Mit vártál?

A szerk.

Juraj Migas, Szlovákia magyarországi nagykövete erősen elcsodálkozott, amikor berendelték a Külügyminisztériumba; mit vegzálják minden piszlicsáré dologgal. A pozsonyi külügy az eset kapcsán közölte, hogy a maestro afelől tájékozódott magyar partnerénél, hogy "vajon a magyar kormánynak és a magyar politikai élet más képviselőinek reagálása nem a háború utáni európai rendezést megkérdőjelező célokat követ-e?" Bár lehet, hogy a "nem-e" fordulatot használta. Most mondjuk erre azt, hogy a pofánk leszakad?

Juraj Migas, Szlovákia magyarországi nagykövete erősen elcsodálkozott, amikor berendelték a Külügyminisztériumba; mit vegzálják minden piszlicsáré dologgal. A pozsonyi külügy az eset kapcsán közölte, hogy a maestro afelől tájékozódott magyar partnerénél, hogy "vajon a magyar kormánynak és a magyar politikai élet más képviselőinek reagálása nem a háború utáni európai rendezést megkérdőjelező célokat követ-e?" Bár lehet, hogy a "nem-e" fordulatot használta. Most mondjuk erre azt, hogy a pofánk leszakad?

Nem mondjuk. Leginkább azért nem, mert mi - szemben nevezett követtel - nem csodálkozunk. E tekintetben: úgyszólván semmin.

Legkevésbé azon, hogy a szlovák parlament múlt pénteken elfogadott egy törvényt, amely megerősíti az emlékezetes (és minimum a rendszerváltás óta ezerfelől vitatott és védett) Benes-dekrétumokat, miszerint azok szentek és érinthetetlenek. Nota bene, ugyanerre a szuszra a dokumentum elítéli a kollektív bűnösség elvét is - amitől persze felületes szemlélő hajlamos lehet a kabarétréfák kategóriájába sorolni a leiratot.

Ám nem tréfadolog ez mégsem. De nem is meglepő, csak szét kell nézni egy kicsit "északi szomszédunk" háza táján (és persze a mienkén). Az igazán izgalmas és történelmi levegőt (mindközönségesen: áporodottságot) árasztó elmúlt héten a szlovák parlament különösen szorgos volt, például második olvasatba utalta a törvényt, amely Andrej Hlinkát a nemzet atyjává avatná. Robert Fico és Ján Kubis külügyminiszter eközben emléktáblát avattak a külügyminisztériumban Vladimír Clementisnek, a kormány pedig úgy döntött, beszed a bankoktól és biztosítóktól néhány újabb milliárdocskát. Hogy ki volt e két érdemdús férfiú, könnyen kideríthető (Hlinka egy klerikálnáci, Clementis nacionálbolsevik; az előbbi meghalt, mielőtt háborús bűnösként elítélhették volna, utóbbit kinyírták az eszmetársai), de egyáltalán nem érdekes. Mit vártunk?

Helyi elemzők szerint Szlovákiában már a kályhánál két szempont mentén szerveződtek a pártok, úgymint: nemzeti és zsákmányszerzési alapon (beleértve az MKP-t is). Ezzel megbonthatatlan összefüggésben a legutóbbi választásokon egy nettó és egy light fasiszta párt (a Slotáé és a Meciaré) is kormányra került. Mit vártunk tőlük? A magunk részéről épp ilyeneket. Alighanem Fico miniszterelnök is. Hiszen most majd lesz szolid nemzetközi és hangos magyar hörgés, utcára megy a Magyarok Világszövetsége (a nacionalisták mindig jól elvannak a nacionalistákkal), számosan felszólalnak Brüsszelben és más fővárosokban, megyeszékhelyeken.

Mindeközben Fico kormánya, mintegy e hangzavar jótékony fedezékében vidáman folytatja az előző kormány reformjainak lendületes felszámolását, a fentiek szellemében megfogalmazott retorikai kísérettel: fizessenek a bankárok, biztosítósok, a rohadt kapitalisták. Ha ehhez még hozzácsapjuk, hogy az adott társalgási mezőn (maguk közt) ott a magyar valami ugyanolyat jelent, mint itt a bankár, hát teljes lesz a kép. Teljes és roppant lehangoló. Nem hiszik, hogy nekünk is kinézhet valaha valami hasonló?

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.