A hír a laikus számára is a korábbi büntetőeljárás teljes megalapozatlanságát bizonyítja - évekkel azután, hogy a rendőrség "felderítette" az évszázad bűnügyét, az ügyészség megvádolt, a bíróság pedig másodfokon is tényleges életfogytiglanra ítélt egy olyan férfit, akiről egyre inkább tudható, hogy semmi köze nem volt az öt évvel ezelőtti nyolc gyilkossághoz.
Mindenki tévedhet, a rendőrök, az ügyészek, a bírák is emberből vannak. Ám a bűnüldözők és az igazságszolgáltatás azon igyekezete, hogy a rablógyilkosság ügye mielőbb "megnyugtatóan" rendeződjék, megengedhetetlen felületességre, majd felelőtlenségre sarkallta őket. A Magyar Narancs két éve, Kaiser Ede és Hajdu László elsőfokú, a Fővárosi Bíróságon folyó pere idején részletesen feltárta, hogy a vádirat miért tarthatatlan és inkoherens. (Lásd: Félmunka, 2005. január 6.) A koronatanú Kiglics Attila nemcsak a 25 milliós jutalom, de saját bűnügyeinek kedvező elbírálása miatt is érdekelt volt a terhelő ítéletben. A felismertetési eljárás, amelyre a vád részben alapult, hemzsegett a hibáktól, és a móri vérengzés általában sem illeszkedett Kaiserék erőszakos bűnözői "karrierjébe". A legsúlyosabb hiányosságnak pedig az bizonyult, hogy a nyomozati szaknak ellentmondva a vádirat, majd annak nyomán a bíróság is egyedül Kaiser bűnösségét állapította meg. A bankfiókban gyilkolászó bűntárs kiléte felderítetlen maradt, miközben egyértelmű volt, hogy Kaiser most is csak Hajduval "dolgozhatott".
Csakhogy Hajdu (a rablással éppen egy időben zajló mobiltelefonos beszélgetésre épülő) alibije túl erős volt. Az igazságszolgáltatás sikerorientált félresiklása e ponton érhető leginkább tetten. Ha Kaiser egyetlen potenciális bűntársa nem járhatott Móron (és a vérengzést legalább ketten követték el), akkor a logikus nyomozati lépés a Kaiser ártatlansága irányába mutató információk újraértékelése lett volna. Ehelyett Hajdut kiemelték a vádiratból, hogy alibije ne veszélyeztesse a Kaiser elleni eljárás sikerét. Utóbbi 2005. őszi jogerős elítélése nyomán viszont - újonnan előkerült, ám azóta sem részletezett bizonyítékokra hivatkozva - már Hajdu ellen is vádat emeltek. Vagyis két évig egy ismeretlen bűntársról hadováltak, majd épp Kaiser jogerős ítéletét akarták bizonyítékként felhasználni Hajdu alibijének megdöntésére.
Bár korábban szakértők, valamint több név nélkül nyilatkozó, a nyomozásban közreműködő rendőr is kifejezte az eljárással és Kaiserék bűnösségével kapcsolatos kételyeit, arra senki sem számíthatott, hogy előkerülnek a valódi tettesek. Most, hogy ez szerencsére mégis megtörtént, pár dolgot muszáj kimondani. Azt például, hogy bármilyen erős a közvélemény és a politika nyomása, a nyomozók nem tehetik meg, hogy a törvény, a szakmaiság és az alapvető tisztesség kívánalmainak ellentmondva nem azonos súllyal kezelik a gyanúsítottak bűnösségére és ártatlanságára utaló jeleket. Azt, hogy a végső siker, azaz a terhelő ítéletek megszületése érdekében az ügyészségnek is tilos a nyomozás alapvető megállapításai közt mazsolázva esszenciális tényeket ejteni a vádiratból. Végül pedig a független magyar bíróságot sem azért tartjuk, hogy az ügyészséggel összekacsintva, egy logikátlan, belső ellentmondásoktól terhes vádirat vélelmeit kritikátlanul magáévá téve ártatlanokat ítéljen arra, hogy börtönben haljanak meg.
