Az AB tegnapi határozatához, amely megsemmisíti a médiatörvény bizonyos rendelkezéseit, három alkotmánybíró fűzött különvéleményt: dr. Pokol Béla, dr. Lenkovics Barnabás és dr. Balsai István.
Az utóbbié a kevésbé romantikus: az ex-képviselő tulajdonképpen azon hökken meg, hogy az AB, mivel az írott sajtó hatósági szabályozását alkotmányellenesnek minősítette, a médiatörvény vonatkozó részét lacafacázás nélkül elmeszelte. Nahát! Az AB az általa alkotmányellenesnek vélt törvényeket megsemmisíti! Az őszinte felháborodást tudjuk be annak, hogy dr. Balsai világ életében, képviselőként és igazságügyi miniszterként a törvényfarigcsálás szorgalmas kisiparosaként tűnt ki, és onnét nézve az alkotmánybírói munka bizonyára sokszor tűnik szőrszálhasogató pöcsfejkedésnek. Azt viszont talán még nem lenne késő megértenie, hogy az AB miért tett különbséget az (online és nyomtatott) írott sajtó és a tévés meg rádiós tartalmak között. Az írott sajtó tartalmát azért nem ellenőrizheti valamely hatóság, mert – leegyszerűsítve – az olvasás és a „mit olvasás” választás kérdése, azt bármikor abba lehet hagyni, tévét meg csak úgy automatikusan néz az ember, azt kapja a pofájába, amit adnak neki. Bizonyára akad majd egy jótét lélek, aki ezt – az európai médiajogban amúgy magától értetődő különbségtételt - elmagyarázza neki.
Érdekesebb ennél dr. Pokol Béla különvéleményének 2. pontja, melyhez csatlakozott az állampolgári jogok egykori biztosa, dr. Lenkovics Barnabás is. Hogy Pokol személyében a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságának megveszekedett ellenségét tisztelheti az, aki erre a furcsa szórakozásra, mármint dr. Pokol tiszteletére vágyik, az nem is kétséges. Az egykori kisgazdapárt egykori jogi géniusza egyszer már, az első Orbán-kormány mandátumának vége felé próbálkozott a „vélemény-helyreigazítás” intézményének törvénybe iktatásával – ezt az akkori AB visszadobta, jóllehet csak azért, mert a törvény trehány módon elmulasztott valamiféle ésszerű korlátot szabni a „vélemény-helyreigazító” közleményeknek. (Dr. Lenkovics, a kitűnő magánjogász 2001 és 2006 között az állampolgári jogok biztosa volt, ebbéli munkássága úgy maradt meg az emlékezetünkben, hogy semmi, de semmi emlékezeteset nem tartalmazott – portrénkat róla lásd itt.)
Mostani különvéleményük indoklásának érdekessége, hogy az Alkotmány szövegéhez (ahhoz a joganyaghoz tehát, amihez az alkotmánybíráknak a vizsgált törvényt mérniük kellene) köze sincs. Dr. Pokol és dr. Lenkovics inkább saját világértelmezéséből vezette le egyet nem értését, mely világkép feltűnésmentesen illeszkedik a Magyar Fórum, az Echo tévé és Drábik János határolta intellektuális mezőbe (s e körökben legfeljebb a nyílt zsidózás hiánya miatt váltana ki némi rosszallást). Idézzünk belőle, mert ami szép, az szép. „A rendszerváltás óta eltelt bő húsz év azt mutatja, hogy a hazai médiaszférát és a társadalom közvéleményének formálódását nem az állam fenyegette, hanem a televíziós csatornákat, rádiókat és mérvadó országos napi- és hetilapokat megszerző vagy azt felépítő globális médiahatalmak véleménymonopóliuma” – gyújt rá dr. Pokol régi nótájára, s ebből logikusan következne az is, hogy a demokratikus állami
közhatalomnak kéne fellépnie e véleménymonopólium meg a globális hálózat „az emberi méltóságot, a magánszférát, az erkölcsi rendet, a kiskorúak fejlődését stb.” sértő működése ellen. „A többségi (alkotmánybírósági – a szerk.) határozat ezzel az egyoldalú nézőponttal, mely szerint az állam a sajtószabadság legfőbb veszélyeztetője, és ugyanakkor a szervezett globális médiahatalmak elhallgatásával – akarva nem akarva – maga is hozzájárul ahhoz, hogy a sajtó és médiaviszonyok torzultsága fennmaradjon Magyarországon. Holott a ’szennyezett’, sőt a 'mérgező' sajtó- és médiatartalmaktól a ’fogyasztókat’ ugyanúgy meg kell védeni, mint pl. a gyermekjátékok, az élelmiszerek, a gyógyszerek, stb. esetében.”
E szomorú kantiléna azonban, minthogy sem jelenleg hatályos Alkotmányunkból, de még a helyette pár nap múlva életbe lépő izéből sem vezethető le, közjogi jelentőséggel nem bír. A tiszta költészet maga. Esetleg a három alkotmánybíró ügyes, a fideszes barátaik és a Legfőbb Barát irányába küldött mentegetőzése. És mindez nem jelenti azt sem, hogy ez a gondolkodás és ez a szándék egyszer ne mászhatna még vissza a Parlament ablakán – hisz olyan távol a médiatörvényt megalkotó kétharmadtól éppenséggel nem áll.
Addig is viszont, szíves engedelmükkel, szennyezünk tovább.
| Így sorozta meg az AB a médiatörvényt
Az Alkotmánybíróság (AB) négy - a sajtószabadság érvényesülése tekintetében igen fontos - ponton írta át a médiatörvényt, a TASZ szerint viszont az AB nem végzett elég alapos munkát. Röviden áttekintettük a legfontosabb változtatásokat.
1. Az Alkotmánybíróság - tegnapi határozata értelmében - május 31-étől kiveszi az alig egy éve elfogadott médiatörvény hatálya alól az írott sajtót. Ezen döntés jogállamban aligha okozhatna meglepetést, lévén nincs még egy olyan ország az Európai Unióban, ahol a tisztán piaci alapon működő sajtó felett bármely hatóság tartalmi kontrollt gyakorolna.
2. Ezzel párhuzamosan az AB megsemmisíti azon kitételt is, mely szerint "kivételesen indokolt" illetve "közérdekhez fűződő" esetekben az illetékes hatóság kötelezheti az érintett újságírót forrásai illetve informátorai kiadására. A vonatkozó passzus immár úgy szól, ahogy demokratikus jogállamok törvényeiben szokás. Tehát "a médiatartalom-szolgáltató, valamint a vele munkaviszonyban vagy más, munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy jogosult információforrásai titokban tartására a bírósági és hatósági eljárások során is." Visszaáll tehát a médiatörvény születése előtti állapot: hatóság nem, csak bíróság kötelezheti az újságírót forrása felfedésére. A továbbiakban nem vegzálhatja az újságírót a hatóság a nyomozás során, mint tette hónapokon keresztül Bodoky Tamás és az atlatszo.hu esetében. (ennek részleteiről lásd: http://atlatszo.hu/category/cikkek/forrasved/)
3. Előbbihez hasonlóan az AB azonnali hatállyal semmisítette meg azon bekezdést is, amely - függetlenül attól, hogy az eljárás elindult-e már vagy sem - adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő a szerkesztőségek számára. Örvendetes, hogy semmilyen hatósági szervnek nincs joga - feltételezések alapján, eljárások megindításának "megalapozása" végett - szerkesztőségekbe besétálni, iratokat és számítógépeket lefoglalni, az ellenkező szerkesztőségi vezetőket pedig tízmilliós nagyságrendben bírságolni. Jogállamban ilyen egyébként sem fordulhatna elő.
4. Az AB szintén alkotmányellenesnek ítélte meg - és azonnali hatállyal törölte a törvényből - a médiabiztos intézményét is. Ezzel az AB azt az elemet is kiiktatta, amely a kormánypárti érvelésben minduntalan a médiaszabadság (független) intézményi letéteményesének volt kikiáltva. Az AB álláspontja szerint e biztos nem független, hiszen mindvégig ott áll mögötte a médiahatóság, ráadásul ennek elnöke nevezi ki. Ennél is nagyobb probléma azonban, hogy e sajátos szereplő „eljárása a rendelkezésére álló kvázi hatósági jogok révén már önmagában véve is a sajtó működésébe való beavatkozás”, így „a Biztos fellépése a sajtó tevékenységébe való jelentős, a szerkesztői szabadságot is érintő állami beavatkozásnak minősül”. Visszamenőleg igazolja mindazokat, akik tiltatkoztak e médiaszabályozás ellen, az Ab talán legsúlyosabb állítása, hogy e médiabiztos - törvényi hatásköreivel élve - korlátozhatná a sajtószabadságot.
Fontos hozzátenni, hogy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet állásfoglalása szerint így is maradt munka, amit az alkotmánybírók nem végeztek el. Közleményük szerint az AB "a tartalomkorlátozások tekintetében nem vizsgálta meg a széleskörű tilalmakat lehetővé tevő gumiparagrafusokat (közerkölcs védelme vagy többségi csoportok védelme), amelyek nemcsak az írott, hanem az elektronikus sajtótermékekkel szembeni eljárásokra is szinte korlátlan lehetőségeket biztosítanak. Nem vizsgálta az AB azokat a kiugróan magas bírságokat sem, amelyek kiszabását a médiatörvény a médiaszolgáltatókkal szemben lehetővé teszi. És nem foglalkozott az AB a médiaigazgatási eljárások sajtószabadságot súlyosan korlátozó hatásával." |
