A szerk.

Egészségügyi főparancsnokság

A szerk.

A válság idején is nyakló nélkül átcsoportosított, osztogatott költségvetési tíz- és százmilliárdok mellett is föltűnő hír volt, hogy a Magyar Orvosi Kamara Pintér Sándor felkérésére jelentést írt a hálapénzről, és szempontokat adott az egészségügy lehetséges átalakításához.

Pintér Sándor jelen állás szerint Magyarország belügyminisztere, és korábban a leghalványabb jelét sem mutatta az egészségügy problémái iránti vonzalmának. Persze, föllépése aligha kívánságműsor: Orbán Viktor jelölte ki őt az egészségügy átvilágítására.

A rend kedvéért: Kásler Miklóst, a területért felelős Emmi miniszterét is Orbán kérte föl 2018-ban, ám az elmúlt két évben bebizonyosodott, hogy választottja teljességgel alkalmatlan e feladatra. Még annál is alkalmatlanabb, mint amennyire ezt Orbán föltételezhette. Hiszen a magyarságkutatás ezoterikus ágai iránt lelkesedő Káslert alighanem éppen azért választotta a miniszterelnök, hogy még véletlenül se legyen semmiféle gondolata az alá tartozó területekről, az egészségügyről, a felső- és közoktatásról vagy a kultúráról. Fölösleges is lett volna, hiszen elképzelése nyilván van Orbánnak is. Minek ide annyi elképzelés? A járvány idején mutatott feltűnő inkompetencia (az első vírustájékoztatón előadott szerencsétlenkedése után gyorsan le is vették a színről) a jelek szerint már a miniszterelnöknek is sok volt. A rapid, kegyetlen ágyfelszabadítást még vele vezényeltették le (tapadjon ez csak az ő nevéhez), de több lapot nem osztanak neki, függetlenül attól, hogy valóban leváltják-e, vagy mégis megtartják a miniszteriá­lis elfekvőben.

Pintér szerepe viszont meghatározó volt a járványhelyzetre hivatkozva kivezényelt katonai kórházparancsnokok kiválasztásában. Ezek képbe hozását a fertőzés elleni védekezéshez szükséges koordinációval, a források racionális felhasználásával indokolták; most úgy tűnik, azért jöttek, hogy maradjanak. Egyszerű orbáni nyelven ez annyit tesz, hogy most már tényleg legyen rend az egészségügyben, mert 30 éve mást sem hallani onnan, mint a folyamatos nyavalygást a pénz-, ember- és eszközhiány miatt. A kormányfő legutóbb tavaly karácsony előtt jött dühbe, midőn kiderült, hogy a kórházak adósságállománya hogy, hogy nem, tavaly is „újratermelődött”. Az év elején fel is bukkant egy titokzatos tervezet, amely az egészségügy belső intézményi-hatalmi viszonyainak átrajzolásával s a kórházak durva központi felügyeletével vette volna elejét a „túlköltekezésnek”. Ez a „reformcsomag” február közepére úgy tűnt el, ahogy jött: észrevétlenül és nyom nélkül.

Aztán jött a járvány, és a járvány kínálta váratlan alkalom: ahogy beköszöntek a kórházparancsnokok és az egészségügy rendőri-katonai irányítása, úgy miért ne maradhatnának is? Vágjon a belügyminiszter rendet az egészségügyben! Fölveszi például a harcot a hálapénz ellen. Ez nagyszerű, ki vitatná szükségességét! A „forrásokkal való észszerű” gazdálkodás deklarált igénye azt sejteti, hogy a cél valamiféle központosított beszerzés és elosztás lenne. Őrködjön Pintér és az ezredesek potens csapata megannyi Vesta-szűzként minden kórházi gyógyszerrendelés és laborszámla tisztasága fölött! Éljen! De megy-e valamit előrébb az egészségügy világa azzal, ha a jövőben rendőrök, katonák, katasztrófavédelmisek intézik az ügyeit, ha a kórházparancsnokokon keresztül, egyetlen centrumból, központi parancsra születik döntés az egészségügy hihetetlenül bonyolult világáról, minden, a belső, informális és formális hierarchiájával, az ellátás igazságosságával és eloszlásával, a kórházak beszerzéseivel, alvállalkozói szerződéseivel és költségvetésével összefüggő kérdéséről? Tudjuk jól, Orbán nem intézményekben, hanem az általa kontrollált személyi irányításban hisz. A járvány kiváló ürügyet szolgáltat arra, hogy ezt megpróbálja érvényesíteni az egészségügyben is. Remek. Öntsünk tiszta vizet a kacsába! Legyen Pintér Sándor ezentúl a bel- és egészségügyi miniszter! Ilyen még úgyse volt sehol.

Neked ajánljuk