A szerk.

Egy igazán szerencsés véletlen

A szerk.

Áder János köztársasági elnök április 3-ra írta ki a 2022-es országgyűlési választás időpontját, és ugyanakkor voksolhatunk a kormány kezdeményezésére kiírt „gyermekvédelmi” népszavazáson is.

Némi rosszindulattal mondhatnánk azt is, hogy Áder kedd délutáni bejelentése puszta másodközlés, hiszen a Nemzeti Választási Iroda fabrikálta választási füzetecske (Kézikönyv a szavazatszámláló bizottságok részére), amelynek egy példányát egy civil szervezet posztolta a közösségi oldalán, nos, ugyancsak április 3-át jelölte meg a választás dátumaként. Látták nyilván a jövőt.

A sajtó kérdéseire (ugyan honnan tudják, ha az államfő a tárgyban eddig egy mukkot nem mondott) tárgyszerű választ adtak, hogy ti. a tervezetre a jogszabályokból kiszámítható legkorábbi időpont került; ám a délutáni elnöki megszólalás ismeretében ez inkább magyarázkodásnak hat. (Érettebb olvasóinknak minderről beugorhat egy 2006-os epizód, amikor Orbán Viktor bizonyult feltűnően jól értesültnek az országgyűlési választás időpontját illetően – jóval az akkori köztársasági elnök dátumhirdetése előtt.)

Biztosan a véletlenek fura összjátéka, de Áder döntése, akárhonnan nézzük is, leginkább a Fidesznek kedvez. Először is azért, mert bár az ellenzéki népszavazási kérdésekről (a kínai egyetem fővárosi campusáról és az álláskeresési járadék időtartamának meghosszabbításáról) esetleg tartandó referendum választásnapi megrendezésére minimális esély is csak elvben volt, az április 3-i időponttal ez a lehetőség végleg elszállt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.