Lapzártánk után nevezi meg államfőjelöltjét a Fidesz, és nagy meglepetés lenne, ha nem Schmitt Pált, a kormánypárt alelnökét választaná meg a jövő héten az Országgyűlés. Biztos találhattak volna jobbat is, de Schmittnek bárkivel szemben behozhatatlan előnye van. Fő tulajdonságának mégiscsak az tűnik lenni, hogy ha egy vagy másfél vagy két év múlva valamilyen megfontolásból Orbán Viktor szeretne lenni a köztársasági elnök, ha valaki, hát Schmitt biztos nem fog fancsali képet vágni, pláne ellenállni. Mint ahogy az addig terjedő időszakban sem fog ellenállni vagy akár ellengondolni semminek, ami a kormánypárt, vagy még inkább Orbán Viktor felől érkezik. Az ellenállásnak amúgy sem lenne semmi értelme.
És persze Schmitt megválasztása semminő közjogi aggályt nem implikál, Schmitt megválasztása makulátlan lesz. Mégis mintegy megkoronázza a Fidesz és Orbán Viktor elmúlt két hónapos erőfeszítéseit, melyek lényege az 1989- 90-es demokratikus rend totális átalakítása.
Ezek az új törvények és törvénymódosítások egyrészt a kormányzás "megkönnyítését" és "olcsósítását" hivatottak szolgálni - bár hogy a "kormányzás" pontosan mit is fog jelenteni, arról egyelőre kevés fogalmunk lehet, lévén a kormány eddig nem foglalkozott ilyesmivel. A "könnyítés" szándéka indokolja például a köztisztviselők szinte azonnali elmozdításának törvényi lehetőségét. Vagy azt, hogy az állam vagyona fölött immár törvényesen rendelkezhet minden külső kontroll és formális, az ellenzék vagy a nyilvánosság által számon kérhető szabály nélkül a kormány.
De nem csak erről, a mostani ciklus ügymenetének újraszabályozásáról van szó.
Azok a közhatalmi testületek, amelyek eddig paritásos alapon működtek, vagy az ellenzéknek illendőségből számarányán felüli súlyt adtak, a kormánypárt irányítása alá kerülnek. Az Alkotmánybíróság tagjait a kormánytöbbség nevezi majd ki - ez az intézmény tényleges megszűnését vetíti előre, azt, hogy a kormánytöbbségnek a jövőben a saját maga által hozott szabályokat sem kell okvetlen betartania. A kormány a saját irányítása alá vonja a közmédiumokat, és a magántulajdonú sajtót súlyosan korlátozó jogszabályokat készül bevezetni. Az önkormányzati választási törvény nagyjából kiüti az ellenzéki pártokat, a mostaniakat és a jövendőbeliket a helyhatóságok vezetéséből, s ezzel lassú felmorzsolódásra ítéli őket - vagy ha ki nem is üti őket (ezt még meglátjuk), a célja mindenképpen ez. Ugyancsak vészjósló az a tény, hogy a kormánypárt kizárólag a saját kiválasztottjait ülteti majd az Országos Választási Bizottságba, abba a testületbe, amelynek feladata a választások tisztasága feletti őrködés.
Mindezek alapján aligha lehetnek kétségeink afelől, hogy a Fidesz a következő években ugyancsak színtisztán hatalmi szempontok szerint írja újra az országgyűlési választások szabályait is. Ebbe belefér a választások igény és az aktuális közvélemény-kutatások szerinti előrehozása vagy elhalasztása, a négyéves parlamenti ciklus időtartamának ilyen-olyan módosítása épp úgy, mint az országgyűlési választójogi törvény tetszés szerinti buherálása - ha 2013-ban a Fidesz netán minden választókerületben nyerésre állna, biztos nyomban megszeretik majd a first past the post, a tisztán egyéni körzetes szisztémát. Pláne, hogy a választókerületi határokat is ők fogják megrajzolni.
És akkor a Kubatov-listákról még nem is beszéltünk.
A Fidesz tehát a szabad politikai választás folyamatának minden kilométerkövénél ott fog állni.
Márpedig minden demokratikus rendszer alapismérve az, hogy lehetővé teszi a békés kormányváltást. Nem pusztán avval, hogy megengedi a választást - ettől még nyugodtan lehet látszatvoksolásokat tartani -, de legfőképpen úgy, hogy a kormányzó pártnak és az ellenzéknek nagyjából egyenlő esélyeket garantál, hogy a pártok szabad versenyét rafinált, sunyi módokon nem korlátozza.
Mi a fene születik itt a szemünk láttára? Milyen okból?
Az új rend létokaként, ideológiai alapjaként, kívánatos társadalomképeként - valamely homályos nemzeti-vallási kollektivizmuson kívül - nemigen lett megjelölve semmi, gyanítjuk, nincs is ilyen neki. Sőt, még indokok sem igen hangzottak el - legfeljebb pontosan soha ki nem fejtett és alá nem támasztott állítások a '89-es rend állítólagos kudarcairól, arról, hogy lassú, korrupt, tehetetlen, hazug és bűnös volt.
Csakhogy. A rendszerváltás alapfeltevése az volt, hogy kapitalizmus és demokrácia - a szabad gazdasági és a szabad politikai verseny - jegyesek, s a nép, a nemzet jóléte, jó élete pont e kettő bonyolult összjátékából képződik meg. Hogy egyik sincs meg jól a másik nélkül. Arról, hogy ez valami kőbe vésett törvényszerűség, automatizmus-e, vagy sem, sokat lehet vitatkozni, Európában mindenesetre így szokott lenni, lásd Portugália vagy Görögország esetét, amelyek gazdasági felzárkózása szorosan összefügg a diktatúrából való kikecmergésükkel (és belekecmergésükkel az unió elődjébe). De említhetnénk Lengyelországot vagy Szlovákiát is. Az új orbáni rend viszont e bonyolult egyenlet igazságának a tagadására épül - miközben az ellenállítás csak annyi, hogy most én jövök. Én, aki azt akarom, amit a nemzet akar (vagy vice versa).
Vajon lehet-e így kormányozni ezt az országot?
Hogy politikai értelemben e változtatások pikk-pakk lezavarhatók, arról már van tudásunk. Az alapvető egyéni szabadságjogok és a politikai jogok az alkotmányban nagyjából érintetlenül maradnak, miközben alsóbb rendű jogszabályok és törvények, a részrehajló jogalkalmazás, a végrehajtó hatalom machinációi és nem utolsósorban éber rendőrségünk lehetetlenné teszik valóságos érvényesülésüket - minden, a külcsínre valamit is adó féldiktatúra ebben utazik. De már azt kötve hinnénk, hogy e politikai változtatásokkal el lenne intézve minden. Ahhoz, hogy mindez így bírjon maradni, nem csak pénz kell. Hanem az is, hogy a szavazók nagy többsége, a társadalom rábólintson: igen, így akarok élni. Azt akarom, hogy keveseknek legyen sok hatalma sokak felett.
Pénz vagy lesz, vagy nem lesz. Ki látja előre, hogy 2013-ban mekkora lesz a gazdasági növekedés? Hogy nem lesz-e mondjuk szolid 4 százalék, amiből jutna is, maradna is? Miközben az is igaz, hogy Putyin miniszterelnök csak azért tud nyugdíjat fizetni a nyugdíjasoknak, mert sok gáza van eladó - amúgy Oroszország, amelynek kormányzati rendszere felé a mi hazánk törekszik, egy valóságos Potemkin-ország, egy gazdasági vicc. Magyarországnak meg nincs gáza eladó.
Vajon akar-e így élni, s meddig ez az ország? S hogyan találja majd meg a módját, hogy nemet mondjon?
