Kedd reggel országos sztrájkra készültünk. Délután aztán úgy tűnt, mintha a megmozdulás derékhadát adó vasutasok kiszállófélben lennének, folyamatosan egyezkedtek a kormánnyal. Végül megállapodtak is, meg nem is, aminek következtében - az utolsó hírek szerint - szerdán a vasutasok is munkabeszüntetnek (-tettek) reggel hattól délig.
A helyzetet bonyolítja a politikai motiváció tisztázatlansága: a kormánypártok a Fideszt sejtik az egész mögött. Minő váratlan fordulat, mondhatnánk, ugyanakkor kétségtelenül adódnak arra utaló jelek, hogy a felhívás az általános sztrájkra voltaképpen a Magyar Vizsla folytatása: akkor egy "civil" szervezet, most pedig a munkavállalói érdekképviseletek mögül igyekezett/igyekszik a legnagyobb ellenzéki párt céljait elérni. Kövér László (köztünk szólva: üdítően kontraproduktív) támogató nyilatkozata, az a kijelentés, miszerint a szerda esti szakszervezeti demonstrációra a Fidesz is mozgósítja szimpatizánsait, a BKV fideszes fb-tagjának állítólagos sztrájkügyi aktivitása, vagy a jobboldali szakszervezet (Munkástanácsok) agilitása mind lehet egy-egy érv a kormánypárti gyanúra. És hát jó néhány lózungnak - például az egyik ferihegyi szakszervezet szép megfogalmazásának is, miszerint "az aktuális politikától függetlenül kiállunk az idősebb korosztályért, gyermekeinkért, illetve magunkért is" - erős aktuálpolitikai áthallása van. Mi több, Orbán Viktor is mostanság érezte fontosnak újból közölni a nemzetével, hogy a kormányt most már ideje volna megbuktatni. Mindezek ellenére hiba volna az akciót pusztán pártpolitikai motivációkkal magyarázni; épp akkora hiba, mint az előbb fölsoroltakat csupán "véletlen egybeeséseknek" tartani.
Az például, hogy vasutas, illetve egészségügyi szakszervezetek demonstrálnak a szakmájukat érintő változtatások ellen, teljességgel indokolható. (Még akkor is, ha például a biztosítási reformmal szembeni alapos érvekkel, alternatív megoldással adósak a kritikusok. A "profitéhes pénztárakkal" szembeni kifogások döntően érzelmi indíttatásúak, kimerülnek a "biztosan csúnyán beszélnek majd az öregekkel" típusú spekulációkban.) Lapunk az elmúlt években oldalhegyeket szentelt a MÁV és az egészségügy tarthatatlan helyzetének, és az azt felszámolni célzó reformtörekvéseknek. Ám mi is, akik elengedhetetlennek tartjuk a reformokat, gyakran adtunk hangot értetlenségünknek az olykor átláthatatlan, kaotikus kormányzati ötletek és lépések miatt. Döntő hibának tartjuk mindmáig, hogy a kormány vagy a szakminisztériumok nem is próbálták elképzeléseik helyességéről meggyőzni a leginkább érintetteket. A vasutas szakszervezetek eredendően a szárnyvonalbezárások szerintük átgondolatlan erőltetése miatt hirdették meg tiltakozásukat. Bár biztosan vannak az államvasútnál szép számmal olyanok, akik a jelenlegi pazarló struktúra fenntartásában érdekeltek - s mivel reformellenesek, ezért mindenkor sztrájkpártiak -, szárnyvonalügyben speciel igazuk lehet (lásd cikkeinket a 10- 12. oldalon). Lapzártánk idején úgy tűnik, az üptre kiválasztott vonalak leépítése egyelőre elmarad, s a szelektálást egy átgondoltabb koncepció alapján végzik el; ami akár eredménynek is tekinthető, s ami a sztrájkfenyegetés nélkül aligha lett volna elérhető.
A sztrájk mindközönségesen a munkaadó (ebben az esetben a tulajdonos, illetve struktúrafenntartó állam) és a munkavállaló közötti konfliktusok rendezésének egyik formája; ezekben a vitákban hol az egyiknek, hol a másiknak van igaza. Hogy ezt a papíron egyértelmű szituációt semmi ne veszélyeztesse, az mindkét fél felelőssége. A mostani helyzetben a szakszervezetek felelőssége a nagyobb abban, hogy követeléseik ne pusztán a "Gyurcsány monnyon le!" orbáni vágyának kifejezői legyenek.
