Ha ellenzékbe kerül, Orbán ugyanolyan kártékony marad

Kormányon pedig a gazdasági válságra hivatkozva hozhat újabb brutális intézkedéseket.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2022. március 31-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Vessük tekintetünket még egyszer a közeljövőbe. Mi lesz itt április 3. után? Mit kezd a választás győztese az irdatlan költségvetési hiánnyal, a szétvert és zuhanópályára állított közoktatással, egészségüggyel, a mindennapokat mind nehezebbé tévő inflációval? Hogyan küzd meg mindazzal a nehézséggel, amelyet nemcsak Orbán Viktor három egymást követő ciklusa, hanem az orosz–ukrán háború hatására kibontakozó nemzetközi politikai és gazdasági válság zúdít a nyakunkba?

2006-ban – afféle utólagos magyarázatként – azt lehetett innen-onnan hallani a Fidesz méretes választási zakóját igazolandó, hogy Orbánék szándékosan veszítettek, hiszen tisztában vannak az ország rossz gazdasági helyzetével. Próbálják csak rendbe tenni a dolgokat a szocik, a szociális rendszerváltásukkal úgyis ők vágták taccsra a büdzsét, legyenek csak megszorítások, igyák meg a levét, aztán majd 2010-ben jövünk mi – ez lett volna a nagy stratégia… Mindezt azért idézzük föl, mert manapság is hallani olyan érveket, hogy az ellenzéknek talán nem kellene győzni: az orbáni tákolmány recseg-ropog, a nyakló nélküli pénzszórás és a háború miatt a vártnál is hamarabb bekövetkezik az összeomlás. S a NER romjai inkább temessék maguk alá a kitalálóját és működtetőit, mint az ellenzéküket.

Ezzel mélységesen nem értünk egyet.

Az Orbán-kormány kétségtelenül rettenetes állapotokat hagy maga után mind a gazdaságban, mind az intézményrendszerében – és ezek még csak a valamennyire számszerűsíthető, megfogható következmények. A 12 éve tartó szakadatlan gyűlöletkampányaik okozta mentális károk azonban felmérhetetlenek, hiszen már nemcsak fantomok, hanem a saját honfitársaink ellen hergelnek – ez az egyik fő érvünk amellett, hogy Orbán nem maradhat.

Senki ne ringassa magát abban az illúzióban, hogy esetleges újabb győzelmük után az EU vagy a háború miatt megváltozott körülmények hatására Orbánék majd „jó irányba” változnak. Ahogyan eddig, úgy ezután sem fognak, a belső és külső helyzet súlyosbodását újabb ellenségek kijelölésével, a magyar társadalom védtelennek vélt újabb csoportjai elleni gyűlöletkampányokkal próbálják majd kompenzálni. Az eddig is riasztó mértékű központosítás a begyűrűző világválságra hivatkozva még brutálisabb lesz, a polgárok feletti kontroll erősödik. Az ilyesfajta önkény­uralmi rezsimek működési logikájából következően előbb a szabad sajtó még meglévő műhelyeit lehetetlenítik el, majd a szabad véleménynyilvánítást. A bíróságok domesztikálása befejeződik, a már most is csak részben szabad választási rendszert pedig végképp kiüresítik.

Ha valaki mindezt túlzásnak tartja, azt ajánljuk, gondolja végig, mi történt 1994 után előbb a Fideszben (amikor Orbán befolyása rövid időre megingott), majd 2010 után az országban.

Ha korábban Orbán a nem létező migránsözönre és a koronavírus-járványra hivatkozva is gyakorlatilag korlátlan hatalommal ruháztatta fel magát, vajon mi várható tőle egy gazdasági veszélyhelyzetben akkor, ha a hatalma megtartása a tét?

S ellenzékben sem lesz kevésbé kártékony. Az ellenzéki összefogás – éppen sokszínűsége miatt – kormányra kerülve várhatóan az 1990 utáni legtörékenyebb koalíció lesz; a gazdasági, társadalmi, bel- és külpolitikai krízist a néha egymást is fenntartásokkal szemlélő szövetségnek kell majd kezelnie. Orbán ellenzékben is erős propagandagépezete, s öt–kilenc évekre bebetonozott tisztségviselői hathatós közreműködésével veresége első pillanatától hiszterizálni fogja a társadalmat; még brutálisabban, mint 2002-ben, vagy 2006-ban, s abban reménykedve, hogy az elszabadított morális pánik hullámai visszarepítik őt a hatalomba. Egy koalíciós kormány csak egy esetben képes érdemben kivédeni az ilyesfajta polgárháborús hangulatkeltést – a magyar társadalom segítségével, összefogásával. Ahhoz ugyanis, hogy ez az ország otthona lehessen valamennyi polgárának, már nem elég egy szimpla kormányváltás; még az sem, ha sikerül az önkényuralomnak véget vetni. Szlovákiának sikerült Mečiar után, itt miért ne sikerülhetne?