A szerk.

Normális, konszolidált

A szerk.

Tegyük föl, hogy politikusként Orbán Viktor legalább egyszer már mondott igazat, mégpedig 2008-ban, amikor – a Wikileaksen nyilvánosságra hozott iratok szerint – arról beszélt az amerikai nagykövetségen, hogy hagyják figyelmen kívül azt, amit a kampányban mond.

Az amerikai beszámoló minden bizonnyal hiteles volt, hiszen Orbán immár miniszterelnökként mindezt megismételte 2011 szeptemberében egy sajtótájékoztatón: a külföldi diplomatáknak továbbra is azt javasolja, „egyetlen dologgal törődjenek, hogy a tettek beszélnek”.

Mindez arról jutott eszünkbe több mint tíz év múltán, hogy arra a riporteri kérdésre, mely szerint vitázna-e Magyar Péterrel a köztelevízióban, először ösztönösen visszakérdezett: „Miről?” Majd miután rendezte sorait, bővebben válaszolt: „Biztos majd lesz egyszer választás Magyarországon, és akkor majd vitázhatunk mindenféléről, de ebben a pillanatban normális, konszolidált politikai élet zajlik Magyarországon, mindenkivel szívesen beszélünk mindenről, aminek ott helye van.”

A hajdani kormányfői iránymutatás jegyé­ben ne tulajdonítsunk jelentőséget a szavaknak, hanem arra figyelmezzünk, amiről „a tettek beszélnek”.

„Normális, konszolidált politikai élet” helyett több mint egy évtizede zajlik a jogállami intézményrendszer puszta díszletté silányítása, a köztársaságot felszámoló hatalomkoncentráció, s mindaz, ami ebből szükségképpen következik minden területen. Nap mint nap a bőrünkön érezzük a rossz, dilettáns kormányzás miatti leépülést: az állami szolgáltatások folyamatos romlását, a magas inflációt, Magyarország presztízsének látványos zuhanását. A társadalom 1989 után ismét megtapasztalhatja az ellenvélemények negligálását, nem egyszer a nyílt fenyegetésekkel való elfojtását, a másként gondolkodók – legyenek politikusok, művészek, civil aktivisták vagy az állami munkahelyükön kritikusan megszólalók – ellehetetlenítését, vegzálását, a propagandasajtó felületein végrehajtott kinyírásukat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.