A szerk.

Tükrözés és trükközés

Most lépjünk azon túl, hogy ezek mindig csak hátrébb lépnek, nem ám lemondanak vagy kiakolbólítják őket, hátrébb lépnek. Mert tény, ami tény: Orbán Viktor a múlt héten átalakította a kormányát, nem mintha ennek bárminemű hatása lenne a magyar közéletre, még kevesebb az ország jövőjére; és az a kevés is inkább rossz, mint másmilyen.

Nemzet a nemzettől

Demokráciánk hétfőn fejlődésének új, magasabb röptű szakaszába lépett, midőn a kormányfő megmagyarázta, hogy bizonyos, állami és önkormányzati megrendelésekben dúskáló formák egyáltalán nem azok, aminek látszanak. A kormányfő Karácsony Gergely LMP-képviselő azonnali kérdésére válaszolt.

Hófehér paripán

A gyömrői Horthy utca és a kereki egész alakos Horthy-szobor felavatásának napjaiban adódik a kérdés: mivel érdemelte ki e közfigyelmet a kormányzó, s miért fordul felé megannyi tekintet ily nagy tisztelettel, sőt áhítattal?

Hol lesz majd lakóhelye?

Talán ki sem akadt volna az ember, talán csak megrándítja a vállát és továbblép, talán csak betudja az egészet a mindent - ép erkölcsi érzéket, józan észt - félresöprő orcátlan bírvágynak; mindközönségesen egy adott személy jellemgyengeségének. Betudja, ha nincs ez a mondat.

Súlyos sérülés a bemelegítéskor

Hogy ott lesz-e Angela Merkel, és ha nem, vele együtt melyik európai vezető nem lesz még ott a június 8-án kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság ukrajnai helyszínein (a német válogatott a csoportmeccseit Lvivben és Harkivben játssza), hát, közepesen érdekes kérdés. Csak annyiban az, hogy a távolmaradás belengetése elégséges fenyegetés-e ahhoz, hogy ne verjék a börtönben Ukrajna volt kormányfőjét.

Mint a kámfor

Ez a cikk Gyurcsány Ferencről szól. S az ő szakdolgozatügyéről, annak is inkább a kezeléséről. Mely kezelés, ha olyan lett volna, amilyen végül nem lett, ha olyan lett volna, amilyet elvárunk, ha másért nem, azért az egy szem szavazatunkért cserébe, nos, akkor lehet, hogy ez a cikk a sütőporcsempészőkről szólna.

Inasok

Nehéz elképzelni, de megtörtént: kisebb revolúció tört ki a Fidesz hétfő délelőtti frakcióülésén. A felgerjedt honatyák az alig négy hónapos szakképzési törvény védelmében szálltak síkra, saját kormányukkal szemben! (Az új KRESZ sem tetszett nekik, de azt gyorsan rövidre zárták azzal, hogy Brüsszel erőlteti ránk: így lesz manapság a forradalomból szabadságharc.)

Kicsöng, senki nem veszi fel

A lapunk beltestében részletezett pénzügyi megszorító csomagból egy valami ordít: az, hogy Orbán a 2010-es választások előtt koncipiált politikája, nagy stratégiája, amely újrakaserolta volna Magyarországot, megbukott. Ez a csomag nemcsak valóságos katasztrófa, de intellektuális teljesítményként is mérhetetlenül szánalmas, amint azt a telefonhívásokra kivetett, megkezdett percenkénti kétforintos adó mutatja.

Jók és rosszak

"...egy ismeretlen ember, aki megrendült hangon kért tőlem bocsánatot, mondván, ő volt az, aki meg volt bízva az otthonom megfigyelésével" - vallja meg férfiasan a hű barátnak (Magyar Hírlap) Pozsgay Imre, akinek e nyilatkozatából megtudjuk azt is, hogy őt gyakorlatilag éjjel, nappal és máskor is megfigyelték, már 1970-től. Ettől azért kinyílik a bicska az emberi zsebekben.

Feltartott kézzel

"Alulírottak, az Orbán-rezsim demokratikus ellenzéke, parlamenti és parlamenten kívüli pártok, politikai és civil szerveződések mély megdöbbenésünket fejezzük ki, és erőteljes hangon tiltakozunk! A kétharmados kormánytöbbség Magyarország államelnökének megválasztását nem pusztán a Fidesz belső ügyévé, az Áder János és Áder János közti 'versenyre' szűkítette le, de esélyt sem adott arra, hogy a politikai alternatíva, Áder János vetélytársa megjelenjen az Országgyűlés falai s így a szélesebb nyilvánosság előtt.

Menet a ködben

A rendőrség - már megint - betiltotta a melegfelvonulást a fővárosban. Tavaly is ezt csinálták, mi a különbség? Csak az, hogy tavaly a bíróság végül mégis engedélyezte a parádét, s idén sincs semmi oka, hogy másképp járjon el. Minden valószínűség szerint pontosan tudta ezt a rendőrség is, amikor megfogalmazták 13 oldalas határozatukat, amiben a szokásos gumijogszabályra hivatkoznak: a közlekedés rendjének akadályozására.

Utókezelés ágyúval

Valaki igazán elárulhatná már, hogy voltaképpen mért mondott le Schmitt Pál. A kármentés egyre zavarosabb és egyre fenyegetőbb fordulatokat vesz. Schmitt lemondása Schmitt erkölcsi nagyságát bizonyítja: hibázott, ám vállalta ennek következményeit - katarzis, könnyek, függöny. Eddig értenénk. De nem azt mondják, hogy Schmitt hibázott, hanem az, hogy nem hibázott.

Képmutatás

A március 30-i Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében a nemzeti erőforrás miniszterének április közepéig kell megvizsgálnia, hogyan valósítható meg egyes szociális juttatások - többek között a családi pótlék, a rendszeres szociális, illetve az átmeneti segély - utalványosítása, hogy a jövőben ezeket ne pénzben folyósítsák a jogosultaknak, hanem az Erzsébet utalványon.