A szerk.

Ki köp majd a sírotokra?

A szerk.

Hétfőn eltemették Heller Ágnest. Magyarország kormánya a füle botját sem mozdította, sem a halála, sem a temetése alkalmából. Heller világhírű filozófus volt, publikációi világszerte a legrangosabb fórumokon láttak napvilágot, nevét ismerték s tisztelték közel és távol, hazánk nagyobb dicsőségére.

Hétfőn eltemették Heller Ágnest. Magyarország kormánya a füle botját sem mozdította, sem a halála, sem a temetése alkalmából. Heller világhírű filozófus volt, publikációi világszerte a legrangosabb fórumokon láttak napvilágot, nevét ismerték s tisztelték közel és távol, hazánk nagyobb dicsőségére. Heller nem mellesleg Magyarország fővárosának, Budapestnek a díszpolgára is volt (alkalmasint ebbéli kötelmei miatt a főváros a saját halottjának tekintette, s a főpolgármester részvétet nyilvánított). Ugyanakkor Heller Ágnes elkötelezett politikai ellenfele volt az Orbán-kormánynak, idevágó véleményét, ahogy tudta, hangoztatta is a rendelkezésére álló, s itthon egyre szűkülő felületeken. Mindig egyenesen, mindig nyílt sisakkal. Lehetett vele vitatkozni, lehetett őt megcáfolni, de egyenességében nem lehetett kételkedni. Magyarország kormánya viszont még halálában sem járt el vele szemben egyenesen. Csak kussolt dacosan, világhírű magyar, mit számít az (ha focistáról van szó, tizede siker a legmagasabb plecsnit éri) – még annyi sem tellett, hogy kimondják, Orbán Viktor politikai ellenfeleit itt nem gyászolja meg államszerv.

Nem nagy újdonság mindez, nagy vonalakban így volt ez már Jancsó Miklóssal meg másokkal is, s így lesz még másokkal is. Dühből, dacból, sunyiságból és mindenféle kisebbségi komplexusok okán. Mindez talán meg sem érne újabb szerkesztőségi állásfoglalást (Jancsó halálakor már közöltük, hányadán is állunk ezzel), de most azt, amit lejjebb mondunk el, oly pontosan egészíti ki, hogy együtt kétségkívül hiány nélkül adják ki napjaink fő tébolyát (üsse kő, nevezzük NER-nek – udvariasságból).

Táborozás volt Tusványoson (Tusványost?), van minden évben, kolbász, koncertek, Orbán-beszéd, Bayer-beszéd, Sipka Miska-beszéd s a többi. Ezen évente szokásos táborozás legfigyelemreméltóbb része az idén az volt, hogy újra előkerült az a pár évvel ezelőtt rövid ideig lángoló vita, mely szerint jó-e az vagy rossz, hogy a rendszert (nevezzük NER-nek) alkalmanként ilyen-olyan formában (versben, interjúban, kiállásban) bíráló művészek NER-bulikon lépnek fel. Egyfelől legitimálva az ott történteket, mintegy közönségszervezőiként vagy előzenekaraként nevezett Bayer és Németh Zsoltoknak s hasonszőrű társaiknak, másfelől viszont eljutván az ő kedves közönségük egy földrajzilag mérsékelten távolabbi csoportozatához – végtére is miért mondana le bárki is fogyasztóinak egy valós hányadáról. Lapunk egész eddig, a maga szélsőliberális szeleburdiságával úgy volt vele, hogy menjen, aki akar (szóljon, aki mást olvasott itt!). Mostantól viszont úgy vagyunk vele, hogy aki nem akar, ne menjen (csak a pontosság kedvéért: aki meg akar, az menjen). Jellemző, hogy az egészet nem is a sajtó, hanem az egyik szereplő (Lovasi András) hozta fel, bizonyára jó oka volt rá, és szíve joga.

Felhozta, és – csodák csodája – fenn is maradt, mert rögtön be is jelentkezett a kormányoldal egy sűrűn bejelentkező (ilyenformán kis eufemizmussal vezetőnek is nevezhető) szerzője (nagyobb eufemizmussal: publicistája), s azt hányta a szervezők szemére, hogy ugyan miért is hívnak meg a táborukba olyan szemetet, mint ezek (tudniillik a NER-rel szemben olykor kritikus hangot megütő zeneművészek, most épp Lovasi és a Quimby). Miért nem hívnak inkább rendes, kormányhű bandákat, hisz tudható, hogy az ő nótájukat (mármint a tisztelt egybegyűltekét, a szervezőkét, a közönségét, a többi fellépőét) ezek húzzák. A szerző nevesítette is a zenekarokat, különben nem sejtettük volna: P. Mobil, Ismerős Arcok, Kárpátia, Rudán Joe, Pokolgép, Ossian… e ponton arra kérve követőit, hadd ne folytassa. Az üzenet világos, takarodjon innen mindenki, aki bántotta valaha is a… a NER-t.

Aztán az emlegetett szerző – tán mert szóltak neki, hogy valójában kiket, kit is ostoroz – eltüntette felületeiről mindezen felhorgadásának még a nyomait is.

Csakhogy ezzel nem változott semmi. Hisz’ nem az történt, hogy kiszabadult a szellem a palackból – kinn van az már rég –, s nem is az, hogy rosszat mondott volna a marhája. Csupán annyi történt, hogy rosszkor szólt, s rossz helybe kötött bele. Állításainak nem az értelmével, hanem az időzítésével akadt probléma, mit konstatálván vissza is húzódott menten. De retirálása a várat aligha építheti vissza. Lovasi Andrásnak és a Quimbynek aligha kell a halálukig várakozniuk, hogy hivatalosan is kiutasítást nyerjenek a NER-ből, az most, itt megtörtént. S az elhangzottak minden (akármennyire is visszavont) betűje központi utasítás minden falunapszervezőnek, kultúrfelelősnek, művház-vezetőnek, múzeum- és operaigazgatónak.

S itt aztán össze is ér szépen a két történet, Heller Ágnesé és a tusványosi érintetteké, meg az összes kirekesztetté. Teljes a hatalom tébolyát és gonoszságát kirajzoló kép. A tusványosiak szerencsés esetben még megúszhatják, hogy a NER a sírjukra is ráköpjön. De most már tudhatjuk: megtenné biztosan.

Figyelmébe ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Újabb menekülő kelet-európai politikus keres búvóhelyet Orbánnál

  • Domány András
Budapestről üzent Donald Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyński-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?