A szerk.

A piramis árnyékában

  • A szerk.
  • 2013.08.25 12:07

A szerk.

Felcsútra - amúgy - nem jár a kutya sem, csak akit odaszólít ügyes-bajos dolga, ott él vagy ilyesmi. Jól is lenne ez így, végtére nem egy üdülőközpont, nem egy turisztikai látványosság, mit keresnének ott az emberek?

Pedig Felcsútot mindenkinek látnia kéne, buszokat kéne indítani oda, mint a békemenetre. Lengyelországból jöhetne néhány különvonat, seregelhetne az egész Magyarország, vizitálhatna Európa. Talán ezért is vágott neki a hónap közepén (pontosan 18-án) Bajnai Gordon és a Párbeszéd Magyarországért néhány tagja egy busznyi újságíróval, hogy megmutassák, hogy hírül adják, mi is folyik Felcsúton. Próbálkozásuk kudarcba fulladt, gyakorlatilag elzavarták őket, akár azt is gondolhatta az ember, hogy odamentek egy nagy pofonért. Útjukat állta valami felcsúti bandérium, biztonsági őrök és rendőrök, mondván, az út, ahol mennének: magánterület. 'k mondták, köszönik, s eljöttek - látszólag dolgavégezetlenül.

De fáradozásuk mégsem volt hiábavaló, mert a napokban a Népszabadság két kiváló fiatal újságírója fogta magát meg egy videokamerát, s felkerekedtek: pont ugyanoda, ahonnan Bajnait elhajtották. Ám a kedden publikált felvétel tanúsága szerint ők, mint "kés a vajba", úgy hatoltak be az inkriminált területre. Már nem állta rendőr és biztonsági őr az útjukat, már közterület volt, ami 18-án még magánterület.

Önmagában ez is micsoda dolog! A felcsúti bandériumok handabandázását még csak értjük, kiálltak, vagyis kiállították őket a főnökért. Az már sokkal rémisztőbb, hogy e parasztgyalázatban a rendőrség is - rohadtul hivatalosan - részt vett, s nagy köszöngetések kíséretében maguk zavarták el Bajnait. De még csak ez sem számít sokat - valaki arra használja a magyar állam rendfenntartó erejét, hogy eltakartassa vele saját szemétdombját, hát elég nagy disznóság, de nem jegyzi fel a történelem.

A történelem azt őrzi meg, amit most e két fiatal újságíró (legyen itt a nevük, nagyon szép munkát végeztek: Kovács Klára, Fekete Norbert) kamerája rögzített: a piramist. Mert míg Bajnai és csapata elkergetésének hátterét kutatták, a kamerájuk forgott, és megmutatta, hogy mi is folyik valójában Felcsúton. Arra pedig nem lehet mást mondani, csak azt, hogy egy bódult elme valamikori álmainak megvalósítása. Magyarország regnáló miniszterelnökének gyermekkori lakhelyével szemközt az utcában épül egy ménkű nagy futballstadion. Amiben majd kétszer annyian férnek el, mint a település teljes lakossága. Ki csinált még ilyet ebben a rohadt történelemben? Ki?

Ezt persze elég sokan tudják ebben az országban, de így látva teljesen más: megmutatja ennek az egésznek az elképesztő tébolyát. Állnak sűrűn a bazi nagy vasbeton tartóoszlopok, néznek fölfelé, és azt írják fel az égre: hogy lehetséges ez? Elképzelhető ilyesmi a 21. századi Európában? Hogy a vezér épített magának egy nagy stadiont szemben a házával?

Hát, nem. Ilyen nincs. Nem képzelhető el. Ezért kell odamenni, s megnézni, hogy mégis van. Bontják a zsaluzatot, forr a munka.

Szerencsére a képek azt is megmutatják, ha kicsit figyelmesebben követjük őket, hogy mi lesz itt aztán. Aztán, mikor már elmúlt ez a lidércnyomás rólunk. Dudva és por, pókháló és gazdátlanul kószáló kutyák. A szél átfújja a homokot a megroggyant valamikori díszkapun, s a tizenhatosnál áthajt egy ördögszekeret. Ez lesz. Meg egy lábjegyezet a helytörténeti gyűjtemény emlékkönyvében: élt itt egyszer egy furcsa ember...

Ugyanaz lesz, mint Akasztón. De arra talán többen is fognak emlékezni, mert az nagyobb valamivel.

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.