Az elmúlt hónapokban Magyarországon a telt házas Európa-bajnoki labdarúgó mérkőzésektől az eucharisztikus világtalálkozón át a vadászati világkiállításig egyik tömegrendezvényt tartották a másik után. Mára gyakorlatilag minden védekezési forma megszűnt. Mintha az ország határain belül a pandémia törvényszerűségei ugyanúgy érvényüket veszítenék, mint annyi más törvényszerűség is.
Holott arról van szó, mint ami 2020 márciusa óta újra és újra felmerül hol sejtésként, hol nagyon is megalapozott gyanúként: a magyar kormány számára a járványkezelés nem prioritás; ha a szigorítással olyan események lebonyolítása kerülhet veszélybe, amelyektől a kormány népszerűség-növekedést vár, akkor csak a pőre politikai haszon számít. Orbánék ilyen megfontolásból léptek későn tavaly ősszel és idén év elején, e késlekedésnek pedig katasztrofális következményei lettek – még akkor is, ha a magyar társadalom (legalábbis látszatra) igen gyorsan túllendült azon, hogy a járvány 30 ezer honfitársunkat ölte meg. A kormányzati járványkezelést az a gyanú is végigkíséri kezdettől, hogy a hivatalos adatok sem nem naprakészek, sem nem teljeskörűek. Miközben az itthon negatív példaként emlegetett Romániában területi (akár települési) lebontásban tájékozódhatnak a polgárok a járványhelyzetről, de még arról is, hogy a súlyos betegek és az elhunytak között milyen az oltottak-oltatlanok aránya – ez utóbbi adat fontos kommunikációs eszköz a minél nagyobb átoltottságért folyó kampányban.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
