Az érdeklődő közönség azonnal e munkahelyi affér politikai indítékait kezdte keresni. Aligha véletlenül: egyrészt a NER szubkultúrájában elképzelhetetlen, hogy hasonló horderejű események a gazda tudta nélkül történjenek, másrészt a rendszer korábbi pillére és egyik alapító atyja elleni 2015-ös orbánista támadás nyitánya is egy munkahelyi felmondássorozat volt (a Magyar Nemzetnél és a Hír Tv-nél). És abból aztán leszámolás lett a javából!
Noha Schmidt Mária NER-beli súlya nem vetekszik Simicska Lajos hajdani jelentőségével, fontos szereplője a rezsimnek, hiszen abban az emlékezetpolitikai ámokfutásban – a magyar történelem átírására tett hagymázas kísérletben –, amely 2010 óta a magyar állam hivatalos ideológiájának tekinthető, ő az egyik főalak. Vegyük sorra röviden a stallumait: alapítványi és intézményi főnökösködésén túl Orbán Viktor tavaly februárban nevezte ki visszamenőleges hatállyal az első világháborús megemlékezéssorozatot lezáró centenáriumi emlékév kormánybiztosának. Közalapítványa alá tartozik a Terror Háza, a XX. Század Intézet, a XXI. Század Intézet (mindhárom igazgatója Schmidt), a Kommunizmuskutató Intézet, a Gerő András-féle Habsburg Intézet, a Kertész Imre Intézet. (Ebbe a hálózatba csak 2016-ban több mint 11 milliárd forint közpénz áramlott.) Schmidt alapítványa intézte a magyar V4-elnökség „szellemi arculatát” (plusz 2 milliárd forint). Ők készítették a Várkert Bazár 2015-ben nyílt első világháborús kiállítását, ahogy a Schmidt alatt a semmibe vesző Sorsok Háza-projekt is fölemésztett majd’ 10 milliárdot. És meg ne feledkezzünk az éjszaka leple alatt felállított német megszállási emlékműről, amelynek az „üzenete” a nagyhatalmak szorításában szenvedő, és az ország területén elkövetett szörnyűségekért semmilyen mértékben nem felelős Magyarországról ugyancsak Schmidt és egyben a NER emlékezetpolitikai, legitimációs alapvetése.
Hibát, ugye, csak az nem követ el, aki nem dolgozik – Schmidt Mária azonban a kelleténél többször hozta kényelmetlen helyzetbe a gazdát. Az ’56-os emlékévet nevetségessé tette a Desmond Child-affér és a Dózsa László-féle komédia; az Orbán-rezsim V4-elnökségébe belepiszkított a minden normális kultúrállamban persona non gratának tekintett szélsőjobbos szélhámos, Milo Yiannopoulos sztárvendégsége. A schmidti „történelemszemlélet” a Sorsok Háza és a megszállási emlékmű esetében is magyarázkodásra késztette Orbánt a számára nagyon fontos németországi és izraeli partnerei előtt. Mi több, Schmidt a gazda megváltozott viselkedéséből azt a következtetést se szűrte le időben, hogy Németország, s különösen a német autógyártás ekézése jelenleg nem aktuális – ehhez képest a tavalyi bálványosi előadásában a szokásos agresszivitásával esett neki a német politikai és gazdasági élet irányítóinak.
NER-nézőpontból Schmidt múltja ezek nélkül sem makulátlan: amikor Orbán 2006-ban másodjára bukott el a választásokon a baloldali-liberális szövetséggel szemben, az Orbán nélküli továbblépés lehetőségeit kereső fideszes holdudvar összejöveteleinek Schmidt „szalonja” biztosított fórumot. Schmidt állást is foglalt akkor egy Népszabadság-beli cikkel, amelyben biztosított mindenkit, hogy Jones gazda többé nem tér vissza – márpedig Orbán az ilyesfajta „árulásokat” soha nem felejti el. (Az Orwell Állatfarmjából vett párhuzammal Orbán Fideszen belüli térvesztésére utalt – ennyit Schmidt Mária politikai elemzőkészségéről.) Ugyanakkor Schmidt elhunyt férje ingatlanbefektetői tevékenységének köszönhetően tekintélyes vagyonnal is rendelkezik; akkorával, amelynek a nagysága bőven eléri a fideszes ingerküszöböt, és amelynek az einstandolására ezért bármikor engedélyt kaphat valamelyik megbízható káder.
A múlt héten történteket az érintettek egyszerű munkahelyi konfliktusként írják le, ami Schmidt Mária legendás természetét ismerve kézenfekvő magyarázatnak is tűnik. A NER működését ismerve viszont a legkevésbé hihetőnek.
