A korán kelők talán emlékeznek arra a viccre, melyben Brezsnyev és Kádár dicsekszenek. Kinek van jobb katonája? A szovjet harcos előbb gondolkodik, utána cselekszik! Az semmi, a magyar előbb cselekszik, aztán gondolkodik! Próbáljuk ki! Gyere ide, Iván, és vágd pofán Kádár elvtársat! A katona elkezd gondolkodni, töri a fejét cefetül. Min gondolkodsz? Hát, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha lezúzom a magyar párt fejét. Nagyon jó, mehetsz, köszönjük. Na gyere, Feri, vágd pofán Brezsnyev elvtársat! Pacccccs! Most meg min gondolkozol, te szerencsétlen? Hogy még jól seggbe is kéne rúgni...
Az ördög tudja, miről jutott eszünkbe ez a szakállas vicc, de az tény, hogy a múlt héten az Újszínházban Derzsi János színművész - cselekedetével némiképp megakasztva a próbafolyamatot - minden különösebb bevezető nélkül berontván Thália szentélyébe, úgy kiütötte Pozsgai Zsolt főrendezőt, hogy az még az eszméletjét is elvesztette egy kis időre. A szokatlan eset után a művészek távoztak, az előbbi, mint ki jól végezte dolgát, utóbbi látleletet vétetni fel - függöny, meghajlás, taps.
A következő előadáson már Dörner, az oroszlánszívű színidirektor és egykori kenguruidomár is fellépett, megfeddvén és elmarasztalván (ez idézet) az áldozatot, saját főrendezőjét, harcostársát, a monoklis Pozsgait, amiért nem egyeztette vele a nyilatkozatát, melyben besúgónak és spiclinek (ez az idézet idézete) titulálta a színművészt. Pofozkodni persze így is csúnya dolog. Mindebből nyilvánvalóan az következik, hogy Dörner úgy véli, Derzsi most nem azon gondolkozik, hogy Pozsgait esetleg seggbe is kéne rúgni (hisz az nyilván Tarlós porondmester dolga lenne), hanem azon gondolkozik Derzsi, hogy nem kéne-e esetleg és netán Dörnert is jól képen törülni. Hát, így telnek az izgalmas hétköznapok Tarlós István fővárosi náci színházában, folyik a műhelymunka, zakatolnak a próbák. Alig várjuk, hogy mindezt kivigyék a világot jelentő deszkákra is, a kék sarokban Shylock, a pirosban a magyarok istene, a zsöllyében a goj motorosok, s a végén a csíkos dresszt és sötét pantallót viselő Tarlós emeli fel a győztes kezét. Ha nem vigyáz, s fals eredmény születik, a korszerű, interaktív színjátszás nagyobb dicsőségére őt is kiütik, adott esetben a nézői. A jegyszedő néniket meg lassan lecserélik body guardokra, a Magyar Gárda drámatagozata már jelentkezett is e nemes feladatra.
S ha egy üzlet beindul, nincs megállás! Ez a hét például úgy kezdődött, hogy napnál is világosabban bizonyítást nyert: nem csak Tarlós István színházából kell hordágyon elvinni az embereket. Még szép, majd csak az övéből! Bástya elvtárs már smafu, az nem számít, az le van ejtve? Lám, hétfőn délre már Orbán Viktor színházából is ájultan hordják ki a szerencsétlen statisztériát, de nem egyesével, mint a lúzer Tarlóséktól, rögtön tízesével - ha szabadságharc, hulljon csak a férgese.
Orbán Viktor, az EU-tagállam Magyarország miniszterelnöke - miután szégyenszemre túlélte a hétvégén teljes szépségében kibukó baltás gyalázatot - simán évnyitó beszédet tartott a saját magának gründolt iskolában (Nemzeti Közszolgálati Egyetem), miközben vastag, sötét színű posztóegyenruhában aszalódott kinn a napon a tisztelt tanuló ifjúság. Árnyékban ezer fok, de árnyék nincs, a szerencsétleneket - biztonsági okokból, naná - már jóval a vezér érkezése előtt kiállították alakzatban a tűző napra, Himnusz, rektor, anyád kínja, míg félázsiai miniszterelnökünk szólásra emelkedik, s mondja, mondja, mint Castro fénykorában, mialatt - a hvg.hu videóján jól látható - a hőguta sorra üti ki hallgatóit.
Aki látta, először tán mosolygott, de aztán csak sírhatnékja lehetett: legalább tucatnyi alélt ifjat vittek ki ölben vagy támogatva, míg a fedett dísztribünön mindenki úgy tett, mintha semmi sem történne éppen. Mintha az lenne a legtermészetesebb dolog a világon, hogy tízesével omlanak össze hőségtől az elébük kivezényelt és kedvükért nehéz maskarába öltöztetett fiatalok. Senki nem mert még csak jelzést sem adni, hogy itt valami nem stimmel. Inkább reszketve várták, hogy majdcsak befejezi valamikor, s páran talán kibírják addig állva. De még utána sem mondta senki, hogy bocsánat, ennek nem így kellett volna megtörténnie. Hogy máskor majd odafigyelünk. Dehogy figyelnek, legközelebb is reszketni méltóztatnak a szónokló vezértől.
Így telnek hát a hétköznapok Tarlós István kis- és Orbán Viktor nagyszínházában. A szünetben büfé, az előcsarnokban nemzeti baltavásár.
