Nem tetszik az azt megszavazó Fidesz-KDNP-nek sem. Ha tetszene, nem hazugságokkal próbálnák megvédeni, például azzal, hogy kizárja a földtulajdonlásból és a földhaszonbérletből a külföldieket, meg azzal, hogy "a családi gazdaságoknak" kedvez, viszont betesz a "nagybirtoknak". A törvénynek épp az az egyik értelme és létoka, hogy feloldja az uniós tagállamok polgárainak földtulajdon-szerzési tilalmát. Mivel azonban azt, hogy külföldi magánszemély ezentúl legálisan vásárolhat Magyarországon földet, nem lehet kimondani, a törvény a magyar és a külföldi közé beiktat még egy kategóriát: az uniós tagállami polgárt, aki viszont vásárolhat földet (igaz, szigorú megkötésekkel). Az uniós tagállami polgár ezek szerint nem külföldi: és ha ez filozófiai-ontológiai értelemben uniós integrációnk egy magasabb fokát posztulálja is, és így örülnünk kéne neki, a trükk inkább a hülyék barkochbájára emlékeztet. Férfi? Nem. Nő? A moratórium feloldása egyébként uniós kötelesség; konkrétan az agrártámogatások felfüggesztésének a belengetése vette rá a kormánypártot, és semmi egyéb. Ám mivel ugyanez a kormánypárt lassan húsz éve a külföldiek földszerzésének tilalmát hirdeti, és ezt bajosan tagadhatná le, most inkább a "külföldi" szó értelmét próbálja megfirkálni.
Nem igaz továbbá az sem, hogy az új földtörvény megakadályozná a birtokkoncentrációt. Megnehezíteni megnehezíti, és a földvásárlási és -bérleti tranzakciókat az ügyvédi driblizések és joghézagok, a strómanok és a rokonok, a fluxus szépségére emlékeztető céghálók és kamu lakcímek romantikusan féllegális világába utalja - de meg nem gátolja. Viszont az ún. földbizottságok létrehozásával a tulajdon-, illetve haszonbérletszerzést az önkényes, szükség szerint (párt)központosítható döntések függvényévé teszi: mintegy megteremti azt az eszközt, amivel az eddigi földpanamák a törvényesség tiszteletre méltó mezején folyhassanak le, a fellebbezés lehetősége nélkül. (Ezen, ma még ismeretlen elvek szerint felálló és ismeretlen összetételű testületek határoznának arról, hogy egy-egy régióban ki, mely magánszemély bérelhet vagy vásárolhat földet valamely más magánszemélytől.) A törvény egyik utolsó módosítása továbbá lehetővé teszi azt is, hogy a valódi földoligarchák, a létező és wannabe latifundisták ilyen-olyan módon megússzák a földbizottságokat.
Annak az eldöntése mindezek után, hogy a földtörvény most jó-e, nem jó-e, viszonyítási pont kérdése. A Fidesz, ha kizárólag kényszer hatására és nem százszázalékosan, de feloldotta a külföldiek földvásárlásának moratóriumát (amit a szocialisták sem mertek megtenni: sőt, éppenséggel ők könyörögték ki a halasztást az uniótól) - ez akkor is helyes, ha a Fidesz ettől jól láthatóan maga is viszolyog, és elhazudni meg bagatellizálni próbálja. És biztos megtehették volna, de nem rombolták szét a nagyüzemi mezőgazdasági termelés eddigi struktúráit sem - ennek viszont az az ára, hogy a kormány és a párt fenntartja magának a lehetőséget az új nagy-, sőt közép- és kisbirtokosok kijelölésére, akár a régiek fosztogatása árán is. Mint Lenin elvtárs az ablaka alatt játszadozva hangoskodó, hangoskodva játszódó kicsiny gyermekekkel: agyon is lőhette volna őket! Ha nem egy nagy gumanyiszt! Ugyanakkor azt sem állítanánk, hogy ez a törvény megfelel az agrárszféra tulajdoni és egyéb szabályozását sikeresen abszolváló európai országok gyakorlatának. A kormányzati beavatkozás és a korrupció, a sallangmentes politikai manipuláció lehetősége, a jogbizonytalanság és a jogértelmezés bizonytalansága ugyanis aligha része a tankönyvi best practice-nek. Ahhoz, hogy olyan mezőgazdasága legyen Magyarországnak, amelynek a gerincét legálisan működő, szabályosan adózó, a szabad versenyes, magántulajdonú gazdaság viszonyai közt működőképes, megfelelő tőkével vagy hitelképességgel bíró agrárvállalkozások adják, ez a törvény nem vitt minket egy lépéssel sem közelebb.
Mindennél az, amit a Fidesz ellenzéke a tárgyban felmutatni tudott, csak egy kicsivel kevésbé dermesztő; és ennek a képnek a múlt pénteki parlamenti kurvaanyázás csak hű, és tartunk tőle, az előttünk álló fejleményeket tekintve csöppet sem túlzó megnyilvánulása volt. A szocialista frakció a szavazás elől kimenekült a teremből - legalább egy tartózkodásra futhatta volna. A törvény ellen viszont váratlan koalícióban ért össze a Jobbik és a Schiffer-féle LMP. Meglehet, a Jobbiknak a külföldiek földvásárlása, a zöldpártnak pedig a kisbirtokok, a "helyben gazdálkodó", sőt ökogazdálkodó elemek "ellehetetlenítése" fájt jobban; de a tiltakozás egyik forrása legalábbis közös volt, a Kert-Magyarország hamis, életképtelen és anakronisztikus idillje. Mindkét párt szavának nyomatékot és hitelességet maga a Fidesz kölcsönöz, az a mód, ahogy a Nemzeti Földalap az állami földbérleteket az elmúlt időben osztogatta. A korrupció és a kormányzati hatalommal való visszaélés ezer meg ezer példája, amit Ángyán József gyűjtögetett és dokumentált az elmúlt hónapokban. És ha az ma még nem is látszik, hogy az evvel a munkával egyre több és súlyosabb politikai tőkét felhalmozó Ángyán végül is a Jobbiknál vagy az LMP-nél köt ki, netán önálló politikai pártot gründol, az nyilvánvaló, hogy a kapitalizmus-, tőke-, zsidó-, unió- és idegenellenességből szőtt ellenállás terepén a Jobbik mozog otthonosabban: és ezért hasítani a következő választáson az agrárszféra kisemmizett és becsapott szavazói meg a velük rokonszenvezők közt ők fognak. Ezt a lehetőséget érezte meg a szélsőjobboldali párt a parlamenti szavazás előtt, és így lett a múlt pénteki plenárisból a magyar parlamentarizmus egyik újabb szégyennapja.
Mely szavazás után mind a Jobbik, mind az LMP Áderhez fordult, arra kérvén az államfőt, hogy dobja vissza a parlamentnek a törvényt, minthogy a kétharmad jogsértő módon fogadta el. Valóban úgy fogadta el, és helyes, forduljanak. Forduljanak a Mikuláshoz is. Mert ha visszadobja Áder a jogszabályt, ha nem, aligha varr az egy öltést is. A múlt pénteken a Jobbik az Országgyűlés elnöki pulpitusáról hazaárulózta a kormányt. A kormányfő és a házelnök idétlen vigyorral szemlélte az eseményeket: megszólalni egyik sem mert, a balhét bátran, gerincesen a szerencsétlen Latorcai Jánossal vitették el; a Jobbik hiába kért név szerinti szavazást is. A magyar mezőgazdaságról szóló politikai vita mindig is védtelen volt az árvalányhajas nacionalizmus nyelvével szemben: a föld szent, a föld nem áru, a föld a nemzet megmaradásának új kenyere. Ám ez az értelmetlen, tagolatlan, a végtelenségig álszent és a magyar mezőgazdaságot mostanra a tönk szélére sodró beszéd jó darabig a szélsőséges pártocskák privilégiuma volt (legfőképpen a Kisgazdapárté). Aztán 1997-ben, amikor a külföldiek földvásárlásának tilalmáról szóló népszavazást a Fidesz elcsente Torgyántól, lépésről lépésre a jobboldali mainstream tulajdonává és politikai vezércsillagává vált. Ahogy a Fidesz tette elfogadottá, bevett gyakorlattá a politikai ellenfelei hazaárulózását is.
Most mindez a szemünk láttára hull az ő fejükre vissza; stílben maradva mondhatnánk azt is, hogy beérett a vetés, de aratni nem ők fognak. Ennek örüljünk, ha bírunk.
