A szerk.

Szintén zenész

  • A szerk.
  • 2020.08.02 11:07

A szerk.

Amikor pár hete megjelent a Magyar Közlöny kétsorosa, amely szerint Demeter Szilárdot miniszteri biztossá nevezte ki Kásler Miklós, hogy „koordinálja a magyar könnyűzene, valamint a kortárs magyar popkultúra megújítását és társadalmasítását”, egyesek egy új Erdős Péter, de még inkább az 1957–1964 közötti könnyűzenei felelős, Barna Andrásné (amúgy Biszku Béláné barátnője) eljövetelét látták.

Hisz’ azt a hülyeséget, hogy „társadalmasítás”, egy idő után még az MSZMP Politikai Bizottságában is ciki volt kimondani, nemhogy a hanglemezgyárban. Mások úgy vélték, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum címhalmozó főnökének (Demeter már tavaly óta a „magyar könyvszakma és irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért” felelős kormánybiztos) ezzel az egésszel legfeljebb annyi feladata lehet, ami egy miniszteri biztosnak általában, osszon ki némi zsebpénzt a talpnyalóknak a fentről kapott fizetési lista alapján.

Csakhogy akik erre gondoltak, figyelmen kívül hagyták, hogy

1) az efféle pénzosztáshoz nem kell miniszteri biztos, Kásler doktor vagy korábban Balog Zoltán nemcsak a kiskereszttől a Kossuth-díjig ívelő plecsnik, de az ún. miniszteri keretből származó milliók kiosztásában eddig is az élen járt (reggelig sorolhatnánk a kedvezményezetteket Demjén Ferenctől Fenyő Miklósig, Balázs Fecótól Szandiig);

2) Demeter eddigi működése leginkább a Térey-ösztöndíj kapcsán kialakult irodalmári egymásnak feszülésben mutatkozott meg, lévén e középgenerációs írói elismeréssel a korábbiaknál jóval több pénz került az asztalra;

3) Demeter a Loyal együttes lelkes basszusgitárosa, ha nem hiszik, nézzék meg a YouTube-on, hogy mekkora elánnal nyomja a Hosszúlábú asszonyt a Várkert Bazár (ex-Ifipark) maroknyi közönsége előtt.

Márpedig e három dolog arra utal, hogy a miniszteri biztos személye miatt látszólag többről van itt szó, mint a szokásos, árvalányhajas pénzmosodáról. S jól mutatja mindezt az a nemrégiben nyilvánosságra hozott tervezet is, amelyet Demeter jegyez, és legfeljebb csak néhány elemében emlékeztet az ’56 utáni, Barnáné-féle központosított könnyűzenére, ellenben számos olyan részletet tartalmaz, amely „régi óhaja a popszakmának” – politikai beállítottságtól függetlenül. És ez nem véletlen.

Demeter mint zenész minden bizonnyal képben van valamelyest, és ha saját ötlete nem is nagyon akadt, legalább szorgalmasan összegyűjtött mindent, amit össze lehetett gyűjteni az elmúlt negyven év törekvéseiről. A hazai könnyűzenészek 1981-es szakszervezet-alakításától kezdve a Gyurcsány-kormányhoz köthető PANKKK-on (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) át egészen az utóbbi évek eddig csak fillérekkel támogatott próbálkozásaiig (Cseh Tamás-, majd Hangfoglaló Program), sőt mintha nagyon ügyelt volna arra is, hogy olyan, NER-hez köthető könnyűzenei toposzok, mint például a nemzeti rock és hasonlók még véletlenül se forduljanak elő a szövegben.

Helyette olyan nagyszerű célkitűzéseket olvashatunk, mint a helyi közösségek aktivizálása, a klubok és a próbahelyek fejlesztése, a fellépési lehetőségek bővítése, a tehetségkutatók, a turnék támogatása stb. S ha vannak is vitatható elemei a tervezetnek, például a művelődési házak körüli nosztalgiázás vagy a magyar zenéket sugárzó rádióadó létrehozása (a közpénzzel kitömött Petőfi mire való?), az egész sokkal kevésbé tűnik hülyeségnek, mint amit Demeter miniszteri megbízotti címe sugall.

Ennél is fontosabb, hogy a tervezetben konkrét összegről van szó, öt év alatt majdnem 25 milliárd forintról, ami még mindig aprónak tűnik a stadionépítésekhez képest, mégis nagyságrendekkel több, mint amennyit eddig a műfajra szánt bármelyik kormányzat. Sajna az már nem derül ki, hogy honnan lesz ennyi pénz, és ha lesz, akkor kik és milyen szempontok alapján fogják elosztani. Demeter eddigi megnyilvánulásai nem sok jót ígérnek, és nem is csupán azért, mert lépten-nyomon „megveszekedett orbánistának” vallja magát, aki a kormány politikáját „110 százalékig” támogatja. De itt emlékeztetnénk mindenkit, hogy a már említett Térey-ösztöndíj esetében is mindenféle csókos és/vagy kamu írószervezetek jelöltjei vitték a pénz nagy részét, miközben a maradékon ment a vita a „pártatlanok” között, hogy elfogadható-e Demeter pénze, és ha igen, akkor miért. Nos, minden jel arra utal, hogy valami hasonlót várhatunk a hazai könnyűzene megújítása címén is, vagy még ennyit sem.

Ha abból indulunk ki, hogy Demeter Szilárd hétfői Facebook-bejegyzésében egy fényképet közöl, amelyen Szörényi Leventével és Bródy Jánossal pózol büszkén (talán máris bevették a Fonográfba?), jó okkal gondolhatjuk, hogy nemcsak „a kortárs popkultúra megújításáról” nincsen itt szó, de még csak vita sem lesz arról, hogy lehet-e Demeter tenyeréből enni. És miközben az örökös célközönség, vagyis az Orbán elképzelte magyar ifjúság minden bizonnyal ugyanolyan nagy ívben tojik majd a könnyűzene társadalmasítására, mint ahogy a leendő kegyeltjeire is, mi legfeljebb ismét csak azt figyelhetjük meg, ahogy az ún. szakma egymást taposva tolong a messziről bűzlő kondér körül, azzal nyugtatva magát, hogy amióta világ a világ, az rendeli a zenét, aki fizet.

Neked ajánljuk