A szerk.

Tüntető tömeg

A szerk.

Van a kosztümös filmeknek egy visszatérő jelenete: a palota ablakából egy jól táplált főúr az utcán összeverődött nincstelenek közé szór egy zacskónyi aprópénzt, a szerencsétlenek meg egymást lökdösve-taszigálva kapkodják össze a garasokat a porból.

Sikoltozás, káromkodás, van, akit fellöknek, a másikon átgázol a tömeg, gyomorszorító látvány. Az uraság meg nézi a nagy megbolydulást az ablakából, s csak annyit mond: csőcselék. Az arcán megvetés, gúny és persze letörölhetetlenül a félelem. Bombabiztos patron ez, hisz az efféle jelenetek egyik elsődleges célja nyilvánvalóan az, hogy ellenszenvessé tegyenek egy figurát – és mindig bejön. Nos, képzeljük mindezt aprópénz helyett életmentő gyógyszerrel. Ha lehet, még nagyobb aljasság jön ki belőle. Múlt pénteken pedig pont ez történt Magyarországon.

Valaki, történetesen maga a miniszterelnök épp így látta jónak megalázni az ország azon polgárait, akik nem kérnek az ő vakcinapolitikájából (ti. oltsunk kínaival, mert azért nagytestvéri jó pont jár, és lehet is fogni rajta kisebb-nagyobb összegeket), s a maguk részéről inkább az Európai Unió vakcinapolitikáját választanák.

Akik múlt péntek délelőtt mondjuk a Szent Imre Kórház – vagy bármelyik oltópont – környékén jártak, ugyancsak gyomorszorító látványban lehetett részük: végtelen, valahol a Bártfai utcában eltűnő, de nyilvánvalóan még folytatódó sor; sorok mindenütt. Remény és reménytelenség egyszerre – vajon én még sorra kerülök, vagy elmegy a napom, és mehetek haza? Érdemes-e még egyáltalán beállni? Miért kell nekem így élnem? Miért lehet ezt velem megtenni?

Mit megtenni egész pontosan?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.