A szerk.

Olimpiát Boffside-ba!

A szerk.

Régen minden jobb volt. Például filmrendezők csinálták a kurzusfilmeket, nem gépkocsi- és műsorvezetők, legkevésbé a Béke Tsz. pincészetének dolgozói. Talán ezért is lehet az, hogy míg a mai kurzusfilmek a múltat és félmúltat hazudják mássá, addig Keleti Márton a jövőt is látta, méghozzá elég pontosan.

Nem is ugrik be hirtelen, hogy ez miről jutott az eszünkbe, mindenesetre tény, hogy Futbolia miniszterelnöke, Duca tengernagy a hétvégén interjút adott a kizárólag saját részére naponta 10 ezer példányban kinyomtatott sportközlönynek, a Nagy Nemzeti Futbolnak. Mely interjúban leszögezte, hogy a világ azt kívánja, s neki meg is mondták, hogy Boffside (mint azt mindnyájan tudjuk, Futbolia székesfővárosa) rendezzen végre olimpiát, egészen pontosan 2036-ban. Már csak két-három mobilcsarnok kell hozzá, felhúzzuk, lebontjuk, oszt’ jár csodánkra a világ. Feltesszük, Duca tengernagy afféle centenáriumi játékokra gondolt, az ugyancsak emlékezetes száz évvel ezelőtti olümpiász tiszteletére, melyről azt a szép filmet készítette a kurzusfilmek istennője, búvárruhás hegymászója, Leni Riefenstahl. Megvan, róla ugorhatott be! Mert alighanem joggal merül fel minden jóérzésű magyar emberben, hogy a 2036-os olimpiáról szóló filmet akkor majd Kálomista Gábor rendezze-e, vagy inkább Rákay Philipre bízza Duca tengernagy, végtére is ő már látott 2 millió nézőt egy helyen.

Az említett művészettörténeti előzmény pedig Keleti Márton A csodacsatár című filmje, melyben a vezér (Duca tengernagy) és országa (Futbolia) megőrül a futballért, csak egy kis porszem kerül a gépezetbe, tényleg csak egy torz akkord akad az isteni szimfóniában. Oh, nem is az, hogy mire leforgatták a filmet, addigra az írója is meg a főszereplője is elhúzott innen a francba, vagyis a már akkor is eszméletlen gyorsasággal elhanyatló Nyugatra, mindközönségesen disszidáltak. Hanem az, hogy a csodacsatár sajna egy kispályás szélhámos volt, aki nem is tudott focizni, valójában egy egyeneset sem volt képes a labdába rúgni, holott eskü alatt vallotta magát focistának…

Nem nagy ügy, megesik manapság is az ilyesmi, csak akkor még nem kellett felállva énekelni hozzá a Nélküledet. A jegyzőkönyv kedvéért azért említsük meg a két tiplit fogó művészt is, az író Méray Tibor volt (aki később Aczél Tamással szerzette a Tisztító vihart, illetve szál egyedül szerkesztette a párizsi Irodalmi Újságot), a főszereplő pedig Puskás Ferenc, a népszerű Öcsi, akiről a felcsúti Arénát is elnevezték Panchónak. Sajna, a télak miatt ki kellett vágni a jeleneteit, s Hidegkuti Nándorral újra felvenni, de komolyabb baj nem történt, mert a világ jobbra fordultával visszavágták bele Puskást – távolról sem véletlen tehát, hogy Hidegkutiról egy libsi fészek, az MTK-pálya van elnevezve. Méray olcsóbban megúszta, neki csak a nevét vették le a főcímről, és soha nem is rakták oda vissza.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.