Jaj, dehogy érezte Bajnai ezt sérelmesnek, isten ments, annál sokkal emelkedettebb szellem ő. Inkább azt mondta, hogy az ilyen eszközök abszolút megengedettek a modern politikában, esze ágában sincs ezen megsértődni, hiszen "úgy kívánok politizálni, hogy mindenki lássa, az itt élő magyarokért is kellő felelősséggel járok el, és segítem őket abban, hogy magyarok lehessenek, és boldoguljanak a szülőföldjükön".
Megsértődni? Megengedett eszközök? Miről beszél ez az ember?
A történetnek Magyarországon is kerekedett némi folytatása. Hoppál Péter, a kormányzó Fidesz szóvivője úgy érezte, hogy neki is feltétlenül hozzá kell szólnia ehhez az épületes eszmecseréhez, ekképpen: a külhoni magyaroknak mélységesen igazuk van. S amikor külhoni magyarokat említ, feltehetően Sorbán Attila Buda Örsre gondol, s viszonylag csekély számú kísérőjére, mert a többi megjelent némi vigyorgáson túl nem reagált érdemben erre a modern politikában úgyszólván bevett gesztusra.
Nos, nem csak a történet napnál világosabb, a konklúziói sem bonyolultabbak egy árnyalatnyival sem. Csurka István szellemét a tűz (tudniillik a pokolé) nem égeté meg.
Mert mi is történt? Bajnai elérvén Édes Erdélyt, számos lóerőkön erőst közeledett Kincses Kolozsvár felé, amikor a Kis-Aranyos partján fölérzött Sorban Attila Csaba Emese Püspökfalat Küküllő és mind a többiek, hah, nesz hallik, valaki neszez, közelg, mi több, sompolyg is Erdélyország szent bércein. Elő, nosza, lófő a hungarométert, oszt' mérjük be hirtelen a magyarságteljesítményét! Te, ez meg sem mozdul, ki se leng, inkább araszolna a negatív tartomány felé, uccu, cselekedjünk! S fogta magát Sorbán Attila Kund és Kend és Sajtosroló, s sereglettek nagy hévvel a betolakodó elejbe a T-shirttel, attól majd visszaszáll a Merdzsójába és zúgva száll hazáig, noha nincs hazája az ilyennek.
Ne tévedjünk, Sorbán Attila Örs nem hirtelen felindulásból adott egy trikót az épp arra haknizgató Bajnainak. A Jobbik helyi lerakatának ifivezére felkészülten érkezett, felkereste a trikotázst, leadta a megrendelést és felírandó szöveget, s a többi. Mert Sorbán Attila Örsöt - Magyarországról, nem máshonnan - arra trenírozták, hogy megmondhatja, ki a magyar. Vagyis legfőképpen azt, hogy ki a nem magyar. Nyilván számíthat Sorbán Attila Örs ezért némi előmenetelre valahol, mint anno a Medgyessynek bátran hazaárulót kiáltó diák vagy a Bokros-csomag ellen tüntető diákvezetők.
Hát nem a csurkizmus diadala ez? Amikor valami huszadrangú, de legyen másodvonalbeli szervezetecske aktivistái felhatalmazva érzik magukat arra, hogy kiosszák vagy bevonják a magyarságot. Jön, és azt mondja, te nem vagy magyar, te - egyelőre, míg szépen vagyok - turista vagy. Mire föl? Kicsoda egyáltalán Sorbán Attila Örs Vattacukor?
Bajnai Gordonnak rohadtul nem "a modern politikában bevett eszközökről" kellett volna beszélnie, hanem arról, hogy merre húzzál el üstöllést szép öcsém, melegebb éghajlatra, majd utána rögtön arról, hogy hova is vezet a jelenlegi kormányzat ez irányú sunyi és felbujtó politikája. Hova vezet a szélsőjobb domesztikálására - kétségbeesett szavazatszerzési furorból - elkövetett valamennyi kísérlet. Mert Sorbán Attila azért mondja meg, hogy ki nem magyar, mert ezt a gesztust a karrierépítés egy biztos lépésének tartja. Mert a Jobbik azt mondja neki, hogy mondjad, a Fidesz meg a hülye szóvivőjével ráütteti a pecsétet, hogy rendben van. "A külhoni magyaroknak mélységesen igazuk van."
És ha csak arról lenne szó, hogy ki milyen és mekkora lovat ad mindenféle idióta ülepe alá. De ez a rendszerint öblögetésre használt árvalányhajas nagymagyarság épp azokat hagyja nyakig a sárban, akiknek a dicsét zengi feszt. Az örök alávetettség, az örök provincializmus záloga ez a praxis, mert az ugyan lehet, hogy Sorbán Attila Örs e remek csínyéért kap valami stallumot valahol, és vesz egy kocsit a fizetségből, de a többi így gondolkodó, eszerint működő kis szerencsétlen marad, aki volt, reménytelen, keserű bunkó, akit néha használnak, de sűrűbben eldobnak. Marad bús magyarnak.
