A vasárnap benyújtott fideszes választásitörvény-tervezet szerint a magyar Országgyűlés létszáma a következő választás után 199 fő lesz. A 176 egyéni választókerületből 106 marad, a korábbi összesen 210 (területi + országos) listás hely 93-ra csökken, a területi listák megszűnnek. A magyarországi nemzetiségek indulói külön listáikon kedvezményesen juthatnak mandátumhoz (az országos listás mandátumhoz szükséges mennyiség minimum negyede kell hozzá). A 199-es parlamenti létszám azonban így sem nőne, mert adott esetben e helyeket is a 93 listás hely terhére osztanák ki - vagyis a "rendes" pártoknak ennyivel jutna kevesebb.
Változik a jelöltté válás feltétele is, amennyiben az eddigi 750 érvényes ajánlószelvény helyett ezentúl 1500 darabot kell összeszedni. Ez brutális szigorításnak tűnik elsőre annak ellenére is, hogy a létszámcsökkenés miatt értelemszerűen nagyobb területen (több embert fölkeresve) kell teljesíteni a duplájára emelt szintet - gondoljunk csak a 2006-ban, illetve 2010-ben végül a parlamentbe jutott MDF és SZDSZ, illetve LMP beszerzési kínjaira. Megszűnne a második forduló és az érvényességi küszöb; az pedig, hogy egyetlen fordulóban relatív többséggel lehet mandátumot szerezni, fölértékeli a pártszövetségek, az együttműködés szerepét. Ez persze azt is jelenti, hogy a kialakulóban lévő, illetve addig megjelenő pártkezdemények számára nemigen lesz mód önálló indulásra, egyáltalán, önmaguk fölmutatására - már ha az Országházba kerülés a céljuk. Ez persze utóbb számos problémát okozhat. Egy merőben spekulatív példa: ha a Fidesz ellenfelei együttesen leváltanák a jelenlegi hatalmat, akár a közös kormányzást is ellehetetleníthetné az antiorbánista tábor heterogenitása a sokféle érdek, a kis szervezetek jó eséllyel kalkulálható frusztráltsága és állandó bizonyítási kényszere miatt.
A tervezet ugyanakkor könnyít is az eddigi szabályokon: például az országos lista állításához elegendő lenne kilenc megyében plusz Budapesten legalább 27 egyéni jelölt indítása (vagyis minimum 27°1550=40 500 érvényes ajánlás). Ez elvben azoknak a már komolynak tekinthető szervezeteknek jöhet jól, amelyek valamiért (kései indulás, regionális kötődés, speciális részérdekek képviselete miatt) nem rendelkeznek olyan országos infrastruktúrával, mint a Fidesz vagy az MSZP.
Ezek a főbb technikai paraméterek; amihez még egyszer, utoljára annyit hozzátennénk, hogy az Országgyűlés létszámáról időről időre felmelegített polémia bizonyosan álvita volt mindig is. A politika minőségét semmilyen módon nem befolyásolja, hogy 386 vagy 199 vagy 151 képviselő ül a padsorokban, és a magyar gazdaság sem a dús képviselői létszám miatt pang. (Ha valami árt a gazdaságnak, akkor az a pártfinanszírozás tisztázatlansága és a képviselői összeférhetetlenség szerfölött engedékeny szabályozása - ezekről hallott valaki harangozni mostanában?)
Ebből persze az is következik, hogy a létszámcsökkentés önmagában politikailag semleges gesztus; ami gyanússá teheti - és ez esetben teszi is -, az az egyéni választókerületek határainak szükségszerű újrarajzolása. A legutóbbi önkormányzati választáskor - amely már az új, fideszes szabályok szerint zajlott - például Szegeden jól láthattuk, hogy a végrehajtó hatalom, illetve az új törvényt egyedül író parlamenti többség pártja a határok ügyes tologatásával előnyös pozícióba kerülhet. Nincs ez másképp jelen tervezetben sem: a fővárosban példa rá a XIII. kerület két szocialista körzetének az összevonása, illetve "elcsatolása", vagy a 2010 kivételével masszívan baloldali-liberális (egyszerűbben: antiorbánista) XIV. kerületi egyéni körzetek "egységesítése". A politikai haszonlesés érhető tetten a (fideszes szemmel) megbízhatatlan nagyvárosi választókerületek oly módú átalakításánál is, hogy majd mindegyikhez rendelnek környező kistelepüléseket is. Mindez utal arra is, hogy a fideszes rajzművészek elsősorban nem a 2010-es eredmények - hiszen az a tarolás alighanem megismételhetetlen -, hanem a 2002-es és 2006-os választások adatai alapján húzogatták a vonalakat. Főleg az előbbi alapján, amikor is a tisztán nagyvárosi kerületekben döntően az antiorbánista ellenzék győzött, míg a kistelepülésekkel kevert városi körzetekben (mondjuk Veszprémben vagy Várpalotán) az akkori kormánykoalíció.
A választójogi törvénytervezet pártpolitikai irányultsága tehát egyértelmű. Ám a Fidesz, mint oly sokszor, most is csak a következő pillanatot akarja valahogy túlélni. Pedig ha van párt, amely sokat tudhat a választás rendkívül összetett és számos elemében kiszámíthatatlan folyamatáról, az éppen a Fidesz. (Ha 1994-ben egy hónappal később van a választás, valószínűleg örökre eltűnnek a magyar politikából; ellenben ha 2002-ben akár csak két héttel később választunk, maradnak Orbánék.) A kicentizett körzethatárok éppen ezért semmire nem jelentenek garanciát. Ha marad a katasztrófapolitika, Orbánék ellenfelei - a relatív többséggel megszerezhető mandátumok miatt - épp akkora eséllyel juthatnak akár kétharmados többséghez, amekkora esélyt a fideszes határmódosítók igyekeztek most bebiztosítani maguknak a hatalom megtartására.
