A szerk.

Romlott, erkölcstelen, hazug (2.)

A szerk.

Szeptember végén, az önkormányzati választások előtti hetekben 9000 forintos rezsiutalványt kapnak a kormánytól (Orbán Viktortól) a nyugdíjasok (3 darab 3000 forintos címletben), az indoklás szerint azért, mert a magyar gazdaság remek teljesítménye mindezt lehetővé teszi. Sőt, ennek – a kormánytól természetesen nem független! – szárnyalásnak köszönhetően az „átlagnyugdíjas” év végéig további 30 ezer forint körüli pluszhoz juthat.

A nagyszámú és igen aktív szavazói réteget érintő jó hír azóta naponta többször is eljut a célközönséghez, és mint Gulyás Mártonék egy remek videóban bemutatták, a kormánypropaganda tesz is azért, hogy a közmédiában olyan idős emberek nyilatkozzanak, akik az ideológiai érettség kellő szintjén állnak ahhoz, hogy hálatelt szívvel mondjanak köszönetet a róluk gondoskodó párt- és állami vezetőknek.

A kormányzati indoklási szakasz persze nem említi, hogy az Orbánék által 2011-ben megváltoztatott nyugdíjindexálási szabályok miatt (a nyugdíjemelés kizárólag az infláció függvénye) az „átlagnyugdíjas” manapság havi 7500 forinttal kap kevesebbet annál, mint ha még mindig a 2010 előtti szabályok lennének érvényben (amikor bizonyos feltételek mellett a keresetek emelkedésének mértékéhez is kötötték a nyugdíjemelést). Ez évi mínusz 90 ezer – szemben a belengetett plusz 9 ezerrel, vagy akár az év végéig beígért további 30 ezerrel. Persze, a kormánynak és propa­gan­da­osz­tá­lyá­nak nincs miért aggódni: a napi minimum háromszori termelési riportok a boldog nyugdíjasokról jóval emészthetőbbek, mint mondjuk a Népszava ténycikke a nyugdíjindexálás módosulásairól és annak következményeiről. A helyzet az, hogy a párt- és állami vezetés nemcsak a nyugdíjasok igény-, hanem szellemi szintjét is évi egyszeri 9 ezer forintnyi rezsiutalványra árazta be, vélvén, a nyuggerek nagy többsége elég szerencsétlen körülmények között él ahhoz, hogy ennyitől is odalegyen boldogságában, ahhoz meg mindegyikük öreg már, hogy fölfogja, a rajtuk spórolt sok-sok milliárd töredékét lökik vissza nekik.

Igen, tudjuk: Magyarországon egyre kevesebb aktív dolgozó tart el egyre több inaktívat, a nyugdíjrendszerrel valamit kezdeni kell, lám Orbánék 2011-ben meg merték lépni a hosszú távú nyugdíjcsökkentést. Aha. Csakhogy azt is tudjuk: az Orbán-kormány nyugdíjreformügyben érdemben semmit nem tett azon kívül, hogy hatalmával visszaélve ellopta magán-nyugdíjpénztári megtakarításainkat, és szigorított a nyugdíjemelés szabályain (amelynek ráadásul a hozadéka az állam számára korántsem oly nagy, mint amilyen komoly érvágás az érintetteknek). És látjuk azt is, hogy e bűneit (amelyeket elsősorban a jelenlegi munkaképes milliók ellen követett el) mennyire hazug módon adja el most gondoskodásként a legkiszolgáltatottabb rétegek egyikének, apáink, anyáink, nagyszüleink nemzedékének.

A kormányképtelenség nem erkölcsi kategória – a polgárait szolgáló állam működtetése és irányítása politikai tehetség kérdése, és a fideszes parvenü ezzel a tehetséggel láthatóan nem rendelkezik (még annyira sem, mint amennyire az okkal kárhoztatott szocialisták hajdanán), példa rá a magyar állam 2010 utáni rémisztően gyors leépülése és züllése. Az a lenézés, az a gőg, az emberi méltóságnak az a megalázó semmibevétele azonban, amivel a mostani hatalom a tőle leginkább függőket – a bagóért megvett nyugdíjasokat, a konzervekkel lekenyerezett cigányokat, nincsteleneket – kezeli, s ahogyan ezért a legtermészetesebb módon elvárja az ellenszolgáltatást (ezeknek az embereknek a szavazatát), jóval túlmutat a szavazatvásárlás, a választási csalás politikai dimenzióin.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.