A szerk.

Eddig okkal gondolhattuk, hogy a mohácsi csata tragikus és szégyenteljes vonatkozásai minden honfitársunk számára nyilvánvalóak.

„Még harcolunk, de testünk oly sovány. Testvér, segítsd a lebukottakat” – írta szegény József Attila abban a versében, amelyikért a legtöbb komcsizást kapta a mai hatalom mindenkori eszmetársaitól.

A kormányoldalon nem enyhül a Svédország NATO-csatlakozását kísérő elmebaj. Politikailag értelmezhetetlen megfontolásból a szuverenitására máskor oly kényes Orbán-kormány változatlanul úgy táncol az ügyben, ahogyan Erdoğan török elnök fütyül, de ő legalább tud mire hivatkozni: a Svédországba kivándorolt vagy menekült kurdok tízezreire Ankara potenciális veszélyforrásként tekint, és sehogyan sem bírja megemészteni, hogy a svédek ezt a kérdést a saját demokratikus meggyőződésük szerint kezelik.

A Kincsem az valami nagy csuda volt a moziban, tán a nemzeti ünnep (március 15.) előestéjén mutatták be; akkor már vagy két éve arról szólt a fáma, hogy ez minden idők legdrágább magyar filmje, amelyet a rajtkövön (2015-ben) több mint kétmilliárd forinttal küldött meg az állam. (Azóta nyilván a fasorban sincs ez a büdzsé, ma már feltehetően Rákay Philip Godzilla háromszor hazavágja Gyurcsányt című új filmterve vezeti a listát, bár ennek tételesen nem néztünk utána.)

A múlt héten kiderült, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt a minisztereivel együtt nem nyaraló, keményen dolgozó miniszterelnök mégiscsak lubickolt kicsit az Adriai-tengerben.

Az előző cikkben tárgyalt csepeli esetet értelmezhetjük úgy is, hogy a NER tesztelte, elfogadható-e már egy tanintézet falainak teleszórása a nemzet legfőbb vezetőjének bölcsködéseivel. A néhány nap utáni visszakozás arra utal, hogy még nem.

A gondolat olyan, mint az orangerie. Ízlelgessük ezt egy kicsit, aztán írjuk fel valahová, hátha egyszer nekünk kell teleraknunk falvédőkkel az ország összes középiskoláját, s nem lesz elég, amit a nagyitól örököltünk. („Az én uram csak a vizet issza, nem is sírom a lányságom vissza.” Kismadár, szívecskék, keszkenő.) Elöljáróban ennyit a gondolatokról, a későbbiekben még visszatérünk hozzájuk, ám addig tegyünk egy kis irodalmi kitérőt.

Az emberarcú Orbán Viktor szerepét a nemzetközi politikában újabban Novák Katalin köztársasági elnök játssza. (Ha csak az utóbbi éveket nézzük, eredetileg erre lett kitalálva Varga Judit volt igazságügyi miniszter, akinek aztán igen gyorsan be kellett állni a folyamatosan „brüsszelező” sorba, majd hasonló okból reaktiválták e szerep régi, bevált megformálóját, Navracsics Tibort is. Utóbbit vélt szalonképessége miatt az uniós pénzek ki­énekléséért küldte Brüsszelbe a miniszterelnök, mindhiába.)

Vasárnap a G7.hu című gazdasági hírmagazin közölt szemelvényeket a 11. osztályosoknak szóló hivatalos orosz történelemtankönyvből.

Bántják a Lölőt. Szegény Lölő, mi lesz vele? Először az ősi fészekben, Tusványoson ment neki a jó nevű pártoperatőr, Pesty László, hogy a Lölő-jelenség erre meg arra, hogy micsoda egy fertelem az már, „lopunk, csalunk, zsarolunk, hazudunk”.

Az sajnos semmilyen szinten nem igaz, hogy Türkmenisztán, esetleg Azerbajdzsán, netán Üzbegisztán fogja megoldani bármilyen szinten Magyarország gázellátását a következő években, amint azt Szijjártó Péter a hét elején, az augusztus 20-i mámoros „diplomáciai nagyüzem” után kilátásba helyezte.

Lassan két éve, hogy a Metropol című, egykor szebb napokat látott, s 2010 után Simicska vonzáskörzetébe került.

Szlovákiában előrehozott választásokat tartanak a jövő hónap végén.