Ez a parlamenti demokráciákban úgyszólván megszokott jelenség, és Magyarország jövő tavasszal, a mostani ellenzék esetleges győzelme után is parlamenti demokrácia lesz. Hisz mi más is lenne – sőt, akkor lesz csak igazán az! Az ilyesfajta koalíciókban a fő szabály szerint a legerősebb párt bír a legtöbb hatalommal (kormányzati pozícióval), a legerősebb pártnak meg azt szokás tekinteni, amelyiknek a legtöbb mandátuma van; és rendszerint ez a párt adja a kormányfőt is. Persze nem mindig, a koalíciós partnereknek szabadságukban áll másban is megállapodni, és minél több és minél kisebb pártok alkotják a kormányzati szövetséget, annál szélesebb lehet a variációk skálája, mármint a hatalom és a személyek és a pártszemélyek variációjáé. De mégiscsak azt diktálja a józan ész, hogy a legerősebb, legnagyobb frakciót a közösbe bedobó brigád legyen a végrehajtó hatalom fő ereje, és az adja annak főnökét is.
Ezzel szemben ma Magyarországon az előválasztás, s annak a hétvégén kezdődő második fordulója fogja eldönteni azt, hogy ki legyen az esetleg, netán felálló új koalíciós kormány miniszterelnöke. Vagyis a miniszterelnököt a nép, illetve hát annak az ellenzéket támogató része választja közvetlenül, afféle népszavazáson – még akkor is, ha ezt nem választási törvény rendeli így, hanem pusztán a játékban részt vevők adott szava –; ráadásul az előtt, hogy a választó népnek tudomása lenne a majdani kormánykoalíció összetételéről.
Szokatlan kényszerek – a közös lista és a körzetenkénti egyetlen ellenzéki jelölt kényszere – szokatlan megoldásokat követelnek, mondjuk erre, és igazunk is van. De az tagadhatatlan, hogy érdekes helyzetek állhatnak így elő az ellenzék győzelme után. Meglehet, nem az lesz Magyarország új miniszterelnöke, akit a koalícióban a legerősebb frakciók a szívük (és érdekeik) szerint támogatnának (vagy akit legalább a koalíciós képviselők többsége támogatna). De idáig el se menjünk: minthogy az előválasztás után az éles választási kampányban minden pártnak kutyakötelessége lesz beállnia a nyertes miniszterelnök-jelölt mögé, előfordulhat, hogy a legnagyobb, vagy egyáltalán: létező pártoknak ama miniszterelnök-jelölt győzelméért kell letekerniük a menetet magukról, akiért okkal vagy anélkül, de a legkevésbé sem rajonganak.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
