Vakvágányon

A szerk.

Most, hogy a magyar gazdaság romlásával, az állam diszfunkcionális működésének szaporodó jeleivel, az életszínvonal immár elhazudhatatlan süllyedésével, a nemzetközi térvesztés nyilvánvalóvá válásával a valóság mind többször betüremkedik abba a párhuzamos univerzumba, amelyet másfél-két évtizede építget az orbáni propaganda – és amely világban minden, de tényleg minden Orbán Viktor körül forog, és minden, de tényleg minden jó Orbán Viktor politikusi zsenialitásának és tévedhetetlenségének az eredménye –, a miniszterelnök és a környezete mind többször hivatkozik a valóságra.

„A mi legnagyobb szövetségesünk a valóság és a nyilvánosság”, mondta például múlt pénteki rádiós szózatában, amelyben többek között strasbourgi vesszőfutását igyekezett tágabb kontextusba helyezni, és ellene szőtt nemzetközi összeesküvésként eladni a hívőknek. A valóság talaján álló békepárti és nyílt Orbán Viktor (nyílt, mert büszke egyenességgel vásárol energiahordozót az oroszoktól, nem pedig alattomban, mint ahogyan az őt ezen ügyletek miatt támadó nyugatiak) az Európai Parlament vitanapján természetesen ismét kiosztott sallereket, leesett néhány lángos is – érzékeltette a feszült helyzetet a maga „utcai harcos” stíljében –, és beszámolóját kimondatlanul azzal az axiómával zárta, mely szerint neki igaza lesz.

Az ambícióiban, uralmi vágyaiban és önképében megsértett Orbán mostani gyermeki reakcióiban (vagy a korábbiakban: lásd „akkor meghosszabbítjuk Bicskéig!”) ne csupán a megsebzett lélek azonnali revánsvágyát lássuk. Hanem a tragédiát is, amelyet a saját korlátait elképzelni sem bíró Én e bosszúvágytól hajtva előidéz az országban. Az egykori oroszfaló Orbán közeledése az oroszokhoz, a „Kelethez” és egy sor diktátorhoz minden egyes európai és atlanti kudarcával eltökéltebb és erősebb lett. (Emlékezzünk vissza az ún. „garbós” interjújára legelső miniszterelnöki éveiből, amelyben az Egyesült Államok nagyszerűségéről osztotta az észt kéretlenül is – aminek, gyanítjuk, a legfőbb oka az volt, hogy parádés külsőségek közepette fogadták, s ezért igen fontos politikai tényezőnek gondolhatta magát.) A távolodás az uniótól mind sebességében, mind az unióról szóló orbáni beszéd egyre alpáribb stílusában józan ésszel aligha felfogható és megmagyarázható. Nem véletlen, hogy aki minderre racionális indokot igyekszik találni, az előbb-utóbb „a vajon mivel foghatja Putyin a magyar miniszterelnököt” rejtélyéig jut el. Bár nem zárható ki e lehetőség sem, számos érv szól ellene is; például kötve hisszük, hogy az oroszok olyat tudnának Orbánról vagy valamely családtagjáról, amit az amerikaiak vagy akár a németek nem.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.