És a miniszterelnök keddi felszólamlása amúgy is helyreütötte nagyjából a malőrt. Legalábbis kedd délután a forint már erősödött, ami azért jó hír, mert nem gyengült tovább. Ha azok után, hogy meg lett mondva, mit nem lehet csinálni, és a magyar kormány mégis azt akarta volna csinálni, amit nem lehet, tovább gyengült volna a forint. Afelől ugyanis kevés kétségünk van, hogy a múlt csütörtökön José Manuel Barroso azt hozta a magyar kormányfő tudomására, hogy egy csomó dolgot, amit az utóbbi szeretett volna, nem lehet csinálni. A kormánypárt Orbán látogatása előtt izmos állami gazdaságélénkítést helyezett kilátásba, nagyarányú és egyszeri adócsökkentést, a devizahitelesek kimentését, a lakások rezsiköltségének csökkentését - és mindezek fedezeteként a hiányt felnyomta volna 7, vagy 6,5, vagy 6 százalékra. Ezt mondták itthon, és úgy gondolták, hogy erre majd ad valaki pénzt. Úgy félbillió forintot. Ezt mondta - mondta volna - Orbán kint is. "Ezeknek a lépéseknek az árát le fogja nyelni Európa, máskor nyilván nem nyelnék le, de ez most más időszak, most együtt kell működni" - múlt csütörtökön Kósa Lajos így foglalta össze pártjának elképzelését arról, hogy az unió mit lesz szíves tenni a Fidesz-kampány hitelességének utólagos alátámasztására. Miért, ha a görögök kaptak?!
De Kósa ekkor még nem tudta, hogy nem, erre nem ad pénzt Európa, mert az "együttműködés" alatt Európa nem ezt érti. Mert ha Európában mindenki csökkenti a hiányt, az olaszok 30 milliárd euróval, a németek 80-nal, akkor Orbán Viktornak sem jár még az a nyomorult másfél milliárd sem; és tök mindegy, hogy mivel hülyítette a választóit a kampányban, az az ő problémája, oldja meg.
Hogy e tényt hogyan adta az Európai Bizottság elnöke Orbán tudtára, hogy volt-e vita róla, sose fogjuk megtudni. Barroso a közös sajtótájékoztatón csak annyit mondott: 3,8. Nincs pénz. Ezt a magyar miniszterelnök, bár nyilván nem erre számított, kénytelen volt megérteni (még ha el is felejtette erről tájékoztatni alelnökét). Ezután jött a háromnapos lovasberényi agyvihar, menteni a menthetőt - valahogy kimatekozni azt, hogyan lehetne nullára kihozni a cuccot, tartani a hiánycélt és mégis úgy tenni, hogy nem, nem a Bajnai-kormány gazdaságpolitikáját folytatja Orbán kabinetje, és igenis lesz minden, ami meg lett ígérve.
És le a kalappal: az operáció sikerült, a keddi parlamenti beszéd mentette a menthetőt. De az expozénak mégis ez volt a legfontosabb része: annak a kimondatlan beismerése, hogy az idei és a jövő évi hiány is nagyjából marad ott, ahová tervezve van; és ha mégis igaz lenne az, amit a Fidesz politikusai hónapok óta állítanak, hogy ti. a Bajnai-kormány utolsó költségvetésében csalt, úgy az emiatt keletkező lukakért is helytáll az utódja. Minden egyéb, a 29 pont - precíz időzítés és sorrendiség meg a fontos részletek nélkül - egyelőre a levegőben lóg. Még akkor is, ha bizonyos irányokat a pontok ki is jelölnek, s ezek akár helyesek is lehetnek. Ja, csökkentsük az állami bürokráciát - de miért a fűnyíróelven, melynek a Fidesz eddig halálos, elvi ellensége volt? Ja, vezessünk be bankadót - de befolyhat-e ebből az a 200 milliárd, ha a szektor össznyeresége alig több 300-nál? S vajon mi lesz az adóbuherálás szaldója? Az adójóváírás megszüntetése és az egykulcsos jövedelemadó például az alsó néposztályok rovására kedvez a felső középosztálynak - de ha ugyanannyi jön ki a rendszerből, mint eddig, vajon mi értelme volt az egésznek?
Az elszállt választási kampány után az ország miniszterelnöke mintha most értette volna meg, hogy hol vannak a végső korlátai. Földet ért - hogy tud-e majd járni is, az még elválik.
(Jól kivehetők a pontokból a Fidesz társadalompolitikai preferenciái is. A kormánypárt szerint a hon eszményi polgára az a jól kereső, gyermekszerető, bő torkú férfiember, aki vidéki hasziendáján - ma még illegális - pálinkafőzőt üzemeltet, gyermekeihez házitanítót fogad, több ingatlannal is rendelkezik, melyeket bérbe ad, és a tetejébe komolyabb örökségben is reménykedhet. Na, ki tud a leghamarabb egy ilyen ideális személyt megnevezni?)
