Tisztelt Tagság, alig is zavarnánk meg "a jövendő szebb éveinek alakítása" irányában foganatosított akadémikusi tevékenységüket, de napok óta bennünk mocorog egy kérdés, forgatja a gyomrunkat, kaparja a torkunkat, és ezen élettani folyamatok következtében, minden jó szándékunk ellenére, újra és újra elővesz minket a hányinger. Itt ugorjuk át, hiszen taglaltuk már elégszer, milyen izzadságszagú politikai helyezkedés, hárfázásnak hazudott árokásás volt már az MMA megalapítása is. Hagyjuk a Makovecz szentélyében húsz éven át zajló klubdélutánokat, még azt se kérdezzük, hogy a bánatba lett önökből köztestület. Felejtsük el Orbán Viktor szavait, aki szerint az MMA feladata a "Rossz", értsd: az MSZP elleni harc művészi elősegítése, pirulva fordítsuk el fejünket attól a nyílt levéltől, a velünk élő kádárizmus eminens példájától, amelyben az MMA - az Írószövetséggel és a fideszes professzorokkal közösen - az önök nevében, bátran kiáll a kormány mellett.
Lépjünk túl azon is, bár nem álljuk meg, hogy fel ne vessük, vajon milyen érzés önöknek, hogy miközben az elvonásoktól és zárolásoktól nyomorgó magyar kultúrától lenyúlnak még két és fél milliárdot, az MMA-t véletlenül éppen ennyivel stafírozzák ki. A Műcsarnok nekrológját majd megírjuk máskor, azzal meg önök próbáljanak kezdeni valamit, hogy az Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanácstól az Alkotóművészeti Műteremlakás Bizottságig és az utolsó gittegyletig gyakorlatilag mindenhová delegálnak tagokat, ahol a művészek közpénzhez juthatnak, miközben per definitionem sem ehhez értenek: önök a törvény szerint a legkiemelkedőbb magyar művészek, nem a legjobb kurátorok vagy kulturális szakemberek. S ezzel már közelítünk a minket nyomasztó dilemmához.
Kik önök? Ki lehet ott tag? Válasszal a múlt héten internetes mémmé és köznevetség tárgyává nemesülő vezérük szolgál a Demokratának adott interjúban. Fekete György hármas kritériumrendszere szerint önök 1. nem lehetnek fiatalok, 2. kötelesek közéleti tevékenységet folytatni és 3. művészetükben "elsősorban a magyar nemzet problémáival kell foglalkozniuk", nemzeti elkötelezettséggel. Mi speciel ezen szigorú, ám a művészet lényege szempontjából közömbös megkötések helyett megelégednénk az esztétikailag elsőrangú életmű elvárásával, de belátjuk, hogy ebben az esetben sokuknak esélye se lett volna bekerülni. Így az önök társulását joggal emlegetik ultrakonzervatív dilettánsok erőszakos gyülekezeteként, de igaztalan volna elhazudni, hogy számos nagy formátumú egyéni teljesítmény is hitelesíteni hivatott az akadémia ámokfutását: ezzel a bizonyos kérdéssel pont azon tagokhoz fordulunk, akik nem tevékeny részesei mindennek, csupán a nevüket adják hozzá. "Illyés Gyula mondta egyszer, hogy a franciáknak nincs szükségük nacionalizmusra, mert a vérükben van. Nálunk sokakból hiányzik ez a genetikus érzés. A Magyar Művészeti Akadémia tagjaiból azonban nem hiányozhat" - mondta Fekete György elnök; tehát mi csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy e közlés után mégis mi az ördög tartotta vissza önöket a kilépéstől? Sokszor idézték ezt a két mondatot, csak az értékelés maradt el rendre: ez a beszéd semmivel sem különb Gyöngyösi listázásánál. Tisztelt Tagság! Önök a lista, a genetikusan nacionalista, a vérében magyar, felkent kiválasztottak, a tiszták és igazak.
A tény, hogy ez ellen egyikük sem tiltakozott hangosan, a magyar értelmiség közös gyalázata. Ha úgy döntenek, a saját méltóságuk nem ér havi 150 ezret - jövőre ennyit oszt majd az állam önöknek -, attól megint egy kicsit roszszabb hely lesz Magyarország. De ha annyira kell a pénz, legalább egy szerény nyilatkozatot elejthetnének, hogy nem, én nem vagyok genetikusan nacionalista - festő vagyok, költő vagyok, dolgozni szeretnék. Vagy kussolnak tovább, s némán indulnak a független magyar kultúra leigázására?
