Az amerikai beszámoló minden bizonnyal hiteles volt, hiszen Orbán immár miniszterelnökként mindezt megismételte 2011 szeptemberében egy sajtótájékoztatón: a külföldi diplomatáknak továbbra is azt javasolja, „egyetlen dologgal törődjenek, hogy a tettek beszélnek”.
Mindez arról jutott eszünkbe több mint tíz év múltán, hogy arra a riporteri kérdésre, mely szerint vitázna-e Magyar Péterrel a köztelevízióban, először ösztönösen visszakérdezett: „Miről?” Majd miután rendezte sorait, bővebben válaszolt: „Biztos majd lesz egyszer választás Magyarországon, és akkor majd vitázhatunk mindenféléről, de ebben a pillanatban normális, konszolidált politikai élet zajlik Magyarországon, mindenkivel szívesen beszélünk mindenről, aminek ott helye van.”
A hajdani kormányfői iránymutatás jegyében ne tulajdonítsunk jelentőséget a szavaknak, hanem arra figyelmezzünk, amiről „a tettek beszélnek”.
„Normális, konszolidált politikai élet” helyett több mint egy évtizede zajlik a jogállami intézményrendszer puszta díszletté silányítása, a köztársaságot felszámoló hatalomkoncentráció, s mindaz, ami ebből szükségképpen következik minden területen. Nap mint nap a bőrünkön érezzük a rossz, dilettáns kormányzás miatti leépülést: az állami szolgáltatások folyamatos romlását, a magas inflációt, Magyarország presztízsének látványos zuhanását. A társadalom 1989 után ismét megtapasztalhatja az ellenvélemények negligálását, nem egyszer a nyílt fenyegetésekkel való elfojtását, a másként gondolkodók – legyenek politikusok, művészek, civil aktivisták vagy az állami munkahelyükön kritikusan megszólalók – ellehetetlenítését, vegzálását, a propagandasajtó felületein végrehajtott kinyírásukat.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
