Kedd délutánra hivatalossá vált az, amit régóta sejthettünk: Orbán Viktor lehasadt az előre hozott választások ötletéről. Október 23-i beszédének kulcsmondata az volt, hogy a háromkérdéses, ún. szociális népszavazásuk lesz az első lépés. A többit már nem fogalmazta meg ennyire világosan, de célozgatása a következetes építkezésre, a türelmetlenekre meg a kishitűekre kijelölte az új utat. (E mostani kishitűek azok lehetnek, akik annak idején elhitték, hogy a Fidesz a győztes önkormányzati választás vagy egy sikeres referendum következtében kormányra kerülhet.) Ezen az úton a keddi elnöki iránymutatás szerint 2010-ig kell haladni, mert csakis a 2010-es választásokon abszolválható a remélt kormányváltás. Előbb nem.
A mindent eldöntő, kormánybuktató referendum most tehát első lépéssé szelídült. A Fideszből származó információink szerint - és beloldalainkon kimerítő elemzést olvashatnak erről - az alírásgyűjtés tapasztalatai azt mutatják, korántsem egységes a három (a vizit-, a tan- és a kórházi napidíj eltörlésére vonatkozó) kérdés támogatottsága. Valami hasonlóra maga Tarlós István, a népszavazási kampány vezetője is utalt némileg konfúz ünnepi szónoklatában (vannak, akiknek csak a vizitdíj fontos, a többi meg nem, és fordítva, ami nagyon nem jó - már ha jól értettük).
Arra már korábban is mutattak jelek, hogy a Fidesz elnöke próbál szabadulni a maga állította csapdából; mivel a népszavazás eredményes kimenetele (valamivel több, mint kétmillió-egyszázezer választópolgár egyirányú szavazata) erősen kérdéses, célszerűbb minél kisebb tétet pakolni rá. Orbán bőven ráér akkor triumfálni, ha eredményes lesz. Ha viszont bukik akár az egyik, akár a másik, akár mindhárom kérdés, így kevésbé lesz kínos előállni a "sokan voltunk, de nem elegen" típusú kármentéssel. Nem megmondta a Viktor októberben, hogy a népszavazás az első lépés volt csupán? Orbán keddi beszéde kijelölte a várható kampánystratégiát is. Ami nem túl bonyolult, de éppen az egyszerűsége miatt lehet hatásos. Eszerint az egészségünkről, a jövőnkről van szó, márpedig e témákban úgymond nincs jobb- és baloldal, azaz egységesen - 1956 óta először egységben - lehet és kell föllépni a kormánypolitika ellen!
A Fidesz-nagygyűlés a papírforma szerint alakult (még a számmisztikai része is - 30-40 ezres tömeg becslése a rendőrségi, negyedmilliós a szervezői oldalon). A fenyegetőzés (felelősségre vonás), a történelmi szövetségkötés sulykolása, a bűnüldözői terminológia (maffia, lopás, csalás stb.) szokásosnak, és - jóindulatú megközelítésben - a szélsőjobbos érzelmű hívek kedvére megejtett tiszteletkörnek mondható. Orbán miniszterelnöki ambícióinak Magyarország függetlenségi harcaként való láttatása sem új keletű: legföljebb eddig az egykori nómenklatúra és a liberális szövetségeseik alkotta "hálózat" ellen háborúzott rettenthetetlenül, míg mostanság az elnök magával a rettenetes és új életre kelt Orosz Birodalommal szállt szembe. (A hódító hatalomnak természetesen a beszédben névvel nem említett Gyurcsány Ferenc a budapesti helytartója.) A jobboldalon évek óta változatlan a helyzet. A kormányalakításra minden választáson esélyesként induló politikai erőről továbbra sem tudni, mi a bánatot kezdene az országgal.
