Diákcsemege

Hétfőn megkezdtük V. Nemzeti Tanévünket. A fülkeforradalmi időszámításunk szerinti eseményt Balog Zoltán, az oktatásért is felelős miniszter celebrálta a tizenegyedik kerületi Ádám Jenő Általános Iskolában, ahol évnyitó beszédet mondott.

Balog ugyanekkor részt vett a kerületben megrendezett – s a minisztériuma rövid történelmében immár hagyományosnak számító, tavaly például Pécsett megtartott – Diákcsemege Fesztiválon is. Itt egy 100 ezer forintos osztálykirándulásra érvényes díjat adott át, amit természetesen nem kell lebecsülni, akkor sem, ha egy minisztériumtól meglehetősen szűkmarkúnak tűnik (25 fős osztályt alapul véve 4 rugó befizetésétől kí­méli meg a nyertes srácokat). De ez csupán kicsinyesség, még maga a fesztiválelnevezés is érdekesebb ennél. A „Diákcsemege” ugyanis élelmiszer-ipari terméknév, két holmira is használatos, egy szalámifélére és egy afféle rágcsára. Mindkettőnek az a lényege, mint a Fradi-kolbásznak, hogy tudniillik mindent bele! Nos, ha nekik diákcsemege kell, alább összeállítottuk a közoktatás idei diákcsemegéjét, majdnem mindent bele alapon.

Balog miniszter említett évnyitó beszédében hitet tett egyebek közt amellett, hogy „a kormány, az iskolák és a családok még közelebb kerüljenek egymáshoz”. De ennél is? Hisz’ a közeledésben eddig is voltak jelentős sikerek, mert amíg a „liberális”, „szolgáltatói szemléletű” oktatásirányítás idején a kormányzat alapvetően szabályozóként lépett fel, a második Orbán-kormány átvette az iskolák fenntartását az önkormányzatoktól, és ennek a hatása egyre jobban érződik úgy a napi működésben, mint a pedagógusok előmenetelében, vagy a gyerekek elé kerülő tananyagban is. Mint ismeretes, a hihetetlen méretű, központosított fenntartói hálózatot (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Klik) megálmodó, majd összegányoló Hoffmann Rózsa államtitkár az új kormány megalakulásakor elegánsan hátrébb lépett, a legfrissebb hírek szerint éppen rohadt jó könyveket ír a „köznevelési rendszer megújításáról”, így a „finomhangolást”, az „apróbb működésbeli hiányosságok kiküszöbölését” a fideszes Czunyiné Bertalan Judit kezdhette meg. Nem is minden eredmény nélkül.

E „kiküszöbölésre” tán a legjobb példát a miskolci Kazinczy Ferenc Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola miskolctapolcai tagintézménye szolgáltatta, ahol nem egészen két órával a tanévnyitó ünnepség után derült ki, hogy ki is igazgatja szeptembertől az iskolát. Mert a minisztérium ugyan korábban érvénytelenítette az intézmény vezetésére kiírt pályázatot, s ezért a Miskolci Tankerület ­augusztus 25-i utasítása alapján az igazgatóhelyettes foglalta el a posztot, ám elegáns késéssel befutott egy valódibb igazgató is, meglobogtatván augusztus 15-i keltezésű megbízólevelét a döbbent iskolaközösségnek. Ő mondjuk konkrétan nulla darab támogatói szavazatot kapott a tantestülettől, de már Balog miniszter is a kölcsönös bizalom fontosságát hangsúlyozta évnyitó beszédében, így e nulla nyilván nem okoz semmi fennakadást a miskolctapolcai diákok és tanárok életében.

Újdonság az is, hogy a kormány a Nemzetgazdasági Minisztérium alá terelte a szakiskolákat és szakközépiskolákat, mivel a szakképzés nem egészen úgy alakult, ahogyan azt Parragh László iparkamarai elnök elképzelte. A jelentéktelen nehézséget – a Népszabadság cikke szerint – az a néhány ezer fiatal okozza, akinek meg kellene ismételni a tizedik osztályt. Az utánuk jövő évfolyamon már új rendszerű szakképzés folyik lebutított közismereti anyaggal és korai szakmaválasztással. A Klik egyelőre nem árulta el, mi lesz a rendszerből kihullókkal, igaz, a továbbtanulást már a diákok egyéni problémájaként is értékelhetjük annak fényében, hogy az Orbán-kormány – micsoda előrelátás! – 16 évre szállította le a tankötelezettség korhatárát.

Tavaly ilyentájt a kormányellenes sajtó mint­egy 38 ezer, környezetéből durván kiragadott példával igyekezett mindenkivel elhitetni, hogy az államosított tankönyvterjesztési rendszer megbukott, a tanulók nem kapták meg idejében a tankönyvcsomagjaikat. Idén jóval könnyebb dolga volt a terjesztéssel megbízott Kellónak, hiszen többnyire a két államosított ­ki­adó könyveit és a rohammunkában kifejlesztett, úgynevezett kísérleti tankönyveket kellett kiszállítania. Hibák azért történtek, az államtitkárság rögtön meg is nevezte a bűnösöket, ki nem találnák, a piaci kiadók személyében. Arról persze nem esett szó, hogy jogszabály­ellenesen olyan piaci közeget teremtettek, amelyben a kis kiadók képtelenek rentábilisan legyártani az anyagaikat.

A kvázi kötelezővé tett hetedikes irodalomkönyvből például a „nyugatimádat” legújabb tendenciáiról tájékozódhatnak az ifjú olvasók, a szintén államosított Apáczai Kiadó vezetője pedig úgy nyilatkozott: a Veled, Uram! díszbemutatóján döbbent rá, hogy fel kell ajánlania vállalkozását „a Nemzetnek, a Hazának, a homloknyi Magyarországnak”. Nos, ilyen színvonalú gondolatok jegyében zajlik a köznevelés nemzeti átalakítása, miközben egyetlen értelmes mondatot nem hallottunk arról, hogy az egész őrület deklarált céljához, az egyenlőbb oktatási rendszerhez mennyivel jutottunk közelebb. A minisztériumban rángatják a madzagokat, egy törvénymódosítás itt, egy kormányrendelet ott, egy fenntartói utasítás amott – közben meg nem tudni, kinek a feladata a csengő megjavítása. A legutóbbi pályázati körben 458 intézmény vezetésére összesen 336-an kaptak megbízást. Még a ­Kli­ket is ideiglenes elnök irányítja, miután Marekné Pintér Aranka érthető okokból lemondott.
A néhány hónap alatt kifejlesztett kísérleti tankönyveket 1500 iskolában „próbálják ki”. Eszükbe jut valami, aztán kipróbálják. Gyermekeken, pedagógusokon. Járulékos költségként olykor egy-két piaci egzisztencia is összeomlik. Nem látszik a hosszú távú tervezés, a leszakadó térségekben nincs koncentrált fejlesztés, sőt a miniszter nyíltan támogatja a törvényellenes szegregációt.

Nem lehetne felvenni nemzeti értékeink sorába, hogy előbb gondolkodni, aztán cselekedni? Ha már az állam mindenáron tanítani akar valamit.