A szerk.

Te tetted

A szerk.

Hurrá, rövid, de szomorú kényszerszünet után ismét megjelenik a Magyar Nemzet, ez a nagy múltú konzervatív magyar napilap! Ne nevezzük e nagyszerű alkalom szépséghibájának, hogy nem büszke újraindulásról, csupán egy cégér átpingálásáról van szó: most épp a Magyar Időket sikálják át Magyar Nemzetté, rutinja van ebben a Fidesznek, legutóbb az Új Magyarországot kenték fel Magyar Nemzetté. Legközelebb feltehetően a Ripostot vagy valamelyik kerületi pártiroda férfivécéjének a falát fogják.

Csakhogy valami határozottan beárnyékolja a szent magyar sajtószabadság e piros betűs ünnepét. Történetesen az, hogy a nagy orbáni sajtóarmada (a Közép-európai Sajtó- és Média­alapítvány – Kesma) első embere, az egyébként a Fideszhez illően sötét múltú Varga István egyszer csak oda talált nyilatkozni, hogy pipafüstöt nem ér az egész, tudniillik a majd’ ötszáz önként becsekkoló alegységet magába foglaló kormányzati médiamonstrum. Varga szó szerint azt mondta, hogy „én Élet és Irodalmat járatok, én Magyar Narancsot olvasok, Népszavával kezdek – mert most még nincs Magyar Nemzet –, ha jó tollú cikket, glosszát akarok elolvasni”. Meg azt, hogy „a keresztény, nemzeti, konzervatív újságírásnak, annak ellenére, hogy eltelt 30 év a rendszerváltozásból, nem sok követőjét látom, illetve igényes, jó tollú újságírókat – és nem kell megsértődni, de nyugodtan mondhatom – inkább a másik oldalon látok”. S még azt is, hogy „nem azt szeretném látni, hogy Magyarország felett felhőtlen az ég, és minden szép és jó, és mindenki jól szerepelt és a kormánynak csak hibátlan döntései vannak, és mi vagyunk a legszebbek és a legokosabbak. Mert ez nem propaganda, ez nem sajtó, ez valami egészen más” – nos, Varga nyilván nem fog ilyeneket mondani többé, hisz pár órával azután, hogy a kaján demokratikus sajtó felkapta a szavait, már a megfelelő asztalon is pihent az ő lemondása – úgy hírlik, Rogánén (tehát legfelül született az ítélet).

Az eset különösebb kommentárt nem is igényelne – a „mondj igazat, betörik a fejed” tankönyvi esete –, ha e néhány óra alatt lejátszódó tragikomédia nem foglalná teljes egészében magába Orbán Viktor országlásának összes mocskát és gyalázatát. De magában foglalja az elsőtől az utolsó cseppig. A nekikeseredett Varga ugyanis azt mondja, hogy az elmúlt harminc esztendő alatt egy szikrányival sem lettünk tehetségesebbek, alkalmasabbak, pláne nem szebbek, okosabbak. Harminc év alatt még egy tisztességes újságot, rádiót, tévécsatornát sem bírtunk összehozni, pedig a dolog lehetséges, lám, politikai ellenfeleink a maguk kétségkívül halmozottan hátrányos helyzetében – hisz ahol mindent elloptak, ott a (sajtó)szabadságot is ellopták, lásd még a Freedom House friss jelentését – is képesek rá.

Közben meg Varga nyilatkozatának minden fordulata a jövőre utal, nekünk is meg kell csinálni, mondja, ilyenformán aligha értelmezhetők úgy a kijelentései, mint egy félreállítottsága miatt sértett ember visszaköpései, ő komolyan gondolta, amit mondott. Ezért is csapták el azonnal – azért konkrétan, mert mindenki tudja, hogy Varga egyfelől – nagyon-nagyon óvatosan ugyan – igazat beszélt. Másfelől meg a jövőt szépítve még oda is nyal egyet ennek az egész bolhacirkusznak, sugallván, hogy egyszer a jövőben még az is lehetséges lehet, hogy a hazug sajtó elérje, hovatovább meghaladja az igazat beszélő sajtó minőségét, ami ugyebár képtelenség. Ilyenformán az is mélységesen árulkodó, hogy pont Kocsis Máté kért bocsánatot a lehülyézett lakájmédia vitézeitől a tartóik nevében – az ő keze alatt a napokban épp a komplett magyar kézilabda­sport ment a kukába, meg minden más, amihez eddig csak hozzáért.

Varga óvatos és mégis halálos duhajkodása hamari elkergetése dacára nem tűnik el a magyar közéletből nyomtalanul. Hiszen csak a sajtó szót és szinonimáit kell felcserélni a beszédében, s máris az ország állapotáról kapunk aligha cáfolható információkat. Varga István, egy rossz múltú NER-funkci most körbenézett a háza táján, s kibukott belőle, hogy Orbán, te tetted ezt. Hiába csapták le a fejét, egyre többen fogják követni.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.