A 720 fős Európai Parlamentben a két vezető középpárt, a Néppárt, illetve a Szocialisták és Demokraták a lehető legkevésbé sem csuklottak össze, a lapzártánkkor utolsó mandátumbecslések szerint a Néppártnak az eddigi 178 helyett 188 képviselője lesz (ebbe beleértendő a Tisza Párt 7 képviselője is), a szocdemeknek pedig 135, ami mindössze öttel kevesebb, mint az előző ciklusban. (A csökkenés több mint fele, ha úgy nézzük, a három elbukott magyar helynek tudható be.) Az eddig a Parlamentet mozgásban tartó, és az Európai Bizottság elnökével viszonylag harmonikusan együttműködő centrista nagykoalíció másik két tagja, a liberálisok (Renew) és a zöldek viszont elég nagyot pereceltek, a zöldek 18 képviselőt veszítettek a 72-ből, a Renew 22-őt a 102-ből. Az európai közép tehát összességében valamelyest gyengült, és a középen belül erősebb lett a konzervatív jobboldal súlya. Ezen számokból (és a radikális jobboldal megerősödését mutatókból; ezekről később), illetve a mögöttük sejthető társadalmi változásokról azon a jószerivel értelmetlenül általánosító állításon kívül, miszerint Európa jobbra tolódott, szinte lehetetlen bármilyen következtetést levonni. Egyrészt azért, mert a kóklerkedés gyanúja nélkül bajosan beszélhetünk „európai társadalomról”, másrészt meg azért, mert a választói preferenciákat az egyes tagállamok egyedi politikai konstellációi – a nemzeti pártok belpolitikai teljesítménye – szabták meg.
És a tetejében a „jobbra tolódásról” szóló közhely még csak nem is okvetlenül igaz. Ja, a német szocdemek és a zöldek súlyosan alulteljesítettek, de Olaszországban a megújuló Demokrata Párt futott be másodiknak, és Franciaországban is kaptak a szocialisták 14 százalékot, ami az Hollande-korszak 4 százalékai után valóságos feltámadásnak számít; de virgonc maradt a baloldal Spanyolországban és Skandináviában is. Még a véráztatta tájhaza, Kelet-Európa sem excellált – ahogy pedig szokása neki az – a radikális jobboldali megoldások, hogy ne mindjárt fasizmust emlegessünk, szeretetében. Sőt. Szlovákiában, pár hónappal azután, hogy megnyerte az országgyűlésit, a Smer az EP-választáson kikapott, nyert viszont a baloldali-liberális, Európa-párti Progresszív Szlovákia. Egy lukkal odébb Donald Tusk pártja, a Polgári Platform immár egyedül vert rá pár centimétert Kaczyńskire és a PiS-re, miközben két kormányzati partnere, a Harmadik Út és a Baloldal is kijutott Brüsszelbe (igaz, nekik nem sokon múlt). És ha Csehországot elfogadjuk a kelet-európai euroszkepticizmus példaországának – amihez képest aligha kell csodálkoznunk azon, hogy Andrej Babiš ANO-ja megverte az alapból ugyancsak jobboldali Spolut –, a progresszív, európai orientációra is képes Kelet-Európa szomorú ellenképeként talán csak Szlovénia kínálkozik, ahol Orbán Viktor barátja és kis társadalmi esztergályos-inasa, Janez Janša vitte el a legtöbb, szám szerint 4 mandátumot. (Szerkesztőségünk az okok keresésére indult.)
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
