Veremíz

A szerk.

Hol élünk mi? Bár kétségkívül megvertek a hétvégén rendezett melegparádé alkalmából néhány homoszexuális vagy homoszexuálisnak látszó embert, vagy a felvonulókkal szimpatizáló polgárt, gyorsan szólunk. Ne bízzátok el magatokat, melegek! Nem (csak) nektek szóltak azok a fülesek - átvitt értelemben sem, és alkalmasint a kivitelezés szintjén sem. Ezeket az ordas frászokat a magyar társadalom kapta - ha még csak a szkinhedeitől.

Hol élünk mi?

Bár kétségkívül megvertek a hétvégén rendezett melegparádé alkalmából néhány homoszexuális vagy homoszexuálisnak látszó embert, vagy a felvonulókkal szimpatizáló polgárt, gyorsan szólunk.

Ne bízzátok el magatokat, melegek!

Nem (csak) nektek szóltak azok a fülesek - átvitt értelemben sem, és alkalmasint a kivitelezés szintjén sem. Ezeket az ordas frászokat a magyar társadalom kapta - ha még csak a szkinhedeitől. De például a rendőrségétől is. Amely megint elpackázott valamit, konkrétan a munkáját, nem tudta megvédeni az általa kiadott engedély birtokában demonstrálókat (és nem csak esemény után, de már a felvonulás alatt sem). Az milyen duma például, hogy minden kocsmába mégsem küldhetnek járőrt?

Itt akkor az van, hogy nálunk verik a meleget, ha felvonulni mer. Ki mond mást? Már nem mondhat senki, verik. Előre megfontolt szándékkal, a nyilvánosság előtt szervezkedve, bűnszövetségben, aljas indokból. Ostobaságból, per hecc - nem mindegy? Minden feltételezés csak mentségként hangzik. A társadalomnak a hétvége egy sima Rubikon. Még egy dolog, amiben képtelen momentán megvédeni magát - akkor egyes (adott esetben meleg) egyedeit már hogy is tudná. Ez ciki, mert Európa európai részein például nem verik a melegeket.

Ám az égésnél sokkal fontosabb és fájóbbnak ígérkező következményei is borítékolhatók az efféle "férfias játékoknak". Meggyőződésünk ugyanis, hogy az esethez nem kell viktimológust hívni. Mert az, hogy egy melegparádé adott esetben mennyire sikerül ízlésesre, nem vitaalap, az meg még kevésbé, hogy a melegek szokásaikkal, megjelenésükkel esetleg irritálhatnak másokat - ez ugyanis maga a rasszizmus. E rasszizmusnak pedig viszonylag könnyen behatárolható a horizontja: hogy tudniillik kik számíthatnak még a nagyon is valós ütlegekre eztán bármikor. Kétségkívül vannak még veszélyeztetett csoportok.

Csak fenntartásokkal tanácsolhatjuk ezután nekik az esetleges nyílt színi parádézást? Ugyan már! Az utcai megmozdulásokat törvények szabályozzák. Aki betartja, vonuljon fel! Nota bene, azzal a biztos tudattal, hogy mi baja is eshetnék. Nyugodtan. Hisz például melegek verésére nem adnak lehetőséget ugyanezen törvények. Ellenkezőleg, szankcionálják azt, megfelelő esetben börtönnel. Mint ahogy szankcionálják magát a gyűlöletbeszédet - a gyűlöletre uszítást - is, épp az ilyes esetekben, amikor annak egyenes következményeként tettlegességre is sor kerül. Most pedig épp ez történt, talán először a demokráciánkban. Hetekig ment a rohadt buzizás, nem mellesleg törvényesen bejegyzett pártok különböző fórumain is, és aztán akit értek, jól megvertek. Azért, mert meleg. Hallottuk, láttuk.

A rendőrség hibáját az igazságszolgáltatás egésze még valamennyire helyre teheti. A rendőrség és az ügyészség aligha jöhet most azzal, hogy itt kérem, szimpla garázdaság történt, vádat is csak e tényállásra alapozhatunk. Ugyan már. Az aljas indok nagyon is egyértelmű és tetten érhető. Múlt szombaton nem egyszerű pofozkodás történt, mert aki ott ütött, az azért tette, mert buzit akart verni. Tudatosan. Ismer a büntető törvénykönyv erre alkalmazható paszszust, tessék végre alkalmazni! S ha az jön ki, hogy a gyanúsítottak megvalósították a kisebbségellenes motivációjú garázdaság törvényi tényállását, meghozni az illő (visszatartó hatású) ítéleteket. Akkor (vagy ellenkező esetben) a napnál is világosabban kiderül, hol is élünk mi.

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.