Mit vártál?

A szerk.

Juraj Migas, Szlovákia magyarországi nagykövete erősen elcsodálkozott, amikor berendelték a Külügyminisztériumba; mit vegzálják minden piszlicsáré dologgal. A pozsonyi külügy az eset kapcsán közölte, hogy a maestro afelől tájékozódott magyar partnerénél, hogy "vajon a magyar kormánynak és a magyar politikai élet más képviselőinek reagálása nem a háború utáni európai rendezést megkérdőjelező célokat követ-e?" Bár lehet, hogy a "nem-e" fordulatot használta. Most mondjuk erre azt, hogy a pofánk leszakad?

Juraj Migas, Szlovákia magyarországi nagykövete erősen elcsodálkozott, amikor berendelték a Külügyminisztériumba; mit vegzálják minden piszlicsáré dologgal. A pozsonyi külügy az eset kapcsán közölte, hogy a maestro afelől tájékozódott magyar partnerénél, hogy "vajon a magyar kormánynak és a magyar politikai élet más képviselőinek reagálása nem a háború utáni európai rendezést megkérdőjelező célokat követ-e?" Bár lehet, hogy a "nem-e" fordulatot használta. Most mondjuk erre azt, hogy a pofánk leszakad?

Nem mondjuk. Leginkább azért nem, mert mi - szemben nevezett követtel - nem csodálkozunk. E tekintetben: úgyszólván semmin.

Legkevésbé azon, hogy a szlovák parlament múlt pénteken elfogadott egy törvényt, amely megerősíti az emlékezetes (és minimum a rendszerváltás óta ezerfelől vitatott és védett) Benes-dekrétumokat, miszerint azok szentek és érinthetetlenek. Nota bene, ugyanerre a szuszra a dokumentum elítéli a kollektív bűnösség elvét is - amitől persze felületes szemlélő hajlamos lehet a kabarétréfák kategóriájába sorolni a leiratot.

Ám nem tréfadolog ez mégsem. De nem is meglepő, csak szét kell nézni egy kicsit "északi szomszédunk" háza táján (és persze a mienkén). Az igazán izgalmas és történelmi levegőt (mindközönségesen: áporodottságot) árasztó elmúlt héten a szlovák parlament különösen szorgos volt, például második olvasatba utalta a törvényt, amely Andrej Hlinkát a nemzet atyjává avatná. Robert Fico és Ján Kubis külügyminiszter eközben emléktáblát avattak a külügyminisztériumban Vladimír Clementisnek, a kormány pedig úgy döntött, beszed a bankoktól és biztosítóktól néhány újabb milliárdocskát. Hogy ki volt e két érdemdús férfiú, könnyen kideríthető (Hlinka egy klerikálnáci, Clementis nacionálbolsevik; az előbbi meghalt, mielőtt háborús bűnösként elítélhették volna, utóbbit kinyírták az eszmetársai), de egyáltalán nem érdekes. Mit vártunk?

Helyi elemzők szerint Szlovákiában már a kályhánál két szempont mentén szerveződtek a pártok, úgymint: nemzeti és zsákmányszerzési alapon (beleértve az MKP-t is). Ezzel megbonthatatlan összefüggésben a legutóbbi választásokon egy nettó és egy light fasiszta párt (a Slotáé és a Meciaré) is kormányra került. Mit vártunk tőlük? A magunk részéről épp ilyeneket. Alighanem Fico miniszterelnök is. Hiszen most majd lesz szolid nemzetközi és hangos magyar hörgés, utcára megy a Magyarok Világszövetsége (a nacionalisták mindig jól elvannak a nacionalistákkal), számosan felszólalnak Brüsszelben és más fővárosokban, megyeszékhelyeken.

Mindeközben Fico kormánya, mintegy e hangzavar jótékony fedezékében vidáman folytatja az előző kormány reformjainak lendületes felszámolását, a fentiek szellemében megfogalmazott retorikai kísérettel: fizessenek a bankárok, biztosítósok, a rohadt kapitalisták. Ha ehhez még hozzácsapjuk, hogy az adott társalgási mezőn (maguk közt) ott a magyar valami ugyanolyat jelent, mint itt a bankár, hát teljes lesz a kép. Teljes és roppant lehangoló. Nem hiszik, hogy nekünk is kinézhet valaha valami hasonló?

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.