A szerk.

Egy jó szó elég lenne

A szerk.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn az állami kiadások brutális visszafogását jelentette be – csak nehogy úgy járjon, mint szegény Mádi László, aki a 2010-es választási kampányban a párt hivatalos álláspontjával szemben azt találta mondani, hogy az ingatlanadó kellő előkészítés és társadalmi egyeztetés után bevezethető. Mádi képviselőt ezek után táviratilag törölte a központ a Fidesz listájáról.

Nos, bár Orbán Viktor – azaz a párt, sőt Magyarország hivatalos álláspontja – szerint a magyar gazdaság dinamikusan növekszik, kilátásaink pompásak, a külföld minket másol, i tak dalse, Vargát ez a veszély talán mégsem fenyegeti. A miniszterelnök az augusztus végi évi rendes nagyköveti találkozón ugyanis, közvetlenül azután, hogy a magyar csodáról delirált, kijelölte az egybegyűltek legfőbb feladatát: az „akár vállalati szintű” kapcsolattartást annak érdekében, hogy a magyar állam képviselői állomáshelyükön minél több befektető számára fessék le vonzó célpontként Magyarországot. Amint azt e hasábokon akkor észrevételeztük, Orbán e gesztusa „sokkal inkább emlékeztetett a rendszer finanszírozhatatlanságával szembesülő hetvenes-nyolcvanas évekbeli kádárista apparatcsik kétségbeesésére, mint az országot biztos kézzel vezető, a jövő kontúrjait kristálytisztán látó” politikus magabiztosságára; és ezt a harsány sikerpropaganda egyre kevésbé palástolhatja.

Varga Mihály egy hétfői konferencián – természetesen a kötelező önfényezés mellett – arról beszélt, hogy 2015–2017 között az államháztartás kiadási oldala fokozatosan, a GDP arányában 45 százalékra csökkentendő, és szűkíteni kell az újraelosztás mértékét.

Ez nyílt (bár világosan persze továbbra sem kimondott) beismerése annak, hogy az orbáni állammodell, a Nemzeti Együttműködés Rendszere fenntarthatatlan. A rezsim politikai stabilitását jól működő piacgazdaság híján a szektorális különadók, a külföldi kölcsönök biztosítják; ezek fedezik a gazdaság teljesítőképességét sokszorosan meghaladó célzott jóléti juttatások (rezsicsökkentés, családi kedvezmény) árát, és garantálják a klientúra lojalitását. Mindennek egyik következménye például az egyre drágább állam a gomba módra szaporodó szinekúrákkal és bőkezű megrendeléseivel.

Csakhogy végesek a telekom cégek, a Tesco vagy az Erste lehetőségei is; ezért van szükség a miniszter által belengetett – a Varga-előadásról tudósító napi.hu számításai szerint – körülbelül 1500-1700 milliárd forintnyi megszorít… nem! ésszerűsítésre, takarékosságra, esetleg versenyképesség-javításra. A megfelelő kifejezést lapzártánk idején még lázasan kereste a Habony-team.

Mindeközben a kormányzat bizonyos képviselői „reformelképzeléseket” szivárogtatnak ki; de annak, hogy amint vége a választási időszaknak, olyan változások következnek, amilyeneket ez az ország még nem látott vérzivataros ezer esztendeje alatt, senki ne dőljön be. Ezt a dumát sokszor, mindegyik választás után hallottuk már. Orbántól is. A reformpolitika, mint a történelemben mindig, ésszerű társadalmi-gazdasági változásokat feltételez. Orbán vajon szembemenne a rezsicsökkentéssel vagy az igazságtalan adórendszerével? A saját képére formált állami berendezkedéssel? Megtagadná mindazt, ami a hatalmát legitimálja – legalább az ország egyik fele számára? Aligha. A NER lényegével ellentétes változások Orbán Viktorral elképzelhetetlenek.

Neked ajánljuk