ama miniszterelnök-jelölt győzelméért kell letekerniük a menetet magukról, akiért okkal vagy anélkül, de a legkevésbé sem rajonganak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.