Szegény köztársasági elnök úr megint milyen buta helyzetbe keveredett, mintha vonzaná a bajt; hiába, hogy csak jót akar ő, olyan idétlen vége lett most is.
Kezdődött a dolog azzal, hogy bejelentette, a március 15-i ünnepélyes állami zászlófelvonáson, amelyet rendszerint korai órán rendeznek, sajnos nem áll módjában részt venni, és a felvonóknak kiadni a Z'szlóóót vooooond.... f'l! parancsot, mert magánéleti elfoglaltságai ebben őt megakadályozzák, és csak a déli órákban tud megjelenni telephelyén, ahol a munkavégzésre irányuló tevékenységét rendesen kifejteni szokta. Ekkor még csak megvonta a vállát az ember, ha nem lesz ott, hát nem lesz ott, biztos ledolgozza később azt a fél napot, legfeljebb azon bosszankodtunk egy kicsit, hogy minek megint ezt a magánember-magánút tésztát dagasztani, ha egyszer nyilván nem ő veszi a benzint a szolgálati autójába, és március 14-én a kolozsvári Opera színpadán nem magánemberként vezeti elő a főpincér belépőjét a Mágnás Miskából, hanem köztársasági elnökként intéz szózatot az érdeklődő nemzetrészekhez.
Kicsit gyanúsabbá vagy legalábbis rosszízűbbé a történet akkor vált, amikor kisvártatva a Fidesz és a KDNP is bejelentette, hogy ők sem vesznek részt a hivatalos felvonóünnepségen, mert nem akarnak úgymond asszisztálni a nemzeti lobogó ketrecbe zárásához. Nem, nem gondoljuk azt, hogy effektíve megbeszélték, a Fidesz inkább csak leleményesen ráépült az elnöki távollétre, amiben egyfajta nyilvános, előzetes megerősítését látták március 15-i terveiknek. (Mint a választások időpontjának bejelentésekor - ha emlékeznek rá, akkor is először Orbán szólt, hogy ekkor és ekkor lesz a nagy nap. További érdekesség, hogy Orbán és Sólyom akkor is, most is előzőleg munkamegbeszélést folytattak egymással.) E tervek filozófiája az volt: ahol Gyurcsány képviseli az államot, ott mi nem vagyunk, mert Gy. nem képviselhet, mert illegitim, és a többi.
Az államfői döntés szomorú következményei, s ezek teljes súlya aztán március 15-én reggel 9 órakor mutatkoztak meg. Az öt közjogi méltóságból, akiknek egyfajta kötelességük az ilyen alkalmakkor megjelenniük, hogy jelenlétükkel, az általuk viselt hivatal nyomatékával kinyilvánítsák, alátámasszák az állam létezését, a politikai közösség, a nemzet összetartozását, csak négy (a miniszterelnök, a házelnök, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke) sétált fel s alá a Kossuth téren, csak négy szenvedte végig emelt fővel az eseményt. Szenvedniük pedig azért kellett, mert a kordonon túlról egy pár száz fős tömeg végigfütyülte a rendezvényt, és közben disznó szavakkal meg vad rigmusokkal fejezte ki a kormányfővel szembeni gyűlöletét.
A helyszínen a fent ismertetett szereplőkön meg a katonákon kívül alig volt valaki, a történteket azonban a televízión keresztül az egész ország figyelemmel kísérhette. Négy ember légüres térben feszeng egy nagy placc közepén. Körülöttük a vezényszavakon kívül nem hallatszik más, mint a fütyülés és az ordítás.
Az ordítók törvényt nyilván nem sértettek, a törvények, igen helyesen, számos kitűnő lehetőséget biztosítanak az erre hajlamos állampolgároknak az undorító viselkedésre, és arra is, hogy bárki kinyilvánítsa a miniszterelnökkel, az egész rendszerrel, a képviseleti demokrácia szabályaival szembeni ellenérzéseit. Az is helyes, hogy mindezt a kordonon kívül tehették csak: a pár órával később a Petőfi-szobornál történtek visszamenőleg is igazolták azt a gyanút, hogy a verbális erőszak bármikor tettlegességig tud fajulni.
De a kérdés nem is az, hogy a "demonstrálók" mit gondolnak a magyar demokráciáról, a miniszterelnökről, vagy hogy az édesanyjuk kiskorukban miért nem mosta ki a szájukat gyakrabban.
Hanem az, hogy miért szaladt el előlük a Magyar Köztársaság elnöke.
Nem gondolnánk azt, hogy Sólyom ugyanazért maradt távol a zászlófelvonástól, amiért a Fidesz és a KDNP, hogy úgy érezné, az "illegitim" Gyurcsány jelenléte mintegy beszennyezi, megfertőzi az állami intézményeket, és a profilaxis egyetlen módja a karantén és a bojkott. Ilyen messzire dehogy mennénk. Hisz Sólyom a nap második felében részt vett a központi rendezvényeken, a kitüntetéseket például a kormányfővel együtt adta át. Sólyom a távollétével leginkább a miniszterelnöknek szóló füttykoncert és anyázás hatálya alól akarta magát kivonni. Engem nem fütyülnek, hisz nem vagyok ott. Ha ott lennék, még az lenne a látszat, hogy engem is fütyülnek, pedig Gyurcsányt szidják. De nekem ehhez semmi közöm. És engem ne szidjon senki. Ezért jobb, ha nem vagyok ott.
De ez így nem megy. Sólyom ugyanis nem egyszerűen Gyurcsánnyal nem vállalt szolidaritást, hanem a saját funkciójával sem. A nemzet egységét megtestesíteni hivatott államelnök nem vett részt a nemzeti ünnep első, szimbolikus aktusán, amely során a nemzet összetartozását jelképező lobogót felvonják az Országgyűlés épülete előtt. Ez megmagyarázhatatlan, védhetetlen hiba. Lehet persze a zászlófelvonást egy nagy marhaságnak gondolni, a hazaszeretet máshol is lakhat az emberben, mint a meghatódásban e pátoszos és kissé militáns koreográfiájú rendezvényektől; és az is lehet igaz hazafi, aki magasról tesz erre az egészre. De az ilyen ne menjen államfőnek. Az államfőnek ugyanis épp az lenne a kötelessége, hogy ezeket a szimbólumokat meg a tartalmukat megvédje. A múlt csütörtökön épp azoktól, akik a kordon túlfeléről üvöltöztek. Hogy a jelenlétével, a kiállásával biztosítsa az ország polgárait arról: ezek az intézmények erősek és szilárdak. Hogy ne hagyja magukra azokat az embereket, akik a magyar demokráciát féltik a kordonon túl őrjöngőktől.
És ezen mit sem változtat az, hogy a kolozsvári Operában elmondott Sólyom-beszéd vezérmotívuma éppenséggel a nemzet összetartozása volt. Az államfő kiállt az Unió védernyője alatt létrejövő területi-etnikai alapú kisebbségi autonómia mellett (persze csak a többségi nemzettel történő megegyezés útján), valamint a "kultúrnemzet" és a politikai nemzet egyenjogúságáért. Ez az antalli 15 milliózás folytatása volt más eszközökkel - de üsse kő, abból se lett nagyobb baj, ebből még annyi se lesz. (Arra azért felhívnánk a figyelmet, hogy a balkáni háborúk bizonyosan nem a kisebbségi jogok elhanyagolása miatt törtek ki, amint azt a beszéd állította. A balkáni háborúk egyes államok területszerző háborúi voltak más államok ellen. Ezen háborúk céljai közt első helyen szerepelt a megszerzendő területek nemzeti egyneműsítése: az etnikai tisztogatás. A kisebbségi jogok e történetekben csak mint hivatkozási alap, meg a propaganda és a háborús mozgósítás eszköze játszottak. Nem jó ezzel fenyegetőzni Erdélyben, még valaki meghallja.)
De azért jobban szeretnénk, ha az államfő csak akkor venne ki másfél nap szabit, és csak akkor utazna magánlátogatásra magánelképzeléseit ismertetni a kultúrnemzetről (vagy bármi másról), miután itthon minden félbemaradt melóját elvégezte. Azokat, amelyeket a politikai nemzet egységének megtestesítőjeként ró rá az alkotmány.
