A szerk.

Olimpiát Boffside-ba!

A szerk.

Régen minden jobb volt. Például filmrendezők csinálták a kurzusfilmeket, nem gépkocsi- és műsorvezetők, legkevésbé a Béke Tsz. pincészetének dolgozói. Talán ezért is lehet az, hogy míg a mai kurzusfilmek a múltat és félmúltat hazudják mássá, addig Keleti Márton a jövőt is látta, méghozzá elég pontosan.

Nem is ugrik be hirtelen, hogy ez miről jutott az eszünkbe, mindenesetre tény, hogy Futbolia miniszterelnöke, Duca tengernagy a hétvégén interjút adott a kizárólag saját részére naponta 10 ezer példányban kinyomtatott sportközlönynek, a Nagy Nemzeti Futbolnak. Mely interjúban leszögezte, hogy a világ azt kívánja, s neki meg is mondták, hogy Boffside (mint azt mindnyájan tudjuk, Futbolia székesfővárosa) rendezzen végre olimpiát, egészen pontosan 2036-ban. Már csak két-három mobilcsarnok kell hozzá, felhúzzuk, lebontjuk, oszt’ jár csodánkra a világ. Feltesszük, Duca tengernagy afféle centenáriumi játékokra gondolt, az ugyancsak emlékezetes száz évvel ezelőtti olümpiász tiszteletére, melyről azt a szép filmet készítette a kurzusfilmek istennője, búvárruhás hegymászója, Leni Riefenstahl. Megvan, róla ugorhatott be! Mert alighanem joggal merül fel minden jóérzésű magyar emberben, hogy a 2036-os olimpiáról szóló filmet akkor majd Kálomista Gábor rendezze-e, vagy inkább Rákay Philipre bízza Duca tengernagy, végtére is ő már látott 2 millió nézőt egy helyen.

Az említett művészettörténeti előzmény pedig Keleti Márton A csodacsatár című filmje, melyben a vezér (Duca tengernagy) és országa (Futbolia) megőrül a futballért, csak egy kis porszem kerül a gépezetbe, tényleg csak egy torz akkord akad az isteni szimfóniában. Oh, nem is az, hogy mire leforgatták a filmet, addigra az írója is meg a főszereplője is elhúzott innen a francba, vagyis a már akkor is eszméletlen gyorsasággal elhanyatló Nyugatra, mindközönségesen disszidáltak. Hanem az, hogy a csodacsatár sajna egy kispályás szélhámos volt, aki nem is tudott focizni, valójában egy egyeneset sem volt képes a labdába rúgni, holott eskü alatt vallotta magát focistának…

Nem nagy ügy, megesik manapság is az ilyesmi, csak akkor még nem kellett felállva énekelni hozzá a Nélküledet. A jegyzőkönyv kedvéért azért említsük meg a két tiplit fogó művészt is, az író Méray Tibor volt (aki később Aczél Tamással szerzette a Tisztító vihart, illetve szál egyedül szerkesztette a párizsi Irodalmi Újságot), a főszereplő pedig Puskás Ferenc, a népszerű Öcsi, akiről a felcsúti Arénát is elnevezték Panchónak. Sajna, a télak miatt ki kellett vágni a jeleneteit, s Hidegkuti Nándorral újra felvenni, de komolyabb baj nem történt, mert a világ jobbra fordultával visszavágták bele Puskást – távolról sem véletlen tehát, hogy Hidegkutiról egy libsi fészek, az MTK-pálya van elnevezve. Méray olcsóbban megúszta, neki csak a nevét vették le a főcímről, és soha nem is rakták oda vissza.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.