A szerk.

Nem osztható

  • A szerk.
  • 2014.01.12 13:12

A szerk.

Nem túl nagyralátó várakozás, de a legtöbb, amit a kijevi demonstrációk kimenetelétől most remélhetünk, hogy nem lesznek utcai harcok, senki nem hal meg, és senkit nem fognak elverni megint a rohamrendőrök úgy, ahogy november 29-én tették az egyetemistákkal.

Aztán, ha mindenki szépen hazamegy, Ukrajna folytathatja a lebegést Kelet és Nyugat, az Európai Unió és Oroszország között, egészen a következő válságig, vagy ameddig az ukrán választók egyértelmű többsége a fő kérdést, hogy tudniillik merre tartson Ukrajna, valamilyen kézzelfogható módon el nem dönti. Mely kérdés kicsivel bonyolultabb, mint az tűnhet elsőre - avval együtt is, hogy igen, jöjjön Ukrajna is, még bőven beleférne az Unióba, mert rá is alkalmazható mindaz az okoskodás, amit egyéb, nyomorult sorsú kelet-európai országok esetében "a csatlakozási folyamat", majd a tagság jótét hatásairól elő szoktunk volt adni. A csatlakozási folyamat és a tagság (mint azt egyébként Magyarország szomorú esetéből leszűrhetjük, főleg az előbbi) sokat segít e szél-tépázta paraállamocskák talpra állásában, a jogállam és a demokratikus kapitalizmus megszilárdulásában, valamint a klozethasználat utáni kézmosás elterjedésében.

A csapda bonyolultságába az elmúlt másfél hónap történései jó bevezetőt kínálnak. Midőn kitűzetett az unió és Ukrajna társulási szerződésének aláírási dátuma - november végére -, a szilaj Putyin elnök, a maga szempontjából ugyancsak érthető módon, a múlt hónap elején egy sokáig titokban tartott találkozón ellenajánlattal élt Viktor Janukovics ukrán államfő felé. Ebben nemcsak az szerepelt, hogy milyen jótéteményekkel - segélyek, kölcsönök, kedvező energiaárak, vámunió - kecsegtetne a társulási szerződés alá nem írása, és az ellenkező irányú, tehát az Oroszország felé történő tájékozódás, hanem az is, hogy mi lenne, ha Ukrajna a rossz oldal felé indulna el. Illetve mi nem lenne. A gázcsap, Viktor, el lesz zárva, oszt' lehet menni vpizdu, melegedni.

Hogy ezt a tendert Janukovics elnök hogy képzelte intézni, hogy nem, balfasz volt-e, nem-e, s hogy az utolsó pillanatban előállt még egy szerény kéréssel az unió felé, miszerint adjanak az ő országának 2017-ig évi 20 milliárd eurót, mely az orosz barátság megszakadásából fakadó károkat kompenzálná, az egy dolog. A kupeckedés furcsállásán túl jegyezzük meg azt is, hogy a Janukovics-kormányzat bizonyos, az unió által forszírozott intézményi reformokat igenis bevezetett, s az uniós közeledést nem kamuból adta elő: az elnök kedves pajtásai, az ukrán oligarchák például kifejezetten fel vannak villanyozva a "gazdasági integráció" perspektívájától. A képhez hozzátartozik az is, hogy az unió se pontosan tudta, mit akarjon: Ukrajna valóságos csatlakozását senki az unióban komolyan nem gondolja; mely óvatosság ugyancsak érthető. Ukrajna nagyjából egy csődtömeg, a Janukovics mandátumának elején beharangozott gazdasági reformokból semmi nem lett, a 2009-ben megítélt IMF-hitelt épp emiatt félúton leállították. Húszmilliárd euró hűségpénzt senki nem akar fizetni Ukrajnának, és jó okkal (a nagy részét meglovasítanák). Viszont az sem elvárható, hogy az uniós társulási szerződés aláírása miatt Ukrajna pár hét alatt beleszédüljön a szakadékba: Ukrajnában általában kurva hideg van, különösen télen.

És mindevvel korántsem mondtunk el mindent arról, hogy miért nagyon rossz az a dilemma, amelynek foglya lett - Putyin elnökön kívül! - e játék összes szereplője, az ukrán kormány és az ukrán ellenzék, a tüntető ukránok, a nem tüntető ukránok és az unió is. A mostani választási helyzet - amit vagy Janukovics húzott magára, vagy amit Janukovicsra kényszerített az unió, Putyin elnök szíves közreműködésével - nem először állt elő, és nem is utoljára fog. Az ukrán politikai nemzet (az ukrán állampolgárok összessége) ugyanis nem egyfélét gondol országa geopolitikai jövőjéről, a térképen, illetve az európai államok közösségében elfoglalt helyéről; és nem csak azért gondol erről többfélét, mert másképpen vonja meg az egyik vagy a másik orientáció anyagi mérlegét. Az ország hovatartozása legalább annyira belső, mint amennyire külső kérdés, és belső alatt az identitást, az egyes állampolgár, az ötvenmilliónyi egyes ukrán állampolgár identitását, ezek összességét kell értsük. Anélkül, hogy a történelmi vagy az etnikai, nyelvi, kulturális meghatározottság felette homályos kérdésébe belemásznánk: a közvélemény-kutatások szerint az orosz-ukrán vámunió hívei többen vannak, mint az ellenzői; de az uniós közeledésnek is több a híve, mint az ellenzője. És bár csodálatos lenne, ha az ukrán politikai nemzet egyöntetű vagy majdnem egyöntetű többsége az uniós közeledés pártján állna az orosz orientációval szemben, de nem ott áll.

Márpedig kétfele tartozni egyszerre nemigen bír Ukrajna; pláne, ha nem hagyják. (Ej, Putyin elnök, Putyin elnök...) A képet csak látszólag egyszerűsíti, hogy Nyugat-Ukrajna - nagyjából - Európához tendálna, Kelet-Ukrajna meg inkább Oroszországhoz, de hasonló megosztottságot mutat a kor szerinti megoszlás is (és nyilván a fiatalabbak Európa-pártiak). Ukrajna fizikailag nem kettéosztható, legalábbis polgárháború nélkül nem. Az okosság abban lenne, ha ezeknek a megosztottságoknak egyszer a végére lehetne járni. Úgy, hogy addig se haljon bele ebbe a dilemmába senki, és a sok lavírozás után egyszer majd eldöntik.

Mindez kevésnek tűnhet, de nem az. A Kijevben demonstráló százezrek legalább annyira a korrupt, az ukrán gazdaságot közel nullára író, a jogot és a közjogot saját céljainak alárendelő Janukovics-kormányzat ellen, mint az unió mellett tüntetnek. Arra, hogy a parlamenten kívüli eszközökkel elmozdítsák az ország egyébként legitim vezetését, kevés esélyük van. Arra, hogy a mostani felhorgadás lendületét kihasználva a 2015-ben esedékes választásokon tegyék ezt meg, még sok lehet.

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.