A szerződés életben tartása a banknak kedvez, a módosítás az adósnak; ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a bíróság csak a vételi és eladási árfolyam közti árfolyamréssel való manipuláció miatt marasztalta el a bankot, és nem azért, mert a hitelfelvételkor más árfolyamot számolt, mint később, a hitel törlesztésekor. Érthetőbben és a végletekig leegyszerűsítve: tegyük fel, hogy Ön 2006-ban felvett 10 évre 10 eurónyi forinthitelt 10 százalékos kamatra; az éves kamat tehát 100 eurócent, azaz 1 euró. (Egy szép nyugszéket akart vásárolni munka utáni jól megérdemelt pihenéséhez.) A hitelfelvételkor 2500 forint ütötte a markát, és úgy vélte, 10 éven át törleszt majd: az első évben 1+1 eurót, azaz a 250 forintos árfolyam mellett 250+250=500 forintot; a másodikban 0,9+0,9 eurót, és így tovább. Nyugszékében terpeszkedve ekkor úgy érezte: öné a világ, és mindenki boldog. Csakhogy a bank és Ön elmulasztották egyértelműen tisztázni, hogy az 1+1 eurós, valamint a többi törlesztést milyen árfolyamon számolják el. A ravaszdi bank a neki kedvezőbb magasabb árfolyamon számolta ki azt, hogy a 2 (1,8 stb.) euró fejében mennyi forintot kell Önnek törleszteni; és most azt is állítja, hogy ez a számítás megjelent a teljes hiteldíjmutatóban (THM), amiről Ön - aláírásával igazolhatóan - igenis értesülve volt. Ön szerint Ön nem tudott erről, a bank átverte Önt, és ezért a teljes hitelszerződés semmissé nyilvánítását kéri a bíróságtól. A bíróság ezek után - még egyszer - az Ön javára döntött annyiban, hogy kimondta: egy következő eljárásban tisztázni kell azt, hogy visszamenőleg milyen árfolyamon számolják el a törlesztést (vételin vagy eladásin); a bank javára meg annyiban, hogy a szerződést végül is nem semmisítette meg.
Mint fenti elbeszélésünkből jól látszik, ez a per a probléma velejét - a forint-euró (illetve forint-frank) 2006-os és 2009 utáni árfolyamának különbségéből adódó megnövekedett törlesztést - közvetlenül nem érintette. Azaz nem az volt a kérdés, hogy a bank kérhet-e 2013-ban a 2006-os 250 forint helyett cirka 290 forintot egy euróért. (Más kérdés, hogy a felperes a szerződés megsemmisítésével épp azt akarta volna elérni, hogy a hitelt a 250-es árfolyamon fizethesse vissza.) Erről a legégetőbb kérdésről, hogy tudniillik a devizaalapú forinthitel jogszerűtlen tranzakciónak nyilvánítható-e, jogerősen magyar bíróság még nem határozott a hitelfelvevő javára. (Az egyik fontosabb ilyen per például az Európai Bizottság állásfoglalását várja.) Azaz úgy fest, a devizahitelesek mindeddig sikertelenül próbálkoztak: hiába a számos pertársaság, a több száz polgári peres eljárás, az ügy érdekében munkálkodó jogászok serege - a devizahitel-szerződések érvényben maradnak.
Hacsak a kormány, megelégelve a magyar igazságszolgáltatás packázását, közbe nem lép, és át nem írja a jogot. Hogy ezt hogyan fogja megtenni, ha megteszi, a lapzártánk utáni napon tartott kormányülésen derül ki, ha kiderül. Hogy miért, az viszont már most jól látszik. A fent ismertetett per utolsó előtti tárgyalási napját követően, június végén, ha nem is túl népes, de annál ijesztőbb tüntetés vonult végig Budapest belvárosán: azt, hogy a csőcselék akasztani akart volna, eddig nagyjából megúsztuk, és még arra sem volt példa, hogy rendőröknek kellett volna a lincseléstől megvédeni a bankfiókok alkalmazottait. Az artikulálatlan indulatoknak nyelvet a Jobbik ad: a párt állandó utcai akciókat helyezett kilátásba, meg azt, hogy a képviselői a bankokhoz láncolják magukat, ha nem "oldódik meg" a devizahitelesek baja. Értsd: ha a bankok nem engedik el az adósok tartozását. És minthogy a Fidesz számára a Jobbik megerősödése, az a lehetőség, hogy a szélsőséges párt nagy szeleteket csíp le a fő kormányerő jobbszéléből, legalább annyi veszélyt tartogat, mint a baloldal feljövetele, nem hagyhatja, hogy a Jobbik elorozza tőle ezt a témát. A politikai motiváció világos: ezért veri Orbán, Lázár és Rogán a bíróságokat, és ezért igyekszik a kétharmad kormánya a bíróságok szerepét átvenni, ezért villantott Navracsics a HírTV-ben új "mentőcsomagot", ezért pörögnek ellenőrizhetetlen hírek már az autó-, az áru- és a vállalati hitelek kiváltásáról is. Megint az van, ami már sokszor volt: a Jobbik parlamenti számarányát messze meghaladó erővel húzza jobbra az egész magyar politikát.
Senki nem állítja, hogy a devizahitelek ügyében a kormánynak, ennek, bármelyiknek, semmi dolga ne lenne. Ahogy azt sem, hogy e játszma három szereplője - a hitelfelvevők, a bankok és az állami szabályozó - közül bármelyik ártatlan és ennélfogva a felelősség alól felmenthető lenne. A bankok ész nélkül hiteleztek, a hitelfelvevők ugyanígy verték magukat adósságba: ha tudták, hogy nemcsak hitelt vesznek fel, de valutaspekulációba is bonyolódnak, azért hibáztak, ha ezt nem értették meg, azért. De a felelősség kérdése csak annyiban érdekes, amennyiben a megoldást segítheti; a morális ítélkezésnél előbbre valók a gyakorlatias szempontok. Most valakinek, de inkább valakiknek fizetni kell. A bankoknak egy részt. A hitelfelvevőknek egy másik részt. A nagyobb közösségnek - az adófizetőknek - egy harmadikat: azért, mert ez, ha tetszik, ha nem, az ő problémájuk is. Az éppúgy, hogy több tíz-, netán százezer honfitársunk elveszti a tetőt a feje fölül, mint hogy berogy a magyar pénzügyi közvetítő rendszer, hogy a "szerződés" fogalma végképp értelmét veszti, és hogy senki a büdös életben üzletelni ebben az országban nem akar, és nem is tud majd. A művészet abban állna, hogy a kormány kitalálja a legkevésbé rossz és legkevesebb normát sértő megoldást. Ha a buktát a lehető legkevésbé igazságtalan és a lehető legkevesebb társadalmi költséggel járó módon tudná elosztani.
Eddig ez a kormány nem jeleskedett ebben. A 2011. év végi végtörlesztés jórészt azokon segített, akik valahogy amúgy is boldogultak volna; a jómódúakon, akik a tartozásukat egy összegben ki tudták fizetni. Az árfolyamgát ugyan elodázza, de meg is drágítja a teljes törlesztést. Az a program, melynek keretében az állam átvenné a bedőlt hitelek fedezetéül szolgáló lakásokat és szociális bérlakásként adná ki a bebukóknak, mindeddig nem bírt lábra kapni; e terv kudarcának esszenciája a lényegében üresen álló ócsai lakópark. Most semmi nem tűnik könnyebbnek és rövid távon politikailag kifizetődőbbnek, mint kizárólag a bankokon és a bíróságokon leverni a balhét. Ez lenne az utolsó előtti felvonás.
