(Kedden őrizetbe vették a Széchenyi Bank egykori vezetőit. Pár éve megírtuk, mi történt a Simicskához egykor közel álló pénzintézetnél, most újraközöljük 2014-es cikkünk.)
Simicska Lajossal „több krízishelyzeten keresztülmentünk együtt, és ez egyfajta biztosíték arra, hogy az embert nem vágják hátba” – mondotta egy ízben (2011-ben az origo.hu-nak) Töröcskei István, aki nemcsak a bankját kockázta el, de a minap távozott állami állásából, az Állami Adósságkezelő Központ éléről is. Amiből elsőre az a tanulság adódik, hogy a szerencse forgandó, és a mai világban semmilyen, de úgy értsék, hogy semmilyen biztosíték nincs arra, hogy az embert ne vágják hátba, adott esetben és metaforikusan szólva, egy szívlapáttal, hogy kiköpi, ugyancsak metaforice, a tüdejét is.De vajon Töröcskeinek azért zúzták be a bankját, és azért kellett mennie az ÁAK éléről, mert Simicska Lajos régi barátja és kipróbált üzlettársa, és Mr. Lajosra most cudar idők járnak, vagy azért, mert a Széchenyi Bank csúnyán megbukott, és ezen még az sem segít, hogy Mr. Sztívn élvezi Mr. Lajos barátságát? Meghagyták volna-e Mr. Sztívn bankját, és az élén magát Mr. Sztívnt, ha Mr. Lajosra nem járnak cudar idők?
| ||
Sajnos ezt megválaszolni senkinek nem áll módjában, az istenek játékaiba még a legrafináltabb közérdekű adatigényléssel felvértezve sem nyerhetünk bepillantást. Ugyanakkor a kérdés – ha valódi lényegére tudunk koncentrálni – húsba vágó, továbbmegyünk, egzisztenciális jelentőségű születőben lévő (újabb) nemzeti büszkeségünk, a külső befolyástól, idegen pénzszivattyútól mentes magyar nemzeti pénzpiac kilátásait illetően.
Töröcskei István gazdag pályáját itt még címszavakban is bajosan tudnánk összefoglalni, legyen elég annyi, hogy minden tekintetben korrekt, elvszerűen konzervatív, jobboldali üzletemberről beszélünk (a legenda szerint az MHB egyik közgyűlésén a Bibliából olvasott fel). Még az ún. demokratikus fordulat előtt, a 80-as években a Magyar Nemzeti Bank devizaügyletekért felelős osztályán pallérozódott, az ugyancsak kitűnő szakelem, Boros Imre védszárnyai alatt. Bár a nevét rosszakarói igyekeztek bizonyos kétes ügyletekkel összefüggésbe hozni, a rendszerváltás után egy rövid időre a Magyar Hitelbank elnök-vezérigazgatója lett, ahol súlyos, szomorú tapasztalatokat szerezhetett a bizonytalan gazdasági környezetben folytatott bankolás csapdáiról, az emberi bizalom törékenységéről. Hamar távozott is az MHB éléről (a Horn-kormány kirúgta); a bankot a magyar államnak az 1995-ös bankkonszolidáció során úgy 200 milliárddal kellett kisegítenie, hogy aztán végül megvegye a holland ABN AMRO. (Az igazság kedvéért tegyük hozzá: Töröcskeinek az MHB rossz hitelezési gyakorlatában aligha volt szerepe.) A bankigazgatóként eltöltött idő azonban mégsem ment pocsékba – ekkorra datálhatjuk Simicska Lajoshoz fűződő bensőséges viszonyának kezdetét (aminek megalapozásához bizonyára sokat hozzátett egy egymilliárdos MHB-hitel a Fidesznek 1994-ben).
A szorgalmas építkezés a mindinkább megerősödő Simicska-birodalomban aztán 2008-ban nyert nagyobb távlatokat, amikor Töröcskei – hitvesével közös cégén keresztül – megalapította a Széchenyi Bankot. Hogy a globális pénzügyi válság és az általános hitelszűke körülményei között egy piciny, ámde magyar hitelintézetnek milyen nehéz lehetett megkapaszkodni a piacon, arról sokat elmondanak a Széchenyi szerény eredményei. Az eredetileg hárommilliárd forintos alaptőkéjű bank 2013-ra már több mint 4 milliárd forint veszteséget hozott össze, s ez a Töröcskei Istvánnál kevésbé elkötelezett, ne habozzunk kimondani, kevésbé nemzeti érzelmű szakembereknek bőven elvette volna a kedvét a további baszakodástól. Hősünk azonban nem hátrált meg, s kitartása el is nyerte jutalmát. A kipróbált szakember, s kicsiny, ám nagyra hivatott pénzintézete magától értetődő megoldásként kínálta magát ama kreatív energia számára, amely a nemzeti nagytőke és a nemzeti nagytőkés, sőt, egy egész nemzeti nagytőkés plejád létrehozásában gondolkodik; a Teremtőnek kapóra jöhetett, hogy nem ex nihilo kell munkához látnia. Bizonyára az is nyomott valamit a latban, hogy Töröcskei ekkoriban már a Simicska-univerzum fénylő csillagaként tündököl, s vonzásában különféle nagy- és kisvállalatok, energetikai és média- és mindenféle cégek keringenek. Ne feledjük, ekkoriban Simicska Lajos és a Fidesz vezetője oly’ elválaszthatatlanok voltak egymástól, mint a Jel és a Jelentés, mint a papírlap két oldala. Másfél évvel ezelőtt, 2013 nyarán ezért szállhatott be az állam Töröcskei bankjába; azt pedig csak az állami vezetőink részéről megnyilvánuló feltétlen bizalom jeleként értékelhetjük, hogy a 3 milliárd forintos tőkeemelés fejében kormányunk nem tartott igényt a bank irányítására, s megelégedett a részvények 49 százalékával.
A kép e pont után kezd homályossá válni. Annyi biztos, hogy fél év múlva, idén év elején a Széchenyi Bank bejelentkezett a nálánál nagyságrendekkel nagyobb, ám komor hitelportfóliót maga előtt görgető Raiffeisen Bank megvásárlására. És senkit ne zavarjon, hogy a vevőjelölt mindösszesen egy fiókkal rendelkezett, s látványosan híján volt a nagybanki üzletmenethez szükséges szakértelemnek, infrastruktúrának és logisztikának: majd belejöttek volna! Az akkori piaci pletykák szerint az osztrákok százzal nyitottak, és negyvenért talán oda is adták volna a boltot. A Széchenyi utolsó ellenajánlata egy volt, ami még akkor is elég távoli pozíciókat sejtet, ha a Raiffeisen történetesen nem milliárdban mérte volna a százat (negyvenet), Töröcskeiék meg csak úgy, simán, milliárd, sőt millió, sőt ezer nélkül: egy, azaz egy, uno, one, Ein forintot kínáltak a labancnak. Nix verstehen? Was nézel, Dummkopf?!
S hogy ebbe a kudarcba – abba tudniillik, hogy Orbán nem volt hajlandó a vásárlást finanszírozni – már a dolgok félrecsúszásának, a harmónia megbomlásának a jelét kell-e utólag belelátnunk? Ki tudja. Az az idén júniusban – először talán a hvg.hu jóvoltából napvilágra került – hír, miszerint a bankfelügyelet kilencmilliárd készpénzt követel a Széchenyi többségi tulajdonosán, valóságos lórúgásként érte közvéleményünk nemzeti és nem nemzeti elkötelezettségű részét egyaránt. (A bankfelügyelet gazdája, ne feledjük, a kormánnyal megkérdőjelezhetetlen akarat- és célközösségben működő Magyar Nemzeti Bank.) Ma, midőn már a Széchenyi végelszámolásának szomorú tényével kell szembenéznünk, azt is tudjuk, hogy az egykor nagyívű tervek összességében majd’ 32 milliárdos hitelkihelyezésben öltöttek testet. Arról a gyakorlatról pedig, amely ezt a radikális növekedést (a bank hitelállománya 2010-ben mindössze 1,8 milliárd forint volt) lehetővé tette, az MNB múlt pénteki közleménye szigorú szavakkal nyilatkozik. „A bank működése nem felelt meg a jogszabályi rendelkezéseknek”, „a bank tevékenysége valamennyi jelentős területen súlyos, a prudens működéssel összeegyeztethetetlen helyzetbe került”. A felügyeleti szerv „negatív folyamatokról”, „problémás hitelportfólióról”, „kezelhetetlenül magas kockázatokról” beszél. De vajon mennyi lesz a 32-ből a „problémás” milliárd? S kinek a pénzét szórta Töröcskei? A portfolio.hu értesülései szerint ebből 12 milliárdot az MNB növekedési hitele adott – de ki bukja a többit az adófizetőkön kívül? A Széchenyi Banknak hitelező más pénzintézetek (például az ugyancsak Töröcskei-érdekeltség, s ugyancsak bebukott Széchenyi Hitelszövetkezet)? A betétesek?
E kérdéseinkre az idő s a megfelelő szervek, buzgó hatóságaink bizonnyal megadják majd a választ. Izgalommal figyeljük azt is, vajon ez a malőr véget vet-e egy ragyogó bankszakember pályafutásának. Vajon a fent említett hatóságok sorához csatlakozik-e az ügyészség is, az ugyancsak fent említett „negatív folyamatokat” a Btk. egyes gazdasági bűncselekményeket tárgyazó paragrafusainak kontextusában vizsgálva?
A nagy cél mindenesetre – magyar adjon magyar kamatra magyar hitelt a magyarnak – fényesebben ragyog előttünk, mint valaha. Szinte naponta veszünk bankokat, s ezeket a bankokat valakiknek vezetni is kell!
Elég lesz-e, ha egy régi barát véget vet egy régi barátságnak, s így nyer bebocsátást a halál utáni életbe?
