Gyurcsány ezt írta a Facebookon október 11-én: „Széles Gábor csak a közjót akarja. Most is, amikor a békemenetnek csúfolt harcigárdát szervezi. Meg akkor is csak a közjóért kívánt szót emelni, amikor miniszterelnökségem idején négyszemközti tárgyalást kért tőlem mint az egyik munkaadói szövetség vezetője. Pár perc után viszont váratlanul arról beszélt, hogy lánya vagy menye (?) számára meg szeretné kapni az MTV2 frekvenciáját. Rövid beszélgetés lett. És talán az utolsó. Ugye Te is így emlékszel, Gábor? Te, aki mostanában annyira véded a nemzeti érdeket. Egyébként meg sok sikert a békemenet nevű mihez is!”
| ||
Széles két bejegyzésben is válaszolt: „Mindég tudtam, hogy Gyurcsány Ferenc egy hazug ember. De, hogy ekkorát merjen hazudni velem kapcsolatban ahhoz azért már az elmebaj komoly stádiumában kell lennie! Természetesen kártérítési pert fogok indítani ellene remélhetőleg már a hétfői nap folyamán.” Illetve: „Gyurcsány Ferenc nagyon meg lehet zakkanva, mert még azt sem tudja, hogy az MTV2-nek nincs is frekvenciája mivel nem földi sugárzású adó. Vagy csak az az igaz, hogy hazug embert hamarabb utól lehet érni mint a sánta kutyát.”
2005 októberében szerkesztőségi cikkben foglalkoztunk Széles Gábor és gyermekei előretörésével a médiában és a művészetben, alant ezt olvashatják.
*
Demokratikus közéletünk kiválóságai között nagy számban fordulnak elő olyanok, akiket a haza szolgálata valamely magasabb rendű alkotói, művészi pályától térített el. És bár kétségtelen, hogy egy frappáns Napkelte-nyilatkozat, egy tűpontos módosító indítvány a horgászati törvényhez, vagy egy tetszőleges állami szervvel kötött, lehetőleg milliárdos volumenű csalárd szerződés szinte elképzelhetetlen kreatív mozzanatok nélkül, e poétai késztetésű honfitársaink választását mégis inkább áldozatvállalásként kell felfognunk. Hisz avval, hogy ifjúi lelkületük hevületét a közügyek intézésének oltárán áldozták fel, Várhegyi Attila személyében talán egy II. Katona Józsefet veszített a magyar dráma; Áder János megíratlan szonettkoszorúi is fájó hiányként jelennek meg csak líránk történetében; hogy a honi futballkultúra örök veszteségéről, a válogatott csapatkapitányi karszalagjáról lemondó középpályásról már szó se essék.
Mindennek fényében nemcsak érthető, de egyenesen megindító, amikor a napi közügyi robot réseiből mégis felbuzog a lélek, s ezek a művészek a tollért, az ecsetért nyúlnak. A Szép s az Örök, lám, mégiscsak diadalt vesz a Hasznoson és a Pillanatnyin! A Figyelő c. hetilap múlt heti interjújából megtudhattuk, hogy a politikában és az üzleti életben egyaránt bizonyított Széles Gábor ifjúkorában írónak készült; s ezt az önéletrajzi részletet a mágnás épp a nemrégi médiavásárlásainak motivációját firtató kérdésre említette. Még meghatóbbá teszi Széles tévé- és lapakvizícióját (Echo Tv, Magyar Hírlap) a milliárdos befektetés további magyarázata: a tycoon, aki érző lelkű atya is, két „művészlélek” leányának, illetve színész-rendező vejének igyekszik örömet szerezni e nagylelkű ajándékkal.
Szabad országban élünk, mindenki azt vesz, amit akar, ha van rá pénze, és a gazdag emberek lelkébe sem könnyű beleképzelni magunkat, de néhány kérdés feltolul. Hacsak nem akarunk minden orrunk alá dugott hülyeséget bambán beszopni. Azért kellett a tévé, hogy a nagyobbik Széles lány tudjon hol zenélni? A vej színész-rendezni? A Magyar Hírlap meg majd elfogulatlan műbírálatban részesíti teljesítményüket? Ha nem, akkor minek belekeverni őket? És mi van, ha a lányok hamisan játszanak, a vej meg dilettáns? A papa tévéjében azért elmegy? Legfeljebb kiröhögi őket – körülbelül mindenki, aki nem a szemükbe néz éppen? Ha meg szépen játszanak, és a darabok pompásak, minek külön tévé?
De nem ez az egyetlen furcsaság az épülő „médiabirodalomban”. Széles nem tiltakozik, amikor őt tüntetik fel mind az Echo Tv, mind az MH új gazdájaként. Ugyan a médiatörvény szerint országos terjesztésű televízióban és országos napilapban egyszerre tilos döntő tulajdonrészt birtokolni, de nem azért találták fel szovjet tudósok a stróman nevű szerkezetet, hogy egy ilyen helyzetet ne lehessen megoldani. A lapot kiadó cégben nem is Széles a fő tulajdonos, hanem egy közeli munkatársa. Nesze, médiatörvény, csókold meg a seggem, és direkt jó, ha a Blahán, mert sokan látják. És milyen lehet majd annak a sajtóterméknek a filozófiája, amely a hírek szerint véleményműsorai kiegyensúlyozottságát úgy kívánja biztosítani, hogy a Magyar Fórumból elővakart antiszemita uszító mellett az alkotmányos berendezkedést szélbalról támadó forradalmárt mutatja fel mint műsorgazdákat? Egy zsidó, egy paraszt, még egy zsidó, még egy paraszt! Mindenkinek saját gettót!
A vállalkozásból persze még sok minden lehet. Családi tévé, üzemi tévé, politikai tévé. Költséghatékony önmenedzselési segédeszköz. Szobor, amit a művész saját magáról álmodik kőbe.
Igazi nyilvánosság, az bajosan.
(Az eredeti cikk itt olvasható, Széles Gábor és a jobboldali médiabirodalom viszonyairól pedig itt írtunk.)
