Nos, e beszámoló szerint egyebek mellett azt kérdezték a szolgálat és védelem vezéralakjától, hogy a kijárási korlátozások életbe léptetése óta hányszor intézkedtek a korlátozások megsértése miatt a rendőrök. A főkapitány 15 ezres esetszámot említett válaszul, és azt is hozzátette, hogy „a rendőrség igyekezett »lazán« állni a dologhoz, ezért a legtöbbször nem büntettek, csak figyelmeztettek”. Ebből adódott a következő kérdés is: „az esetek hány százalékában volt figyelmeztetés és hány százalékában volt 120 ezres, 200 ezres, 750 ezres büntetés?” Erre nem tudott válaszolni a főkapitány, de közölte, hogy ha írásban benyújtják neki, utánanéznek. S ekkor került fel a korona erre a gyönyörű beszélgetésre. A következő kérdés ugyanis így hangzott: „mi lehet az oka, hogy elmondása szerint a rendőrök az esetek többségében csak figyelmeztették a kijárási korlátozást megsértőket, a Lánchídnál viszont mindenkire brutális bírságokat róttak ki?” Mire a válasz: passz.
Passz, mi? Utána még jött egy passz egy újabb kérdésre, nyilván annak megerősítéséül, hogy a széttárt kéz bevett formula a rendőri kommunikációban. Jóindulatú megfejtésünk szerint ez a „passz” valamiféle titkos fölfelé mutogatást jelent, olyasmit, hogy erről fölöttem döntöttek. Kevésbé jóindulatú megfejtésünk szerint pedig annyit, hogy: közöd? Voltaképpen mind a kettő ugyanazt jelenti.
Ám e főkapitányi közlés nem az elhangzásának pillanatában nyerte el a teljes értelmét, s még csak nem is akkor, amikor Hadházy publikálta. Hanem az ugyancsak múlt heti Dohány utcai, illetve Deák téri tüntetésen, ahol is Magyarország egyik szélső szélsőjobboldali pártjának maroknyi aktivistája, nagyszámú futballhuligán és ugyancsak számos neonáci hangoskodó (e halmazok sűrűn fedik le egymást) jelentek meg és kiabáltak határozottan rasszista, uszító és gyűlöletkeltő jelszavakat, fittyet hányva az alapvető emberi normák mellett a kötelezően előírt távolságtartásnak, illetve a kijárási korlátozás gyakorlatilag összes rendszabályának. A törvényt oly felette tisztelő neonácik bejelentették megmozdulásukat. A törvényt ugyancsak felette tisztelő rendőrség pedig nem engedélyezte a tüntetés megtartását, ebbéli döntését pont a kijárási korlátozásokkal indokolván. A tüntetni vágyók azt mondták, jó, akkor is tüntetünk, cigánybűnözés, cigánybűnözés. És tüntettek is. A rendőrség pedig úgy testületileg, teljes egészében, mind főkapitányilag és egészségügyért felelős rendőrminiszterileg azt mondta, hogy… na, mit mondott? Azt, hogy passz.
És bedobta a lapjait. Lekísérte szemrebbenés nélkül a rasszista, gyűlölködő, uszító jelszavakat skandáló nemzeti érzelmű humanista megemlékezőket, mintha nem is ő maga tiltotta volna be a rendezvényt. Ezt a hozzáállást éppenséggel lehetne furcsállni, voltak, akik próbálkoztak is vele, de messzire nem jutottak. Az Index például megkérdezte a rendőrséget, hogy miért nem oszlatták fel a tüntetést, a rendőrség meg is magyarázta. Nos, azért, mert „bejelentés nélkül a gyülekezési hatóságnak tiltó határozat meghozatalára jogi lehetősége nem volt”. Mi van?
A bejelentett tüntetés tehát nem volt bejelentett tüntetés, pupákok. Akkor mi a bánatot utasítottak el? Hacsak nem az történt, hogy az elutasítástól a tüntetés elvesztette bejelentett jellegét, hovatovább a gyülekezés jellegét is, hogy a távolságtartás jellegéről meg a többi marhaságról már ne is beszéljünk. Amikor pedig a lap azt firtatta, hogy muzsikál mindez együtt a Clark Ádám téri szigorral, a szerv azt a választ adta, hogy „a rendőri intézkedések indokoltsága a két történés egyezősége mentén vizsgálható, nevezetesen: egyik eseményt sem jelentették be a rendőrségen”. Ezért az egyiken csillagászati bírságokat szabtunk ki, a másikon megkértük őket, hogy dúdolják egy kicsit, hogy cigánybűnözés, cigánybűnözés, aztán szépen lekísértük őket. Világos.
A Deák téri tüntetésen kiszabott bírságoknak nemhogy a mértékéről, de a tényéről sem értesültünk lapzártánkig. Hadházy beszámolója végül arra lyukad ki, hogy mindennek politikai okai vannak. Nem vitás, a többszörösen kinyilvánított legfelsőbb akarat alakította így az eseményeket, az szolgált szamárvezetőül a rendőrség minden cselekedetéhez. Csakhogy ez a praxis messze túlmutat és túl is nyúlik a politikán, immár a hétköznapjaink része. Ma Magyarországon a neonácik tüntethetnek, másoknak meg, ha tüntetni mernek, akkorát odasózunk, hogy csak győzzék megadni az árát. Ha tartjuk ezt a tempót, nemsokára állami ünnep lesz a becsület napja, vagy mi.
