A kormány és a fővárosi önkormányzat területfoglalási engedélyt kért és kapott a március 15-i ünnepségek idején gyakorlatilag az egész – szélesen értelmezett – belváros területére. S nemcsak az adott napra, hanem az egész hétre. De nemcsak az adott évre, hanem 2013-ra és 2014-re. Tényleg, a Hold nem kéne? Mondjuk örökre? Mindevvel párhuzamosan a jobboldali sajtó szájába adott magyarázat is megszületett, miszerint „ugye, milyen szép is lenne, ha végre egységesen, együtt és szeretetben, továbbá méltósággal lehetne ünnepelni”. Tegyük gyorsan hozzá, hogy megint, hiszen aki idősebb húszévesnél, az látott már ilyet, épp eleget. Na ja, akkor diktatúrában éltünk.
Ma nem élünk diktatúrában, bár vannak számos hasonlóságok. Csakhogy azok mélyebben gyökereznek, mint a felvett társadalmi formák. Legbelül, de mégsem takarja el sem zászló, sem kokárda, sem teli torokból harsogott kincstári "Talpra magyar". Mert a félelmet és a rossz lelkiismeretet a polgár tán ideig-óráig tudja leplezni, míg lebukik, de a hatalom egy percig sem. Most sem történt más, nagyuraimék megrettenni méltóztattak a nemzeti ünnepeinken immár megszokottnak mondható 80-100 ezres tüntetésektől, cidrizni tetszettek minden egyes „Orbán, takarodj!” hallatán, de nem szorult beléjük annyi kurázsi, hogy kiálljanak a maguk igazáért, lévén abban maguk sem hisznek. Pusztán a hatalomban hisznek, hogy avval elérhető a saját békességük: „felköttetem a lordmajort, ha bosszant bármi nesz”. Egy fenét, a hatalom annak biztosít méltóságot, aki méltósággal gyakorolja.
Ugyanakkor az, hogy demokráciában élünk, nemcsak az azt oly sűrűn figyelmen kívül hagyni igyekvő Fidesz-kormányzatra vonatkozik, de azokra is, akiknek e demokrácia megkurtítására szövetkezők most útját próbálják állni abban, hogy kifejezésre juttassák a véleményüket, nota bene: méltósággal ünnepeljenek. Mert az egész Magyarországot nem lehet lefoglalni, nemhogy hetekre vagy évekre, de még egy percre sem. Oda kell menni, ahova lehet, ott kell sokkal többen lenni, mint a kivezényelt ünneplők, de legfőként ott kell sokkal jobbakat mondani, mint a betoji ünnepi szónokok. Ez nyilván több fáradságba kerül, mint eddig, de megéri, s távolról sem annyira veszélyes, mint a diktatúra idején volt.
Ezek nem gyűjtenek be senkit az ünnepnapra. A Fidesz és Orbán Viktor mögött ugyanis nem áll a nagy Szovjetunió, mint anno Kádárék mögött. A Fidesz és Orbán Viktor mögött nem áll senki, Európa épp most hozta hivatalosan is a tudomásukra, hogy mennyire undorodik tőlük, és lassan a szavazóik is odébbállnak. S aki egyedül van, fél. Akinek rossz a lelkiismerete, fél. S aki lefoglalná magának az összes teret az ünneplésre, az meg egyenesen összeszarta magát.
Találós, egyben többszörösen költői hát a kérdés: ha Petőfi Sándor és a többiek, akiket ilyenkor ünneplünk, ma élnének, hova mennének március tizenötödikén, a Milla adott esetben isten háta mögötti tüntetésére, vagy a számos központi ünnepség valamelyikére? Még szép, hogy hová! És nyugi, oda fog menni a magyar sajtó szabad fele is, oda megy a CNN, meg mindenki, arra figyel ugyanis a világ, aki érvényes dolgokat mond. A diktátorok és hasonmásaik pedig a szemétdombon végzik.
