Csakhogy valami határozottan beárnyékolja a szent magyar sajtószabadság e piros betűs ünnepét. Történetesen az, hogy a nagy orbáni sajtóarmada (a Közép-európai Sajtó- és Médiaalapítvány – Kesma) első embere, az egyébként a Fideszhez illően sötét múltú Varga István egyszer csak oda talált nyilatkozni, hogy pipafüstöt nem ér az egész, tudniillik a majd’ ötszáz önként becsekkoló alegységet magába foglaló kormányzati médiamonstrum. Varga szó szerint azt mondta, hogy „én Élet és Irodalmat járatok, én Magyar Narancsot olvasok, Népszavával kezdek – mert most még nincs Magyar Nemzet –, ha jó tollú cikket, glosszát akarok elolvasni”. Meg azt, hogy „a keresztény, nemzeti, konzervatív újságírásnak, annak ellenére, hogy eltelt 30 év a rendszerváltozásból, nem sok követőjét látom, illetve igényes, jó tollú újságírókat – és nem kell megsértődni, de nyugodtan mondhatom – inkább a másik oldalon látok”. S még azt is, hogy „nem azt szeretném látni, hogy Magyarország felett felhőtlen az ég, és minden szép és jó, és mindenki jól szerepelt és a kormánynak csak hibátlan döntései vannak, és mi vagyunk a legszebbek és a legokosabbak. Mert ez nem propaganda, ez nem sajtó, ez valami egészen más” – nos, Varga nyilván nem fog ilyeneket mondani többé, hisz pár órával azután, hogy a kaján demokratikus sajtó felkapta a szavait, már a megfelelő asztalon is pihent az ő lemondása – úgy hírlik, Rogánén (tehát legfelül született az ítélet).
Az eset különösebb kommentárt nem is igényelne – a „mondj igazat, betörik a fejed” tankönyvi esete –, ha e néhány óra alatt lejátszódó tragikomédia nem foglalná teljes egészében magába Orbán Viktor országlásának összes mocskát és gyalázatát. De magában foglalja az elsőtől az utolsó cseppig. A nekikeseredett Varga ugyanis azt mondja, hogy az elmúlt harminc esztendő alatt egy szikrányival sem lettünk tehetségesebbek, alkalmasabbak, pláne nem szebbek, okosabbak. Harminc év alatt még egy tisztességes újságot, rádiót, tévécsatornát sem bírtunk összehozni, pedig a dolog lehetséges, lám, politikai ellenfeleink a maguk kétségkívül halmozottan hátrányos helyzetében – hisz ahol mindent elloptak, ott a (sajtó)szabadságot is ellopták, lásd még a Freedom House friss jelentését – is képesek rá.
Közben meg Varga nyilatkozatának minden fordulata a jövőre utal, nekünk is meg kell csinálni, mondja, ilyenformán aligha értelmezhetők úgy a kijelentései, mint egy félreállítottsága miatt sértett ember visszaköpései, ő komolyan gondolta, amit mondott. Ezért is csapták el azonnal – azért konkrétan, mert mindenki tudja, hogy Varga egyfelől – nagyon-nagyon óvatosan ugyan – igazat beszélt. Másfelől meg a jövőt szépítve még oda is nyal egyet ennek az egész bolhacirkusznak, sugallván, hogy egyszer a jövőben még az is lehetséges lehet, hogy a hazug sajtó elérje, hovatovább meghaladja az igazat beszélő sajtó minőségét, ami ugyebár képtelenség. Ilyenformán az is mélységesen árulkodó, hogy pont Kocsis Máté kért bocsánatot a lehülyézett lakájmédia vitézeitől a tartóik nevében – az ő keze alatt a napokban épp a komplett magyar kézilabdasport ment a kukába, meg minden más, amihez eddig csak hozzáért.
Varga óvatos és mégis halálos duhajkodása hamari elkergetése dacára nem tűnik el a magyar közéletből nyomtalanul. Hiszen csak a sajtó szót és szinonimáit kell felcserélni a beszédében, s máris az ország állapotáról kapunk aligha cáfolható információkat. Varga István, egy rossz múltú NER-funkci most körbenézett a háza táján, s kibukott belőle, hogy Orbán, te tetted ezt. Hiába csapták le a fejét, egyre többen fogják követni.
