A szokványostól valamelyest eltérő reprezentatív közvélemény-kutatás látott napvilágot a hétvégén, a HVG megbízásából készítette a Medián, nagyjából arról, hogy hol és milyen körülmények között élünk mi, magyarok. Az eredmény pedig, túlzás nélkül állíthatjuk, elborzasztó. A megkérdezettek tanúságtétele szerint Magyarország egy diktatúra, tekintélyuralmi rendszer, maffiaállam, illiberális demokrácia (ez, akárhonnan nézzük is, a nem demokratikusan működő demokratikus berendezkedést jelenti), vagy nemes egyszerűséggel csak maga a nemzeti együttműködés rendszere, mely megnevezés úgy egészében jelenti Orbániát. Ha kivesszük az utóbbit, s csak a rémségeket, a diktatúrát, a tekintélyuralmat, a maffiát és hasonlókat hagyjuk meg, minimum hatvanegy százalék jön ki, szemben a körülöttünk polgári demokráciát érzékelők tizennyolc százalékával. Kényelmes kétharmad, nemde? S nem az adatok ilyen-olyan trükkös csoportosításából jött ki ez, szimplán csak össze kellett adni a vonatkozó számokat. S a válaszlehetőségeket se értsük félre: a maffiaállam például tök ugyanazt jelenti, mint a diktatúra, s a tekintélyuralmi rendszer is csak egy árnyalatnyival udvariasabb fogalmazás, fentebb stíl.
Ha mindehhez még hozzácsapjuk a felmérés korrupcióra vonatkozó adatait is, tényleg elönt mindent a sár. „Ön melyik állítással ért egyet? A mai magyar kormány csak az ellen a korrupció ellen lép fel, amelyben saját maga nem érdekelt. A mai magyar kormány egyáltalán nem küzd a korrupció ellen.” Kettejüknek gond nélkül összejött a 79 százalék, míg annak, hogy „A magyar kormány következetesen fellép a korrupció minden formája ellen”, jutott kerek 17 percent. Négy százalék nem tudja, miről beszél a kérdező… Gyakorlatilag ugyanez az arány akkor is, amikor a közvélemény-kutató Mészáros Lőrinc, Andy Vajna, Garancsi István dolgait, nevezettek stróman voltát firtatja.
S végül az jön ki, dettó a fenti arányok szerint, hogy mindez felülről kialakítva, felülről irányítva, felülről gerjesztve történik. A korrupció „inkább felülről, központilag irányított, rendszerszerű”, mintsem „tisztességtelen köztisztviselők eseti magánakciója” lenne. Magyarországon pedig pontosan tudható, hogy mit jelent a felülről.
Azok között pedig, akik így írták le hazánkat, nagy számban fordultak elő úgymond Fidesz-szavazók, tehát a fennálló rendszer hívei. Ezek szerint nekik így oké: vannak, akik lophatnak. Szorosan idekapcsolható az az adat is, hogy a reprezentatív felmérés megkérdezettjei hasonló vagy még nagyobb mértékben úgy látják, hogy az előző garnitúra, miszerint a szocialisták is korruptak voltak és loptak. A nagyságrendre ugyan csupán távolról lehet következtetni a felmérés adataiból, de az elmúlt hat esztendő nyilvánvalóan szolgált annyi információval, hogy kijelenthetjük, a szocialisták nagyságrendekkel kevesebbet loptak, s rájuk tán inkább volt jellemző az eseti nekiveselkedés, már csak szervezeti felépítésük miatt is, mint e tényleg a végletekig kipörgetett központosítás. Gyurcsánynak volt minden baja, de Gyurcsányia soha nem volt, míg Orbánia tényvaló. Ezzel együtt nincs pardon: ebből a felmérésből zérusközeli a baloldal politikai haszna. Sokkal fontosabb kérdés, hogy mire megy e közvélemény-kutatás eredményével a Fidesz, és mire megy vele maga a megszólított, a köz.
Tényleg lehet-e valós alapja egy társadalmi szerződésnek az a kijelentés, hogy momentán épp a nemzeti arisztokrácia, középosztály kialakítása, „helyzetbe hozása” folyik, s a munkálatokat ne tessék bekiabálásokkal zavarni, de még kopogással sem. Tessék lábujjhegyen tovahaladni. A szimpla pártpreferenciákat, netán a menedékkérők presszionálásának szükségességét tudakoló egyéb közvélemény-kutatások nem zárják ki, inkább valószínűsítik ezt a lehetőséget. 1990-ben azonnal belehugyozunk a konnektorba, ha valaki ilyet jósol.
