Zúg március

Narancsvörösbe borul március 15-én a főváros

  • narancs.hu
  • 2012. január 19.

A szerk.

Mert az egész Magyarországot nem lehet lefoglalni, nemhogy hetekre vagy évekre, de még egy percre sem. Oda kell menni, ahova lehet, ott kell sokkal többen lenni, mint a kivezényelt ünneplők, de legfőként ott kell sokkal jobbakat mondani, mint a betoji ünnepi szónokok.

A kormány és a fővárosi önkormányzat területfoglalási engedélyt kért és kapott a március 15-i ünnepségek idején gyakorlatilag az egész – szélesen értelmezett – belváros területére. S nemcsak az adott napra, hanem az egész hétre. De nemcsak az adott évre, hanem 2013-ra és 2014-re. Tényleg, a Hold nem kéne? Mondjuk örökre? Mindevvel párhuzamosan a jobboldali sajtó szájába adott magyarázat is megszületett, miszerint „ugye, milyen szép is lenne, ha végre egységesen, együtt és szeretetben, továbbá méltósággal lehetne ünnepelni”. Tegyük gyorsan hozzá, hogy megint, hiszen aki idősebb húszévesnél, az látott már ilyet, épp eleget. Na ja, akkor diktatúrában éltünk.


Ma nem élünk diktatúrában, bár vannak számos hasonlóságok. Csakhogy azok mélyebben gyökereznek, mint a felvett társadalmi formák. Legbelül, de mégsem takarja el sem zászló, sem kokárda, sem teli torokból harsogott kincstári "Talpra magyar". Mert a félelmet és a rossz lelkiismeretet a polgár tán ideig-óráig tudja leplezni, míg lebukik, de a hatalom egy percig sem. Most sem történt más, nagyuraimék megrettenni méltóztattak a nemzeti ünnepeinken immár megszokottnak mondható 80-100 ezres tüntetésektől, cidrizni tetszettek minden egyes „Orbán, takarodj!” hallatán, de nem szorult beléjük annyi kurázsi, hogy kiálljanak a maguk igazáért, lévén abban maguk sem hisznek. Pusztán a hatalomban hisznek, hogy avval elérhető a saját békességük: „felköttetem a lordmajort, ha bosszant bármi nesz”. Egy fenét, a hatalom annak biztosít méltóságot, aki méltósággal gyakorolja.


Ugyanakkor az, hogy demokráciában élünk, nemcsak az azt oly sűrűn figyelmen kívül hagyni igyekvő Fidesz-kormányzatra vonatkozik, de azokra is, akiknek e demokrácia megkurtítására szövetkezők most útját próbálják állni abban, hogy kifejezésre juttassák a véleményüket, nota bene: méltósággal ünnepeljenek. Mert az egész Magyarországot nem lehet lefoglalni, nemhogy hetekre vagy évekre, de még egy percre sem. Oda kell menni, ahova lehet, ott kell sokkal többen lenni, mint a kivezényelt ünneplők, de legfőként ott kell sokkal jobbakat mondani, mint a betoji ünnepi szónokok. Ez nyilván több fáradságba kerül, mint eddig, de megéri, s távolról sem annyira veszélyes, mint a diktatúra idején volt.


Ezek nem gyűjtenek be senkit az ünnepnapra. A Fidesz és Orbán Viktor mögött ugyanis nem áll a nagy Szovjetunió, mint anno Kádárék mögött. A Fidesz és Orbán Viktor mögött nem áll senki, Európa épp most hozta hivatalosan is a tudomásukra, hogy mennyire undorodik tőlük, és lassan a szavazóik is odébbállnak. S aki egyedül van, fél. Akinek rossz a lelkiismerete, fél. S aki lefoglalná magának az összes teret az ünneplésre, az meg egyenesen összeszarta magát.
Találós, egyben többszörösen költői hát a kérdés: ha Petőfi Sándor és a többiek, akiket ilyenkor ünneplünk, ma élnének, hova mennének március tizenötödikén, a Milla adott esetben isten háta mögötti tüntetésére, vagy a számos központi ünnepség valamelyikére? Még szép, hogy hová! És nyugi, oda fog menni a magyar sajtó szabad fele is, oda megy a CNN, meg mindenki, arra figyel ugyanis a világ, aki érvényes dolgokat mond. A diktátorok és hasonmásaik pedig a szemétdombon végzik.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.