Krisztusból bohócot, megint

A szerk.

Pedig voltaképpen tréningben vagyunk, demokratikus pályafutásunk edzéseinek visszatérő gyakorlata szembenézni az ilyesmivel. A habzó szájú hülyeséggel konkrétan; bár ezúttal nem zárható ki némi hátsó szándék sem - lehet, hogy épp az nyitja ki a bicskát a zsebünkben.

Pedig voltaképpen tréningben vagyunk, demokratikus pályafutásunk edzéseinek visszatérő gyakorlata szembenézni az ilyesmivel. A habzó szájú hülyeséggel konkrétan; bár ezúttal nem zárható ki némi hátsó szándék sem - lehet, hogy épp az nyitja ki a bicskát a zsebünkben. Ám lehet, hogy csupán az efféle dolgok úgyszólván menetrend szerinti ismétlődése: amikor a tünetek elmúlnak, úgy hisszük, kihevertük a betegséget, amikor visszatérnek, tehetetlennek érezzük magunkat. Pedig dehogyis vagyunk tehetetlenek, hiszen csak szólni kell. És megint, és megint, és megint... A rosszindulatú esztelenség kétségkívül egyidősnek látszik az emberiséggel (vagy egy kicsit öregebbnek is).

Történt, hogy a kaposvári színház bemutatta... - ugye, ismerik a sztorit? És ismerték már jóval e bemutató előtt is, csak más nevekkel, címekkel, mozival, múzeummal, de még slágerpódiummal is. Szóval, bemutatta az 56 06 / őrült lélek vert hadak című abszurd drámát, mit immár társadalmi szintű abszurd... - dráma? dehogy, bohózat követ. A kuruc.miafene beintésére megindultak az 56-os forradalom szent emlékének hős védelmezői (elsőként a katolikus egyetemről természetesen, ahol az ilyesmit, úgy tűnik, hitbizományként kezelik - jaj, egy jó kis tiltakozás, nehogy már kimaradjunk belőle, még akkor se, ha a szokott főszereplő, a mozijézus momentán valami rendszerhiba folytán nem érintett); és máig petíciós, bírósági, zaklatási (!!!) úton igyekeznek elérni a Tóth Ilona orvostanhallgató emlékét szerintük besározó mű betiltását, alkotóinak felelősségre vonását, satöbbi... Különösen ez a satöbbi sokat ígérő, a mondott zaklatási út, minthogy a jó ügy jeles barátai közzétették a rendezők, a zeneszerző s a színészek némelyikének telefonszámát, hogy azon tessék vegzálni őket - feltételezzük, a nekik oly szent igazságosság szintén szent nevében. Erre pedig csak egyféle válasz létezik - betartva a törvényességet a legmesszebbmenőkig -, hogy: coki! És akkor még csak a helyzet módszertani megközelítését illettük.

Talán csak látszólag érdemibb része a történetnek a Tóth Ilonka történelmi szerepét feldolgozni próbáló vita, ami a közelmúltbeli (a Fidesz-kormány idejére eső) emlékműállítás kapcsán zajlott, s a színielődás mostani támadói számára nyilvánvalóan nem a megnyugtató erdményt hozta - mindenesetre elhangzottak benne bőségesen érvek pró és kontra. Készséggel elfogadjuk, létezhetnek csoportok, melyek nem tekintik annyira felnőttnek a társadalmunkat, hogy el tudjon az ilyenekben igazodni. Akik kőbe vésett parancsba adnák vélt (de legyen akár valós) igazukat. Ilyen pedig nincs, dixi! Színielőadások (és hasonló huncutságok) mindig lesznek, köztük olyanok, melyek nekimennek bárminő tabunak, aztán a tabu vagy kibírja, vagy ledől - és ez még csak nem is egészen ez az eset.

Szégyenletes, hogy időnként még a művészet szabadságát is védeni kell; sokkal messzebb vannak annak a határai, mint a mostani acsargók azt - jelen felhörgésük tanúsága szerint - el bírnák képzelni.

És akkor még itt röhög ránk az emlegetett s sztoriból ki nem hagyható hátsó szándék, hogy tudniillik a kaposvári színház élére hamarosan új igazgatót nevez ki az önkormányzat, s az egyik jelölt főrendezője épp az inkriminált előadás rendezője, Mohácsi János lenne... Nem kell különösebben szakosodni összeesküvés-elméletek előállítására ahhoz, hogy felmerüljön bárkiben: a zsigerből óbégatni hajlamos retardáltakat valaki programozza.

Ugyanakkor semmi vész, az ilyes szándék utoljára épp a koncepciós perek idején vezetett "eredményre". Tóth Ilonka hős védelmezőinek legalább erről illett volna valamit hallani.

Figyelmébe ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.

Vörösök, proletárok

Annak a fényében, hogy 1990 előtt a párt történetével kizárólag az erre a feladatra delegált MSZMP Párttörténeti Intézet foglalkozott, talán nem meglepő, hogy a kiváló történésznek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kutatójának most megjelent munkája az első nem „belülről” érkezett összefoglaló a kommunista eszme és gyakorlat sajátos magyarországi karrierjéről.

Itt a norma

Vannak alapvető bizonyosságai a szuverén magyar életnek, az egyik ilyen például az, hogy az anya nő, az apa férfi. A másik meg az, hogy az asszony nem ember. A harmadik, hogy a medve nem játék.

Járványkezelés 2.

Az Aphthovirus nemzetségbe tartozó FMDV vírus által terjesztett ragály, amely még március elején ütötte fel fejét egy kisbajcsi szarvasmarhatelepen, olyan országot talált telibe, amelyben nemcsak a beteg embernek, de a beteg állatnak sem könnyű a túlélés.

„Kiásni a dinoszauruszt”

Az Anya csak egy van című monodrámájáért Antistigma-díjat kapott, amelyet azoknak a művészeknek ítélnek oda, akik sokat tesznek azért, hogy egy-egy mentális problémát kevesebb előítélet övezzen. Ennek kapcsán a tabuk ledöntéséről, a problémák kimondásának fontosságáról és a színház erejéről beszélgettünk.

Gyávák legyünk vagy szabadok

Hivatalba lépése óta a Donald Trump-adminisztráció vámok sorát vezette be – hivatalosan az Egyesült Államok gazdasági és nemzetbiztonságának megerősítésére. Az efféle lépések sikere és megalapozottsága legalábbis kétséges.