A kilépés mellett szóló érv lehet, hogy akkor tényleg senki nem piszkálhatja tovább Orbán Viktort, és Barroso kénytelen lesz újabb levelezőpartner után nézni; ellene szól, hogy vízum kéne Párkányba meg Aradra. Még arra is gondolhatnánk, hogy a kilépés az unióból avval a sajnálatos következménnyel járna, hogy elesünk az uniós támogatásoktól, az agrárpénzektől meg a strukturális és kohéziós alapoktól, és ezt az Orbán-rezsim már csak önérdeke, a hatalmon maradása miatt sem kockáztatná meg - de evvel több okból is óvatosan bánnánk. Először is Orbánék gőzerővel dolgoznak azon, hogy más pénzforrásokat találjanak az országnak, másrészt az is megeshet, hogy hazánk és az unió, a magyar kormány és a Bizottság konfliktusa végül oda fog vezetni, hogy Brüsszel egyáltalán nem akar majd pénzt adni. Harmadrészt pedig - és bár nagy a kísértés, hogy sült marhaságoknak gondoljuk, de talán jobban tennénk, legalább próbaképpen, ha elhinnénk, amit Orbán a tárgyban beszél - a kormányfő számos alkalommal kifejezésre juttatta mély egzisztenciális, hogy ne mondjuk történelmi-metafizikus, sőt, Übü királlyal szólva, patafizikus kételyeit az unió rövid, közép- és hosszú távú jövőjét, divatos szóval viabilitását illetően.
| ||
Miniszterelnökünk fejében tehát - és hazánk jelen közjogi és politikai állapotaira figyelemmel sajnos az univerzumnak ezt a pár köbdeciméter kiterjedésű helyét kell nemcsak a jogok és az igazság, hanem az ország rövid és középtávú nemzetstratégiája egyetlen forrásának tekintenünk - a dolog a következőképpen állhat össze. Tényleg jobb lenne, ha az oroszok (kínaiak, azeriek, szaúdiak, jordánok) adnák a pénzt, mert pro primo azok nem ugatnak feszt bele, pro secundo pedig amúgy is ők a jövő, az európai egységnek, Európának, sőt a Nyugatnak befellegzett, és még ha nem fellegzett volna is be, Magyarország, illetve a magyarok amúgy sem európai nép. Addig, amíg a fenti brigád nem adja az övét, persze jó lesz az unió pénze is - addig, amíg adják, és erre mindjárt vissza is térünk.
Ez az analízis nem azért rossz, illetve nem csak azért rossz, mert az unió alternatívájaként elképzelt és felkínált univerzumnak a középpontjában Széles Gábornak a levegőből kifogyhatatlan energiát fakasztó magyar csodagépe zakatol, és egyébként is van egy nem túl enyhe apokaliptikus-millenista stichje. Ártatlan jóhiszeműségünkben akár azt is gondolhatnánk, hogy Orbán a posztuniós jövőben, az erőforrásokért egymással nem okvetlenül kesztyűs kézzel, mondjuk ki: akár háború árán is megküzdő nemzetállamok rövidesen beköszönő világában igyekszik jó előre elhelyezni hazánkat (és nem arról van szó, hogy lábon eladná Magyarországot bárkinek, például Vlagyimir Vlagyimirovicsnak, ha a kormány barátai is tudnak keresni az üzleten). De az unió nem fog megbukni, bármennyi baljós jel is utal erre; és még ha egy kicsit megbukik is, akkor is sokkal jobb lesz a körön belüli, mint a körön kívüli országoknak. Felmentő sereg pedig nincs: a negatív Batu kán, aki kiszabadít minket a globális pénzvilág meg a magyarokkal szemben alkalmazott kettős mérce rabszolgaságából, csak a nacionalista ezotéria fantomképe. Az azeri baltás gyilkos esete szolgálhat bizonyítékként e külpolitikai sávváltás kudarcára: miután a kitűnő hazafit Orbán Viktor saját kezűleg felmentette bűnei alól, a beígért, vagy be sem ígért, de remélt ellenszolgáltatás azóta sem érkezett meg - nem elég tehát, hogy evvel a világ megvetését zúdította hazánkra, még nemzetközi szintű, globális balekságáról is tanúbizonyságot tett. A kínai pénz se jön, pedig a tibetieket egy kedves, vendégszerető gesztussal egy napra a magyar kormány bezáratta; és ha Orbán netán az oroszok kedvéért fizetett volna jelentős felárat az E.ON gáztározóiért, most szólunk: ráfizetés lesz a vége.
Jól tesszük viszont, ha a magyar kormány és Brüsszel, illetve a magyar kormány és mindenki más egyre szerteágazóbb és bonyolultabb konfliktusait e vízió kontextusában próbáljuk értelmezni. És meg kell hagyni, az agyament, elfogadhatatlan, ostoba és a nemzet számára súlyos következményekkel járó átpozicionálás napi küzdelmeit Orbán nagy ravaszsággal vívja. Az Orbán-rezsim törvényein, az alaptörvényt és a módosításait is beleértve, Brüsszel hiába keres jogi kifogásokat - az uniós jogot ugyanis nem arra találták ki, hogy a segítségével korrigálni lehessen a tagállami törvényhozások antidemokratikus kisiklásait; Orbán ezeket lerázza magáról. A híres 7. cikk, azaz Magyarország szavazati jogának a felfüggesztése nem játszik, ezért fenyegetésnek sem hihető. A támogatások korlátozása vagy befagyasztása még befigyelhet, de ez legalábbis kétélű fegyver: a kormánypárt a gazdasági szankciókból minden további nélkül lenne képes politikai előnyt kovácsolni magának. (Ahogy a Milosevic-rezsimet sem ingatta meg egy pillanatra sem az 1992-ben Jugoszlávia, illetve Szerbia ellen bevezetett gazdasági blokád.)
Hisz a sztori, hogy miért történik ez velünk, készen van, sőt benne élünk - a szabadságharcban, három éve. A mind leplezetlenebb, immár a saját pártcsaládjában is kitapintható megvetést, ami Orbánt és politikáját külföldön övezi, a magyar kormányra mért megalázó csapásokat a miniszterelnök itthon rutinszerűen fordítja a maga hasznára - és ez számít, hisz itt fogják vagy nem fogják jövőre újraválasztani. Az önsorsrontó magyar nacionalizmus nyelve, a sérelem és a frusztráció toposzai, a pőre haszonlesés érvkészlete, és persze a nettó hazudozás szinte ellenállítások nélkül töltik ki az uniós tagságunkról, hovatovább országunk európaiságáról vagy a gazdasági válság lehetséges megoldásairól szóló racionális beszéd helyét; és az ellenállítások hatékonyságát amúgy is erőteljesen tompítja a közszolgálati média feletti teljes és a magánsajtó feletti majdnem teljes kormányzati kontroll.
S bár a Századvég minap publikált felmérése, mely szerint a tagság ellenzői felzárkóztak a pártolók tömegeihez, inkább tűnik e propaganda részének, mintsem az eredményének, nem lehet nem észrevenni azt, hogy az uniós tagságunkat támogató, hosszú évek óta stabil választói többség megingott. A cél éppen ez lenne: az arányok tartós megfordítása; és ha ez bekövetkezik, Orbán élére is fogja állítani a dolgot. Magyarország uniós tagsága Orbán Viktor hatalmi ambícióinak a függvényévé vált. A kérdés nem úgy merül fel, hogy Orbán akarja-e Magyarország uniós tagságát, vagy nem, hogy ki akarja-e léptetni hazánkat az Európai unióból, vagy sem: hanem hogy eljön-e az a pillanat, amikor megteheti ezt, vagy sem. Dolgozik rajta.
